Konténervárosokba zárt emberi életek

Otthonná varázsolt fémdobozok: a törökországi Nizip 2 menekülttáborban példás rend és fegyelem uralkodik.

Az összeget a World Food Programme és a török állam közösen rakja össze. Első hallásra nem tűnik soknak, az élethez azonban itt ennyi elég, hiszen nincs rezsi, nincs szükség benzinre, és nem tudnak moziba se menni, a pénzt teljes egészében élelemre fordítják. A táborokban ellátás sincs, mindenki magának főzi meg az ételt, amihez a raktárszerű élelmiszerboltban vásárolhatnak be. Az árak a legközelebbi faluhoz szabottak, s többen megerősítik, hogy okos gazdálkodással kényelmesen ki lehet jönni a pénzből. A szerencsésebbek – vagy dolgosabbak – munkát is vállalhatnak. A táboron belül egy tanár 600 török lírát – itt kész vagyont – keres, de a környék gyárai is mohón szívják fel az olcsó munkaerőt. Ebből persze összekuporgatni egy európai útra valót aligha lehet, de hiányt nem szenvednek semmiből.

Nem mintha mindenki Európába vágyna, a távoli földrész a szírek számára éppen olyan idegen, mint számunkra az övék.

„Vissza szeretnék menni Szíriába. Félek, hogy Európában elveszne a gyermekeim lelke”

– mondta Szalva Jusszef, bizonyára nem hallhatott túl jókat felőlünk. A könyvtárban nevelőként dolgozó nőnek két háza is volt Szíriában, úgy tudja, az egyiket már lerombolták, a másikat az Iszlám Állam szállta meg, mégis visszavágyik. Kérésünkre kifaggatta a teremben tanuló gyerekeket is, ki mire emlékszik a háborúból. A kegyetlen emlékfoszlányok meglepő könnyedséggel törtek elő a kisiskolás korú szír diákokból: bombázások, földig rombolt iskolák és elvesztett barátok elevenedtek meg. „Ezek a gyerekek azt sem tudják, mi az a tehén. A fegyvert megismerik, de tehenet még életükben nem láttak” – mutatott rá a menekültek szomorú valóságára Jusszef.

A boldogan szaladgáló gyerekeket elnézve pontosan ez a gondolat merült fel az átutazóban: milyen jövő várhat itt az emberekre? Hiszen néhányan már a táborban születtek, sokan pedig itt nőnek fel, számukra a világot a Nizip 2 konténerváros jelenti. És miben reménykedhet még az a felnőtt, aki négy éve tengeti napjait a konténer előtt teázgatva, beszélgetve, munka és kilátások nélkül? Hiába vannak itt sokan már három-négy éve – a legtöbben még Aszad elől menekültek el, az Iszlám Állam megjelenése előtt –, törökül alig beszél valaki.

Őrjítő tehetetlenség nap nap után, a menekültek azonban türelemmel viselik sorsukat. „Egyszerű problémák akadnak, például valaki focizás közben túl keményen lép be, és kissé elszabadulnak az indulatok” – mesélte az egyik körzet „polgármestere”, Magd Abdel-Wahab Szajabi, aki az ilyen esetekben bíróként is tevékenykedik. Egyébként állítja, nincs sok dolga, a táborban rend és fegyelem uralkodik. A gyerekek iskolába vagy számítógépezni járnak és játszanak, a nők jobbára a házimunkával foglalják el magukat, vagy szakkörön tanulnak szakmát, de a munkanélküli férfiaknak csak a semmittevés marad. Igaz, az itt élőknek választásuk sincs sok. Lázongani, kerítést borítgatni nincs okuk, és Nizip 2-t egyébként is kamerák és fegyveres őrök – eldugva még egy páncélos járművet is kiszúrtunk – felügyelik, hivatalosan a külső fenyegetéstől. Az óvatosság nem árt, állítólag innen bő ötven kilométerre, az Eufrátesz túlpartján már az Iszlám Állam az úr. Egyébként a kapuk nyitva állnak, rövid időre a tábor szabadon elhagyható, a hosszabb eltávozás ugyanakkor már külön engedélyhez kötött.

A lehetőséggel pedig sokan, sőt, a legtöbben, élnek is. A törökországi nagyjából 2,1 millió menekültnek csak töredéke, körülbelül 250 ezer él a különböző táborokban, a többiek az országban szétszóródva próbálnak szerencsét, „harmonizálódnak” – idézhetnénk a törököket, ha sorsuk nem lenne túl tragikus a cinizmushoz. A legtöbben Isztambulban vannak, a több mint 13 milliós nagyvárosban szinte fel sem tűnik az a néhány tízezer szír menekült.

Éjjel 2 órakor a szakadó esőben az emberek úgy kerülgették az utca közepén kéregető két szír kisgyereket, mintha kutyagumit lépnének át. A bőrig ázott nyolcévesforma kislány és kisfiú könnytelenül zokogott, előttük a mcdonald’sos pohárban néhány líra zörgött. Ki tudja, ha elég összegyűlik, egy európai út is kifutja.