A szíriai háború így vagy úgy, de már valószínűleg véget ért volna, ha csupán a helyiek volnának érintettek benne, azaz a konfliktus valóban kiérdemelné a polgárháború megjelölést. A konfliktusnak azonban a damaszkuszi rezsim és ellenzéke között zajló összecsapásokon kívül még legalább két, jól megfogható rétege van. Az egyik a stratégiai szint, amely az Egyesült Államok, Oroszország, kisebb részben az Európai Unió fajsúlyosabb hatalmai között zajlik. A másik a regionális szint, amely a stabilan maradt térségi hatalmak között dúl, nagyhatalmi befolyás, de nem kézi vezérlés alatt. Első ránézésre ezek közül az országok közül három (Izrael, Szaúd-Arábia és Törökország) Amerika, Irán pedig Oroszország szövetségese, de éppen középhatalmi státusuk miatt mindig is volt erejük az önállósághoz.
Szíriában is e rendszer szerint zajlottak a folyamatok. Az amerikaiak igyekeztek céljukat – Bassár al-Aszad rendszerének megbuktatását – szaúdi, török és izraeli közvetítés útján, javarészt fedett, titkosszolgálati eszközökkel elérni. Mint annak idején Afganisztánban a mudzsahedek esetében – ahol Szaúd-Arábia volt a társfinanszírozó, s a pakisztáni hírszerzés a gyakorlati közvetítő –, a cél és a megvalósítás most is tükrözte a helyi érdekeket. Izrael megszabadulhatott az utolsó vele határos, ellenséges katonai erőtől, Törökország tovább emelhette ázsióját a muszlim világban, a szaúdiak pedig a szunnita fundamentalista berendezkedés kiterjesztésében reménykedhettek a síita Irán befolyásának visszaszorítására, két szekuláris állam (Szíria és Irak) felszámolásán keresztül.
Néhány fejlemény azonban kétségessé tette e mechanizmus működőképességét Szíriában. Az izraeliek és a szaúdiak az iráni nukleáris egyezség miatt elbizonytalanodtak az Egyesült Államokban; Törökország stratégiai súlyának további növelésével kecsegtető energetikai együttműködésbe kezdett Oroszországgal; végül pedig Moszkva mindenkit meglepve a nyílt katonai beavatkozás mellett döntött, hogy megelőzze Aszad bukását és saját földközi-tengeri pozícióinak elvesztését. Incidensek ugyan egy ilyen geopolitikai együttállásnál sohasem kizártak, mint ahogy csoportérdekek helyi érvényesülése sem, mindenesetre az orosz jelenlét esetleges veszélyeztetésével nagyobb hátrányoknak is kitehetik magukat a középhatalmak, és nem számíthatnak rá, amikor Washingtonra próbálnak nyomást gyakorolni. Úgy is lehet fogalmazni, hogy a múlt hét óta jobban meg kell fontolniuk lépéseiket Szíriában.
