Képmutatás jobban figyelni Párizsra, mint Bejrútra?

Valóban jobban érdekli a médiát és az olvasókat egy európai, mint egy közel-keleti mészárlás? És gond-e egyáltalán, ha igen?

A Vox szerint épp az olvasók azok, akik figyelmét nem keltik fel a Nyugaton kívül történő bombázások, tömegmészárlások. A cikket szerző Max Fisher szerint ironikus, hogy míg a médiát okolják a kellő figyelem hiányáért, eközben egy ténybeli pontatlanságokat tartalmazó Twitter-bejegyzést osztanak tömegével, melynél még a kép sem a mostani esetet mutatja be. Ha azok közül a cikkek közül, melyeknek nemlétéhez dühösen ragaszkodnak, akár csak egyet is olvastak volna, tudnák, hogy a kép nem a mostani bejrúti támadást mutatja – tette hozzá a Vox szerzője.

Fisher elmondása szerint először 2010 elején írt hosszabb cikket az Atlanticbe egy bagdadi, nyolcvanöt ember életét követelő bombázásról – nagy, rémisztő és fontos esetről volt szó szerinte. Amikor viszont a főcímről és a fotóról egyeztetett a szerkesztőjével, az közölte: „senki nem fogja ezt elolvasni”. Így is történt Fisher szerint, akárhogy is promotálták a cikket, próbálták az olvasók érdeklődését felkelteni. Ekként történt ez a kuvaiti bombázások és az augusztusi, bangkoki merénylet esetében, de bejrúti támadásról Fisher írt már 2012 októberében és 2013 decemberében is.

Az olvasói elégedetlenség mögött Fisher szerint az állhat, ami sok médiamunkásra is jellemző: az emberek igaznak éreznek egy narratívát, majd bizonyíték után néznek, hogy ezt megtámogassák. Ez jelen esetben az volt, hogy a világ kevésbé figyel a nyugaton túli szenvedésre (ami Fisher szerint egyébként teljesen igaz), majd ezt a bejrúti esettel próbálták igazolni. Fisher ennek ellenére mégis szimpatizál a felháborodott kommentelőkkel, mivel a kritika szerinte főként arról szól, hogy a világ egy része figyelmen kívül hagyja az ilyen tragédiákat, ha a nem megfelelő helyen történnek, és hogy nem kapják meg a Nyugaton kívüli áldozatok ugyanazt az együttérzést, mint a nyugatiak. Mindezt a Vox szerint tudhatjuk jelen esetben is, mégpedig azért, mert a The New York Times hosszú cikkben szólt arról, hogy a bejrútiak elfelejtve érzik magukat. Emellett nem felejthetjük el azt sem a szerző szerint: a szíriai menekülthullám elérte Franciaországot és Libanont is, előbbi pedig sokkal nagyobb figyelmet kapott. Míg Franciaországban 6700 szíriai adott be menekültkérelmet, addig Libanonban jelenleg 1,1 millió szíriai menekült tartózkodik, ami az ország lakosságának egynegyedével egyezik meg.

De voltak, akik úgy látták, hogy semmi képmutatás nincs abban, ha jobban figyelünk Párizsra, mint Bejrútra, míg a The Guardian újságírója, Jamiles Lartey Twitteren arról írt, hogy egyes kommentátorok valamiféle tragédiahipszternek tűnnek: azzal büszkélkednek, hogy ők direkt azokkal a szenvedésekkel és halálokkal foglalkoznak, amiről más nem is hallott. A Quartz szerzője, Bobby Ghosh szerint pedig semmiféle kétszínűségről nincs szó. Mint írta, felesleges az önigazolási kényszer, ismerjük be az egyértelműt, azt, hogy nem figyelünk minden emberre egyenlőképpen, mert nem is tudunk. Az olyan multinacionális cégek, mint a Facebook, kötelezve érezhetnék magukat, hogy egyenlő együttérzést mutassanak a világ minden embere iránt, de Ghosh szerint ez egy lehetetlen elvárás az emberektől.

Ez még csak nem is a bőrszínről szól a szerző szerint, még számos arab is megkapta, hogy több empátiát mutat a franciák, mint a libanoniak felé. A figyelem egyenlőtlensége annak függvénye, hogy kik vagyunk: ha európaiak, elég egyértelmű a helyzet. Az amerikaiakat a kultúrák közelsége érintheti meg vagy a tény, hogy a legrégibb szövetségesről van szó. A japánok, kínaiak is jó eséllyel járhattak már Franciaországban, az arab világban pedig a francia még az állandó második nyelvet jelentette egykor. A szerző szerint a 2005-ös londoni támadás jobban megérintette őt, mivel két évig élt a városban. De a bagdadi terrorista támadások is más eseteknél jobban felkeltik a figyelmét – még ha gyakoriak is –, mert Irakban élt öt évig, és nagyon sok barátja van ott. „Ez nem képmutatóvá tesz engem, hanem emberré” – írta.