A szabadság iránti vágy béklyójában Merkel

Alexander Rahr német politológus szerint a megosztott Európai Unió nem a valódi problémákkal foglalkozik.

– Orbán Viktor és Angela Merkel a két ellenpólust képviseli a menekültválságban, amelyről a magyar kormányfő nemes egyszerűséggel azt állította, hogy az nem európai, hanem német probléma. Így látja ezt Berlinből is?
– Elfogadom, hogy e válság elmélyülésében a dublini egyezmény figyelmen kívül hagyásával komoly felelősség terheli Németországot, ám Európa nem egyszerűen nemzetállamokból áll, mint azt Közép-Európában sokan gondolják. A határok nélküli Európában a tagországok a csatlakozáskor feladták szuverenitásuk egy részét. Érdekes, s a bizonytalanságot csak fokozza, hogy ebben a kérdésben Brüsszel egyértelműen Németország oldalán áll, miközben az Európai Bizottság elnöke, Donald Tusk szkeptikusabb.

– Ha már a törésvonalaknál tartunk, akkor az euróválság az észak–déli szembenállást, míg a mostani a kelet–nyugati elkülönülést világította meg rendkívül élesen. Lehet-e egyáltalán egységes Európáról beszélni?
– Egyetértek, Európa súlyos válságban van. Az év elején még pénzügyi, gazdasági gondokkal küszködött, míg a mostani válság politikai. Ez egyben morális krízis is, hiszen megkérdőjeleződnek az unió alapértékei. Ez a helyzet leginkább az iraki háború körüli megosztottságra emlékeztet, amikor az úgynevezett régi Európa az amerikai beavatkozás, a háború ellen, míg az új Európa mellette foglalt állást. Nehéz ezután helyreállítani a bizalmat, s tovább súlyosbíthatja a helyzetet, ha Németország nem tud megbirkózni a menekültek tömegével, s meg kell osztania a terheket más országokkal.

– Ez már csak azért is nehéz lesz, mert úgy tűnik, hogy a menekültválság végképp leszámolt a föderális Európa eszméjével
– Az európai elit idősebb generációjának álma az Európai Egyesült Államokról a szemünk előtt omlik össze. A kérdés, hogy van-e B terv, vagy Európa nemzetállamokra esik szét? Ezt Párizs vagy Berlin minden erővel igyekszik megakadályozni. Úgy látom, most megint a kétsebességes unió felé megyünk.

– Úgy gondolom, a menekültválság nem kizárólag Németország, hanem egész Európa problémája, a megoldás ugyanakkor mindenek- előtt Berlintől függ. De képes-e megbirkózni e mind súlyosabb válsággal Németország az egyre inkább gyengülő Merkellel az élén? Tényleg a kancellár politikai túlélése már a tét?
– Úgy látom, Merkelt csak Európa mentheti meg. Ha ugyanis a migránsok továbbra is csak Németországba áramlanak, az előbb-utóbb meghaladja az ország erejét. Kérdés tehát, hogy ebben a problémában a többiek Merkel segítségére sietnek-e. Ha magára marad, akkor egyre nagyobb belső gondokkal, a szélsőjobb erősödésével és saját pártjának elégedetlenségével kell szembenéznie. Ez esetben a CDU jobbszárnyának nyomása alatt le kell zárnia a határokat, ami a Balkánon át egész Törökországig régiók sorát destabilizálná. Nem beszélve egy ilyen döntés morális következményeivel. Merkel tehát nehéz helyzetben van, egyetlen szerencséje ugyanakkor, hogy koalíciós partnerét, a migránsok kérdésében még inkább liberális álláspontot képviselő szociáldemokrata pártot a CDU-nál is jobban sújtaná a politikai paletta jobbra tolódása. Így a kereszténydemokraták akkor is a legerősebbek maradnak, ha 15 százalékot veszítenek a népszerűségükből.

– Merkelnek azonban nem csak otthon vannak problémái. Legalább ilyen gond, hogy Közép-Európában megrendült a tekintélye. Így nehéz húzni a szerelvényt, ha a vasutasok nem bíznak a mozdonyvezetőben.
– A fő kérdés, ki lehet Európa vezetője. Németországon kívül erre senki sem képes. Nagy-Britannia egyre inkább kifarol az unióból, Franciaország gazdasági gondokkal küszködik, elnöke gyenge, Olaszországról vagy Spanyolországról ne is beszéljünk, míg a kelet-európaiak képtelenek összefogni. De még Brüsszel sem képes egy hangon megszólalni, hiszen mást képvisel Juncker és Tusk is. Valamiféle konszenzust kell tehát kialakítani, enélkül az EU képtelen megbirkózni a belső problémáival.

– S különösen a jelenlegihez hasonló válságos pillanatokban mutatkozik meg a Charles de Gaulle-hoz vagy Helmut Kohlhoz hasonló karizmatikus politikusok hiánya is. E szempontból, jobb híján a problémákkal küszködő Merkelnek kell szorítani, nemde?
– Nézze, Németország parlamenti demokrácia, s ha a kancellár támogatottsága elfogy, jön más. Adott esetben Wolfgang Schäuble vagy Horst Seehofer. Nagyobb probléma, hogy Európa nem a fő kérdésekkel foglalkozik, hanem moralizál, cselekvésképtelen, s ez, mint látjuk, csak zsákutcába vezet.

– Pedig kihívás a menekültválságon kívül is akad bőven. Lassan elfeledkezünk Ukrajnáról, el kellene dönteni, mit kezdjünk Oroszországgal, s miként építsük a viszonyunkat szövetségesünkkel, az Egyesült Államokkal.
– Vegyük csak ez utóbbit, s látjuk, hogy a jelenlegi válságban az óceánon túlról segítséget nem várhatunk. Merkel nyitott kapuk politikája mellett a mexikóiak bevándorlásával szembenéző Washington aligha fog kiállni.

– Akárhonnan közelítünk Európa kihívásaihoz, mindig Merkelhez lyukadunk ki. A gond csak az, hogy a kancellár mintha nem érezné az új realitásokat. Miért?
– Mert túlságosan belefeledkezett a moralizálásba. Ez nem új jelenség, megmutatkozott már Oroszország és Kína kapcsán is. Amikor Moszkvában a kapcsolatokat kellett volna építeni, akkor a Pussy Riotról beszélt, míg Pekingben ugyanígy a dalai lámát hozta elő. Most pedig arra emlékeztetett mindenkit, hogy egykori NDK-s állampolgárként nem támogathat semmilyen kerítést. Számára a negyedszázaddal ezelőtti magyar és cseh határnyitás volt a szabadság igazi megnyilvánulása. Ezt megismételve akart történelmet írni. Mint egykor Helmut Kohl. Úgy tűnik azonban, hogy túljátszotta az értékalapú politizálást.