Miután korábban a húszik közölték, hogy adott esetben képesek lennének elzárni a Báb al-Mandab szorost, Szaúd-Arábia számára létfontosságú lett, hogy az átjárót és ezzel az olaj útját megvédjék. Nem véletlen, hogy míg az ország fővárosa, Szanaa még mindig a lázadók kezén van, addig Ádent, az egyik legfontosabb kikötővárost és a Báb al-Mandabot már visszafoglalták. Rijád a múlt hónapban visszaültette a hatalomba a korábban Szaúd-Arábiában menedéket találó Hádit, így Szalman király Iránt, de még az Egyesült Államokat is megelőzve terjesztette ki befolyását a kulcsfontosságú térségre.
Szaúd-Arábia persze soha nem mert volna cselekedni Washington jóváhagyása nélkül, és az is tudvalévő, hogy az amerikaiak hírszerzési tanácsokkal segítenek a hadműveletekben. Tekintve, hogy Rijád az Egyesült Államok egyik legfőbb szövetségese a térségben, bizonyos elemzők szerint itt is inkább a Líbiában alkalmazott háttérből irányítás (leading from behind) taktika bevetéséről lehet szó, azaz más végzi el a piszkos munkát a közös érdekek alapján. A beavatkozást ezenkívül Washington másik közel-keleti fő támasza, Izrael is támogatta: egyrészt mert minden, ami a legnagyobb ellenségét, Iránt gyengíti, jól jön a zsidó államnak, másrészt egyes hírforrások szerint a szoros esetleges elzárása az Irán partjainak közelében cirkáló tengeralattjáróinak elszigetelését is jelentené.
Most, hogy Rijád elérte a célját, kérdés, mi lesz a konfliktus jövője. Jemenben az egész világon az egyik legmagasabb a lakosságra jutó fegyverek száma, és a terepviszonyok is ideálisak a gerillaharchoz, így ha Szaúd-Arábia az egész országot az uralma alá akarja vonni, egy rengeteg áldozattal járó „jemeni Vietnamot” kockáztat. Egyértelmű, hogy a húsziknak hosszú távon nincs esélyük megnyerni a háborút, és hiába küldték szét követeiket, hogy nemzetközi támogatást szerezzenek, mindenütt csak süket fülekre találtak.
