Putyin kedden úgy fogalmazott: „hátba támadtak bennünket”, és közölte, hogy az ügynek súlyos következményei lesznek a két ország kapcsolatára nézve.
Oroszország gazdasági szankciókat dolgoz ki Törökország ellen – jelentette be Dmitrij Medvegyev orosz miniszterelnök csütörtökön Moszkvában. Alekszej Uljukajev gazdaságfejlesztési miniszter azt mondta, hogy a Török Áramlat gázvezeték és az akkuyui atomerőmű építését is befagyaszthatják vagy leállíthatják.
Medvegyev bűncselekménynek nevezte a gép lelövését, és leszögezte, hogy nem marad büntetlen. Kormánya utasítást kapott arra, hogy az „agressziós cselekményre” válaszul két napon belül dolgozza ki a gazdasági és humanitárius területet érintő, meghatározatlan időre szóló ellenintézkedések rendszerét. Azt mondta, hogy a szankciók érinthetik a beruházásokat, a foglalkoztatást, az idegenforgalmat, a légi közlekedést, az élelmiszer-ipari termékek kereskedelmét, valamint a kultúrát.
„Katonai és diplomáciai ellenintézkedéseket erre a bűncselekményre már hoztunk, és még hozunk is”
– fogalmazott Medvegyev kormánya ülésén. Anélkül, hogy a részletekre kitért volna, a miniszterelnök sejttette, hogy közös projekteket függeszthetnek fel, nőhetnek a vámtarifák, korlátozhatják a török repülőknek az orosz légtérben, török hajóknak pedig az orosz felségvizeken való közlekedését. Az intézkedések a török munkaerő oroszországi alkalmazását is érinthetik.
Alekszej Uljukajev gazdagságfejlesztési miniszter csütörtökön közölte: a Török Áramlat gázvezeték és az az első török atomerőmű is azoknak a beruházási terveknek a listáján szerepel, amelyeket a szankciók keretében befagyaszthatnak vagy leállíthatnak.
Vitalij Vancev, a moszkvai Vnukovo repülőtér igazgatótanácsának elnöke újságíróknak azt mondta, hogy a török piac várhatóan a jövő héten bezárul az orosz légitársaságok előtt.
Moszkva környékén leállították a török gyártmányú gázórák vásárlását – olvasható a Moszoblgaz vállalat honlapján.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!