Még a csengőt is kikötik Kárpátalján

Egyre több a kilátástalan helyzetű család. Korrupt, züllött közegbe érkeznek a besorozott kiskatonák.

Munkácson háromszor van víz – mondja Márta –, és először nem is értem, miről beszél. Gyorsan kisegít: reggel, délben és este nyitják meg két-két órára a vizet, hogy legalább ne folyjon el annyi naponta, mert a vezetékek karbantartására nincs a városnak pénze, állítólag még a csehszlovák időben fektették a rendszert.

Központi téma errefelé a sokadik sorozási hullám. „Az emberek bezárkóznak, kikötik a csengőt, a kopogásra a nagymama megy ki. A férfiakat már a munkahelyükön keresik meg. A frontra indulónak pedig magának kell biztosítania a felszerelést. Volt olyan eset is, hogy a parancsnok hazaüzent a családoknak, dobjanak össze pénzt egy mosógépre. A mosógép meglett, persze a parancsnok továbbadta jó pénzért. Mindenki meg van félemlítve, inkább mindent megadnak, csak ne történjen a srácokkal valami. Van itt a környéken egy kisegítő oktatási intézmény, ahonnan a sorozás hírére az összes férfitanár egy hét alatt eltűnt” – sorolja a családanya.

Munkácsról indulva Beregszász felé sokan árulnak zöldséget-gyümölcsöt az út mentén. Itt így működik a nyugdíj-kiegészítés, már ahol elég nagy a konyhakert. Az árusoktól is persze a sorozásról érdeklődöm. Az egyik háziasszony Gáton arról mesél, hogy az ukrán parancsnok 300 dollárért adta el csapata koordinátáit a szemben álló félnek.

Beregszász után felveszek egy stoppost, katonaruhában áll az út szélén. Vitalij tizenkét éve katona, Nagyszőlősön szolgál az alakulatánál. Kifogástalan magyarsággal magyarázza, hogy egyáltalán nem veszélyes a front. A Donbaszba igyekszik most is, autóbusz viszi tovább Nagyszőlősről. Elmondása szerint legtöbbször csak ülnek, töltik az időt, parancsnokaik úgyis megbeszélik az ellenséggel a csapatok tartózkodásának koordinátáit, nem lehet baj. Felvetem, hogy én pont arról hallottam, hogy az ukrán elöljáró eladta a koordinátákat az oroszoknak, mire Vitalij helyesel, igen, ilyen is van. Kérdezem, került-e már életveszélyes helyzetbe. Azt válaszolja, egyszer rakéta robbant a blindázsnál (lövészároknál), az azt magasító betonfedezék tetején. „Akkor öt percig nem hallottam semmit, azt sem tudtam, hol vagyok. A rakéta meg teljesen lerombolta a betont. Kimenő idején elmentünk egy környékbeli városba. Ott mindenki drogozott, nagyban megy az alkohol. És maga az orosz sereg is ezekből áll, drogos banditákból” – mond sarkos véleményt a másik oldalon állókról. Ám az ukrán oldalon sem mindenki szent életű. Vitalij állandó tivornyákról mesél a fronton, szerinte a legrosszabbak a negyvenes-ötvenes férfiak. Egyszer kimentett két öntudatlanul fetrengő részeget egy égő katonai sátorból, amelynek ponyvája a tábori kályha miatt kapott lángra. Hárman nem voltak ilyen szerencsések, harmadfokú égéseket szenvedtek.

Nagyszőlősre érve a közvilágítás hiánya miatt egy ideig keresni kell a ferences rendházat. Bekopogok Magyar Gergely házfőnökhöz. Tavaly nyár óta látja el ezt a feladatot, hárman miséznek tíz határ menti faluban és a városban. Ő is az elkeserítő egészségügyi helyzetről beszél. „Itt az emberek nem beszélnek a testi bajaikról, de ez érthető, mert a kezelés, a gyógyszerek egész havi fizetést, nyugdíjat is elvisznek. Mondjuk sajnos a gyerekek egészségre nevelésében is le vagyunk maradva, beszéljük akár csak a fogmosásról” – mondja a szerzetes. Gergely atyát most leginkább egy kárpátaljai szűrővizsgálat megszervezése foglalkoztatja. „Ha ezzel megismerkednének az emberek, és hatására többet törődnének magukkal, talán akkor nekem is valamivel kevesebb negyvenes-ötvenes éveiben járó embert kellene eltemetnem” – mondja rezignáltan.