Legyen akár kormánypárti vagy ellenzéki, a majd száz ember életét követelő robbantások a török fővárosban az egész társadalmat megrázták. Az áldozatokat Ankarában városszerte spontán készített emlékfalakon gyászolják, de a kávézókban is kitesznek legalább egy-egy fényképet. Az ankarai főpályaudvarnál, ahol az öngyilkos merényletek történtek, nagy halmokban állnak a virágok, néhányan üzenetekkel, idézetekkel búcsúztak a távozóktól. A szalaggal elkerített emlékhelyen kívül már semmi nem utal a tragédiára, a detonáció nem tett kárt az utcában, melyet már vissza is hódítottak maguknak a bámészkodókat kerülgető autósok.
Bár lassan minden visszatér a régi kerékvágásba, valami mégis megváltozott. Az egyik legnagyobb kérdés most Ankarában az, jöhet-e újabb hasonló merénylet? A vizsgálatok még tartanak, a legfőbb gyanúsított azonban az Iszlám Állam (IÁ), tehát a fenyegetés továbbra is adva van. Bár a terrorszervezethez köthető törökországi radikálisok számát alig 1500-ra becsülik, a merénylet bebizonyította, így is tud hatékonyan működni. Másrészt felvetődik, Törökország képes-e jobban védekezni az effajta támadások ellen, hisz az öngyilkos merényleteket szinte lehetetlen megakadályozni. Ankarában például a robbantás előtt 8-10 ezer tüntető gyűlt össze, akikre több ezer rendőr és több száz kamera ügyelt. Ekkora tömeget egyenként átvizsgálni és ellenőrizni embert próbáló feladat, ráadásul megoldást sem feltétlenül jelent. Ahogyan a mostani esetben sem, a detonáció ugyanis nem a tüntetésre kijelölt területen, hanem azon kívül, az ellenőrző pontok előtt feltorlódó tömegben történt.
Egy újabb merénylet tehát nehezen elkerülhető, és azt Törökország is belátja, hogy képtelenség minden radikális elemet kiszűrni. Az ankarai politika célja ezért a probléma forrásának megszüntetése, azaz a szíriai háború megoldása volna. Ezt Törökország elsősorban nem a terroristák elleni harccal, hanem olyan erő támogatásával képzeli el, amely képes rendet teremteni az országban, és kitölti azt a hatalmi vákuumot, melynek kihasználásával az IÁ megszülethetett. Ankara számára ugyanakkor Aszad végleg eljátszotta tárgyalási esélyeit, így Szíria jövőjét mindenképpen mással képzelik el, bár az korántsem egyértelmű, hogy kivel.
– Az an-Núszra Front, amely az al-Kaida szíriai csoportja, például az egyik legerősebb Aszad-ellenes tényező, és az Iszlám Államnak is méltó ellenfele – hívta fel a figyelmet Ufuk Ulutas. A SETA török kutatóintézet szakembere úgy vélte, hogy a szervezetnek persze nem lehet helye Szíria jövőjében, azonban egy olyan megkerülhetetlen erő, amellyel számolni kell a térségben. Egyetlen opcióként Ulutas a szíriai „mérsékelt ellenzéket” említette. Ennek fényében pedig az orosz beavatkozás, amely megerősíti Aszad tárgyalási pozícióit, török nézőpontból kedvezőtlen következményekkel jár. Ulutas emlékeztetett rá, hogy az Aszad-rezsim és az Iszlám Állam alapjában véve kerüli a harcot, amit jól jellemez Palmüra esete. Az elemző szerint a város igazi stratégiai értékét nem a romok, hanem az ott tárolt, hátramaradt katonai felszerelés adta, amelyet szokatlan módon a szíriai gépek nem semmisítettek meg, így az Iszlám Állam kezébe jutottak.
