Hatalmas sikere volt Milánóban a magyar operettnek (x)

Frankó Tünde és Vadász Zsolt mesélnek élményeikről.

A magyar operett egyetlen színházi műfajként a Nemzeti Értéktárba, majd a Hungarikumok közé került 2014-ben. Nem véletlen, ugyanis egész Európában már egyedül Budapesten működik operettszínház. A Pesti Broadwayn található Budapesti Operettszínház 1923 óta ad otthont e népszerű zenés műfajnak. Október 24-ét ennek fényében a magyar operettnek dedikálta a magyar kiállítás Milánóban – már csak azért is, mert ez a Magyar Operett ünnepe, hiszen ezen a napon született Kálmán Imre, a leghíresebb operettkomponistánk, és hunyt el Lehár Ferenc komponistánk, aki nagyban hozzájárult ahhoz, hogy az operett nemzetközileg is elismert műfaj lehessen. A magyar pavilon operett napján olyan neves művészeink léptek fel, mint a Nemzet Művésze díjas Ifj. Sánta Ferenc, Magyarország legmagasabb művészeti és állami díjaival kitüntetett Frankó Tünde, Vadász Zsolt, Vágó Zsuzsi és Laki Péter.

Napközben az Expo látogatói operett-történeti előadásokat hallhattak, melyeket élő zenei illusztrációval kísértek a művészek. Végül az esti műsor a 100. születésnapját ünneplő Csárdáskirálynőnek állított emléket egy 50 perces nagyszabású gálaműsor keretében, amelyen felcsendültek a Csárdáskirálynő emblematikus dalai.

Frankó Tünde, Liszt Ferenc-díjas opera-énekesnő, érdemes művész és Vadász Zsolt a Budapesti Operettszínház művésze mesélnek milánói élményeikről. Tünde és Zsolt mind a színpadon, mind a hétköznapi életben nagyon jól kijönnek egymással, és támogatják a másikat. Csillogó szemmel számoltak be tapasztalataikról, sokszor egymást kiegészítve, hatalmas tisztelettel és szeretettel a szakma és egymás iránt.

– Hogyan fogadták a felkérést az expóra?
T: Én nagyon boldog voltam, mert mindenképpen ez egy frekventált pillanata a világnak, és nagyon nagy megtiszteltetésnek érzem, hogy a mi különlegességünket, ami most már Hungarikum, lehetőségünk adódott megmutatni a világnak.

Zs: Mindig nagyon nagy örömmel tölt el, ha bármilyen operettel kapcsolatos fellépésre elhívnak. Az, hogy kifejezetten az expóra eljuthatok még hozzáadott az örömömhöz. Még sose jártam világkiállításon és így volt alkalmam belekóstolni ebbe a forgatagba.

– Elégedettek a fellépéssel?
T: Maximálisan. Az első nap négyszer adtuk le a műsort. Az első három 20-20-20 perces volt, és az esti kibővült egy 50 perces nagy koncertté. Különleges élmény mind nekünk, mind a közönségnek, hogy nem a megszokott zenekar kísért minket, hanem Sánta Ferenc prímás és zenekara, ezzel még ünnepibbé emelve az estet. Arról nem beszélve, hogy mindez a közönség részéről egy olyan euforikus elismerésben nyilvánult meg, hogy kiabáltak és állva tapsoltak nekünk a koncert végén. A Pentaton, a kinti programok szervezéséről felelős egyik cég igazgatójától megtudtuk, hogy ekkora siker csak a mi pavilonunkban volt. Amint lement egy koncert, a nézők már a következőre várva ott ültek a nézőtéren, több visszatérő is volt közöttük. A következő nap musicalek és Disney-mesedalok következtek, amelyek kifejezetten a gyerekeknek szóltak. A különböző műsorszámok között bárzongoristák léptek fel a Bogányi zongorán, olyan zenét játszva, melyek a mi fülünket és szívünket is simogatták. A harmadik nap pedig elmondhatjuk, hogy mind a négyünknek különleges volt. Sánta Ferenccel és zenekarával magyar nótákat énekeltünk. Többel is készültünk, de időszűke miatt nem kerülhetett mindre sor. A hangulat így is fantasztikus volt, a közönség „szétverte a házat”. Ehhez aztán tényleg nagyon ritkán jutunk.

– Miben volt más a fellépés az expón, mint a megszokott környezetben, a színházban?
T: A körülmények voltak mások. Énekesek lévén, szeretünk, ugyanúgy, mint a sportolók, verseny előtt bemelegíteni, és ennek is megvan a maga szertartása. Ez nehézkesebb volt, de itt is megtaláltuk a módját, nem volt lehetetlen feladat. A szervezők nagyon jól tartottak minket, nekünk igazán csak azzal kellett foglalkozni, hogy minél jobban sikerüljenek a koncertek. Mindig izgalmas, amikor egy csapat külföldre utazik. Az estéket a szálloda halljában tartottuk, borozgatva, beszélgetve. Emberileg is egy nagyon szép csapat gyűlt össze. A napot ez tette teljessé.

Zs: A színházba a közönség azért jön, mert megvette rá a jegyet, tudja, hogy mit fog látni. Az expón nem feltétlenül tudják, mire mennek, csak hogy egy kulturális műsor lesz. Ezért talán többet kellett dolgozni kevesebb idő alatt, hogy megfogjuk őket, de végül volt, hogy velünk énekelt a közönség, és vastaps fogadta az előadást. Úgy gondolom, tudtunk valami pluszt vinni a magyar pavilon mindennapjaiba és ízelítőt adni a ránk jellemző zenei kultúrából.

– Hogyan készültek a milánói fellépésre?
T: Az operettszámokkal egyszerűbb volt a helyzet, mert szinte nap mint nap énekeltjük ezeket a dalokat valamilyen formában. A magyar nóták viszont nagyon újak voltak. Teljesen más műfaj, de ez is magával ragadó. Ez szintén egy olyan értéke a magyar zenei kultúrának, amit csak magas szinten, óvva, védve szabad ápolni és továbbadni a jövőnek és megismertetni minél többször a külföldi közönséggel. Az énekkarban éneklő nagyszerű kollégánk, Nagy Attila, aki a magyarnótás műfajnak nagyon nagy tudója és birtokosa, rengeteget segített nekünk. Neki is hála, hogy ez a műsor ilyen szépen létre tudott jönni. A jövőben nagyon komolyan és nagy szeretettel fogok ezzel a műfajjal is foglalkozni.

Zs: Az én esetemben ismeretlenebb a cigánynóta, és erre bizony többet kellett próbálnom, ezt a műfajt tanulni kellett. Sánta Ferencék nagyon nagy segítségünkre voltak, és meg tudták adni a műsor alaphangulatát. Még itthon mindent lepróbáltunk velük, és ők mutattak irányt, hogyan kéne ezt kivitelezni a kiállításon. Meglepődtem, hogy Tünde opera-énekesnőként milyen jól szerepelt, és ennek az új műfajnak a hangulatát mennyire jól át tudta venni és adni a közönségnek.

– Mi volt a benyomásuk az expóról és a magyar pavilonról?
T: Hatalmas az expó. Gyakorlatilag bejárhatatlan. Számunkra lehetetlen volt a bejutás, valamennyi ország pavilonja előtt hatalmas sorok álltak. De az expó így is elvarázsolt. A rengeteg zenével és az esti kivilágítással olyan volt, mint egy hatalmas vidámpark. Ha több napig maradunk, jó lett volna még ott időt tölteni.

Zs: Rendkívül fontos ez a világkiállítás, hogy a nemzetek megmutathassák értékeiket. Szerintem a magyar pavilon nagyon jól el lett találva, mert kivételesen színvonalas műsorokat kínál. A magyar pavilon kivételt képez ebből a szempontból, mert máshol kisebb a programkínálat. Nálunk a kulturális élet kiválóságai lépnek fel napról napra bőséges kulturális élményt szolgáltatva a közönségnek. Ennek köszönhető, hogy a magyar pavilon mindig tömve van.

– Mi volt az eddigi legkedvesebb szerepük?
– Itt Zsolt azonnal közbevágott, hogy „Tücsikém, hozzád nagyon köthető egy szerep. A Pillangó.” Egyetértettek, majd Tünde elkezdte sorolni a szerepeket.

T: A Turandotból Liu, Faust Margitja, Lehár Cigányszerelmének Ilonája és egyébként minden, amit éppen aznap énekelek, hiszen az a legkedvesebb gyermekem, akit épp megpuszilok. És természetesen ebbe beletartoznak a kortárs operák is, amelyek nagyon nagy számban részei lehettek az életemnek. Rengeteg kortárs opera főszerepét énekelhettem.

Zs: Annyira sok van, amit nagyon szerettem. A szerepek közül nehéz választani. A Marica grófnőből Tasziló gróf szerepe Kálmán Imrétől. Talán ez az egyik legkedvesebb szerepem. Ebből az egyik leghíresebb dalt az expón is énekelhettem, a Hej, cigányt. Nincs olyan operettgála, amin ez a szám el ne hangozna valamilyen formában.

– Mit terveznek a jövőre nézve?
T: A jövőbeli terveim nagyon közel vannak. Először is Fekete Gyula által megzenésített kortárs operában Egy anya történetében fogok szerepelni, melynek a bemutatója november 5-én van a Zeneakadémián, Zsótér Sándor rendezésében. Dolhai Attila lesz a Halál, Nádasi Veronika az Éjszaka, Langer Soma a Csipkebokor, a Tavat pedig egy picit a családban benn maradva Vadász Zsolt felesége, játssza, Lukács Anita művésznő. Majd a Zsoltikával közösen fogjuk a saját szerepünket játszani a Nagyherceg és a Nagyhercegnőt a Jacobi Viktor Sybill című operettpremierjében, melyet Szabó Máté fog rendezni egy tüneményes szövegkönyvvel, Ary-Nagy Barbara dramaturgiájával, Cser Ádám zenei vezetésével és Bodor Johanna koreográfiájával. És amint már említettem, nagyon komolyan szeretnék a magyarnóta világában jobban elmélyülni. Ezen kívül van egy 18 éves lányom, Sára. Az ő felnőtté válását, ha nehezen is néha, de örömmel nézem és segítem.

Zs: Picit a múltba visszakanyarodva, nemrég mutattuk be a Denevér című operettet, amelyben Eisenstein szerepét énekelem. Strausst énekelni mindig nagy kihívás és élmény. Ezzel a darabbal a Tel Aviv-i Operában fogunk fellépni február folyamán, 16 előadásunk lesz. Tündével közösen megyünk Japánba, ahol szintén megmutatjuk a magyaros virtust. A színház rendszeresen járt ki Japánba, és már sok rajongót gyűjtöttünk. Idén sikerült újra felvenni ezt a kapcsolatot, és karácsonykor indulunk is 2 hétre. Operett gálakoncerttel, az operairodalom legszebb dallamaival kedveskedünk a közönségnek. Ezen kívül a Csárdáskirálynő idén 100 éves. Egész évben tart az ünneplése a színházban, és most egy olyan különleges helyszínre sikerült elvinni a darabot, mint Omán. A Királyi Operaházban léphetünk fel. Különleges élmény lesz nekünk is és a közönségnek is, mert itt talán még soha nem játszottak operettet.