Közel volt az atomháború 1983-ban

Egy ösztönösen cselekvő amerikai tábornok és egy átállt KGB-ügynök járult hozzá a nukleáris tragédia elkerüléséhez.

Az amerikai kutatók körében „1983 War Scare”, azaz 1983-as háborús rémület néven ismert témában már eddig is sok publikáció látott napvilágot. Mindazonáltal szilárdan tartja magát az a nézet, hogy a történtek nem merítik ki a válsághelyzet fogalmát, és egyszerűen arról van szó, hogy a szovjet vezetés propagandájának a része volt a háborútól való félelem hangoztatása, amellyel a NATO egységének megbontását, a számára ellenséges Ronald Reagan amerikai elnök újraválasztási kampányának elbizonytalanítását kívánta elérni.

Az amerikai titkos anyagok feloldását és kiadását végző nemzetbiztonsági archívum a napokban azonban ezt a közkeletű vélekedést cáfoló dokumentumot hozott nyilvánosságra. Ebből az derül ki, hogy a washingtoni döntéshozatal nem kellően vette komolyan a szovjet vezetés háborús félelmét, valamint az erre adott reakcióit, és ezzel túlzottan nagy kockázatot vállalt. A jelentést 1990-re készítette el akkor már az idősebb George Bush elnök legfőbb külső hírszerzési tanácsadó testülete (PFIAB).

A válsághelyzet kialakulásához mindenképpen számba kell venni annak az időszaknak a történéseit. A legfontosabb katonapolitikai változás akkoriban a közepes hatótávolságú nukleáris csapásmérő rendszerek európai telepítése volt. Mivel az amerikai Pershing II-es rakéták Nyugat-Európából jóval rövidebb idő alatt elérték volna a moszkvai vezetési központokat, mint az amerikai területről indított interkontinentális rakéták, így a szovjet vezetés (mindenekelőtt Jurij Andropov) attól tartott, hogy az amerikaiak „lefejező csapást” mérhetnek rájuk. Ez azt jelenti, hogy figyelmeztetési idő hiányában már nem rendelhető el az ellencsapás, azaz felborul az elrettentés több évtizeden át kitartó rendszere. A félelem, hogy ezt az előnyt az amerikaiak egy valós háború kezdeményezésével kiaknázzák, egyre csak erősödött Moszkvában. Szükség volt tehát az amerikaiak szándékának kifürkészésére, amiért – bizonyítottan – a KGB történetének egyik legnagyobb szabású műveletébe kezdett. Fokozták a Varsói Szerződés tagállamainak területére előrevont és reagálni képes nukleáris erők mennyiségét és minőségét. Ebben az időszakban kerültek például nagy hatótávolságú Szu–24-es csapásmérő repülőgépek Kunmadarasra is, ahol a Magyarországon „ideiglenesen” állomásozó szovjet erők egyik atombombaraktára volt.

A fokozódó félelem időszakában a csúcspont a NATO 1983 novemberi Able Archer hadgyakorlata volt, amelyen azt szimulálták, hogy az európai helyzet általános romlása közepette háború kezdődik a kontinensen. Ez először vegyi hadviselésbe csap át, majd miután a NATO képtelen megállítani az Atlanti-óceán felé tartó szovjet tankokat, nukleáris csapást mér rájuk. A szovjetek azonban pont azt gyanították, hogy egy ilyen, valósághű hadgyakorlatból indulna ki a valós első csapás ellenük, így a gyakorlat idején valós készültségi intézkedéseket tettek. A repülőalakulatoknál leállították a kiképzési célú repüléseket (tartalékolták az üzemidőt a háborúra), csak felderítő repülésekre kerülhetett sor. Ezt az információt szúrópróbaképpen lapunk is ellenőrizni tudta: kiderült, hogy Magyar Néphadsereg (MN) több MiG-pilótájának repülési naplójában sincs nyoma annak, hogy a kérdéses 1983 novemberi héten (4-e és 10-e között) repültek volna.

Hogy a történtek nem vettek tragikus fordulatot, abban két személynek tulajdonítanak kiemelkedő jelentőséget: a NATO vezetési ponton szolgálatot teljesítő Leonard H. Perroots tábornok kritikus pillanatban, a jelek szerint ösztönösen úgy döntött, hogy a szovjet ellenlépésekre nem adnak újabb válaszokat, és ezzel nem járulnak hozzá a további eszkalációhoz. A másik személy Oleg Gorgyijevszkij volt, aki a londoni KGB-rezidentúra vezető beosztásából állt át, és figyelmeztette a briteket, illetve az amerikaiakat, hogy Moszkvában komoly ellenlépéseket foganatosítottak.

Az átállt szovjet ügynököt jóval később, elnöksége végén Ronald Reagan elnök is fogadta a Fehér Házban, teljes titoktartás közepette. Ugyanakkor a dokumentumból az is kiderül, hogy az amerikaiak óvakodtak attól, hogy az Able Archer idején Európára leselkedő veszélyről tájékoztassák szövetségeseiket. Minden jel arra utal, hogy jobbnak látták, ha a történtek a feledés homályába vesznek.