Washington az elmúlt években számtalan alkalommal vádolta meg Pekinget, hogy technológiai előnyszerzés céljából az internetes adathalászatban jártas kínai hackerek folyamatosan támadták a nagyobb amerikai techcégeket, és számos támadásért voltak felelősek. Kína ezeket a vádakat mindannyiszor visszautasította, és az amerikai kormányzat sose tudott egyértelmű bizonyítékokat felmutatni a kínai kormányzati érintettségre.
Az azonban tény, hogy Kína, akárcsak az Egyesült Államok és többek között Oroszország is, igencsak érintett a kiberkémkedésben. A legkomolyabb problémát az jelenti, hogy az ilyen támadások indítóinak kilétét nagyon nehéz kinyomozni, és legjobb esetben csak a pontos helyszínt lehet belőni. Ez azonban azért lehet olykor csalóka, mert egy-egy kémkedést akár úgy is meg lehet oldani, hogy „kibérelnek” egy orosz vagy egy kínai szervert, amin keresztül történik a támadás. Így például lehet, hogy a behatolóknak semmi köze az oroszokhoz vagy épp a kínaiakhoz, csak az látszik, helyileg ott követték el a támadást. A hackerek pedig előszeretettel „bérelnek” ilyen helyeket, hogy rejtve maradjanak. Mindezek ellenére a globális hatalmak – számos elemzés szerint – igencsak komolyan foglalkoznak az internetes „hadviseléssel”.
A mostani megállapodásban a felek leszögezték, hogy a jövőben nem támadják egymás technikai, védelmi infrastruktúráit a világhálón keresztül. Az egyezmény emellett külön kitért az együttműködés kérdésére, amelynek köszönhetően a jövőben a két kormányzat megosztja információit egy-egy támadással kapcsolatban, és bűnüldöző szerveik kérhetnek segítséget a másiktól ilyen esetekben. Mint Hszi Csin-ping fogalmazott, a konfrontáció egyik félnek sem a megfelelő reakció, és mivel „Kína és az Egyesült Államok kibernetikai szempontból a világ két vezető hatalma, együttműködésük elengedhetetlen”.
