Nyugaton sokat bírálják az orosz beavatkozást Szíriában, mondván Moszkva erejét sokkal inkább a Basár al-Aszad elnök ellen harcoló lázadó szervezetek támadásához használja fel, ahelyett, hogy a „valódi terroristákat” célozná. Az örök kérdés persze, hogy ki számít mérsékeltnek és ki terroristának, egy azonban bizonyos: azzal, hogy Oroszország is beszállt a közel-keleti játszmába, egyértelműen kiderült, hogy kizárólag a politikai rendezés vezethet eredményre Szíriában. A fegyverek ugyanis jól láthatóan csődöt mondtak.
Washington hiába fordított dollárszázmilliókat kiképzésre és támogatásra, a megosztott lázadóknak nem sikerült győzniük, legfeljebb patthelyzet alakult ki, ráadásul az Iszlám Állam is megjelent a térségben. Mára nyilvánvalóvá vált, hogy a felek akár az örökkévalóságig is lőhetnék egymást, egyetlen erő sem képes felülkerekedni a másik felett. Talán elbillenthetné a mérleg nyelvét valamerre, ha Amerika például légelhárító fegyverekkel támogatná a lázadókat, azt azonban még Washingtonban is félnek megkockáztatni, hogy olyan eszközöket adjanak, amelyeket később akár amerikai gépek ellen fordíthatnak.
A nagyhatalmi versengésen kívül a legnagyobb baj, hogy Szíriában egyetlen olyan politikai entitás sincs, amelyet mindenki elfogadna legitim vezetőként. Aszad tegnap már arról beszélt, hogy kész lenne új választásokat kiírni, ahol ő is indulna, azonban ha győzne, ennyi év háború és szenvedés után még akkor sem fogadnák el őt, ha adott esetben még a nemzetközi közösség is elismerné jogát a maradáshoz, így a harcok tovább folytatódnának. Viszont az elnök azonnali leváltása sem vezetne eredményre, hiszen megfelelő utód híján az ország csak még mélyebb káoszba, a rivális milíciák és terroristacsoportok vérfürdőjébe torkollana. A bécsi tárgyalások után úgy tűnik, lassan az Egyesült Államok és szövetségesei is belátják: Aszad megkerülhetetlen a biztonságos átmenethez, Moszkva közvetítésével a szíriai elnök pedig idővel hajlandó is lenne leköszönni hatalmáról. Első tehát a közös katonai rendteremtés, aztán jöhet a politikai béke. A kérdés adott: ki lehetne az utód?
Washington szerint a „mérsékelt lázadók”, Oroszország azonban ennél szeretne konkrétabbat tudni. Putyin érthető módon nem akarja, hogy Szíriában is csak Amerika, Törökország és Szaúd-Arábia határozza meg, ki legyen az úr; az orosz elnök Iránt és Egyiptomot is látni akarja a tárgyalóasztalnál. Moszkva már jelezte, hogy a Szabad Szíriai Hadsereg nevű lázadócsoporttal például kész tárgyalni, illetve minden fegyveres csoporttal számolni kell, aki hajlandó szembeszállni az Iszlám Állammal. A Szabad Szíriai Hadsereg ugyanakkor közölte, nem működnek együtt az állásaikat bombázó oroszokkal, így könnyen lehet, hogy ismét zátonyra futnak a próbálkozások.
Most lényegében minden azon áll vagy bukik, hogy a megosztott erők egyáltalán szóba akarnak-e állni egymással, illetve a mögöttük álló nagyhatalmak rá tudják-e venni őket erre. Úgy tűnik, Putyin már meggyőzte Aszadot, hogy tárgyaljon az ellenzékkel, a labda így most a lázadók és Amerika oldalán pattog. Optimális esetben az orosz diplomácia diadalaként egy átmeneti időszakot követően Aszad magától leköszön és vagyonát kimenekítve tovább él egy csendes moszkvai villában. Szíria egységes marad, Oroszország, az Egyesült Államok, Törökország, Szaúd-Arábia, Irán és Egyiptom közvetítésével a hatalmon megosztoznak a mérsékelt erők, miközben a dzsihadisták lassan visszaszorulnak.
