Már rég elmúlt kilencvenéves, amikor egy televíziós show-ban megkínálta a műsorvezető egy e-cigarettával a láncdohányos Schmidtet. „Dehogy próbálok ki hülyeségeket” – utasította el Schmidt az ajánlatot. És amennyire kicsi és jelentéktelen ez az anekdota, annyira sokat mutat az egykori szocdem kancellárról: makacsság, szikárság, határozottság, realitásérzék. A politikában se szerette a nagyon új ötleteket, szerinte „akinek víziói vannak, az menjen orvoshoz”.
Helmut Schmidt 1918-ban született egy hamburgi polgári családban. A Hanza-város mentalitása, eleganciája, északias pragmatizmusa élete végéig meghatározta. Hamburg a közép-európai németek számára már majdnem a Nyugat, a nagyvilág. Ahogy Schmidt mondta: „a szabadság elővárosa”.
Schmidt végigcsinálta az egész huszadik századot: nem megfigyelő, hanem résztvevő volt olyan korszakokban is, amikor nagyon nehéz volt helyesen dönteni. Schmidt például a náci korszakban egyáltalán nem volt olyan bátor, mint Willy Brandt, aki kész volt a hazájának is hátat fordítani, s nem volt hajlandó a nácikkal együttműködni. A háború utáni nyugatnémet politikáról sokat mutat, hogy Brandtot nemcsak a jobboldaliak, de a pártján belül is sokan megfutamodással, hazaárulással vádolták ezért. Schmidt tényleg nem futamodott meg, és ezért az ő életrajzában több német ismerhetett magára, mint a rendkívüli Willy Brandtéban. Helmut Schmidt ugyan azt állította, hogy kezdettől ellenezte a nácikat, a Wehrmachton belül náci elköteleződésűként jellemezték, és egy helyütt maga ismerte el, hogy csak 1945-ben vesztette el utolsó illúzióit is a nácizmus kapcsán. Hasonlóan németek millióihoz. Schmidt persze sohasem volt a nácik számára egészen „tiszta”: apja ugyanis egy zsidó bankár zabigyereke volt.
A háború után közgazdaságtant hallgatott, és belépett a szociáldemokrata pártba (SPD), amelynek amúgy sohasem volt az elnöke, még kancellársága idején sem. Willy Brandt 1969-os győzelme után először védelmi, majd pénzügyminiszter lett a szociálliberális kormányban. Brandt 1974-ben azonban lemondani kényszerült; a kancellári poszton Helmut Schmidt követte. 1982-ig volt hatalmon, ezalatt megerősítette a német–francia együttműködésen alapuló európai integrációt. A konzervatív francia elnökkel, Valéry Giscard d´Estaing-nel a személyes jó barátság és az elkötelezett Európa-pártiság kötötte össze. Kancellársága idejére esett a német baloldali terrorizmus megjelenése is, amivel szemben a law and order kancellárjaként lépett fel. Bírálta is ezért a pártja baloldala, és Schmidt sokszor úgy érezte, hogy a pártelnöknek megmaradt Willy Brandt se állt ki mellette. Brandtot azonban élete végéig csodálta, talán kicsit irigyelte is: főleg a náci korszak alatt tanúsított bátorságáért.