Ázsiába vitték a magyar hajléktalant

Cégeket alapítottak a nincstelen férfi nevére, majd sorsára hagyták Phnompenben. Riporterünk hazahozta.

Ahogy sikerült tisztázni a férfi kilétét, kiderült az is: állandó magyar lakcíme nincsen, mert évek óta hajléktalan. Egy fillérje sincs, a rokonaival nem tartja a kapcsolatot, így önerőből nem tud hazautazni. Mivel a külföldi magyar képviseleteknek nem feladatuk a világban elkóborolt magyar állampolgárok hazaszállítása, felkérték a Baptista Szeretetszolgálatot, segítsenek hazajuttatni őt. Így kerültem a múlt héten Kambodzsába.

Mivel újságíróként van némi rutinom a különféle extrém történetek hátterének felderítésében, a magyar férfi ügyében is egyértelmű volt a gyanúm: nem magától és nem véletlenül került oda, ahol megtalálták.

Valakik számolhattak azzal is, hogy a távoli, fejletlen és szegény országban nincs követségünk, így nehezebben fognak a hatóságok a magyar férfi nyomára bukkanni. Jó néhány telefonhívás, e-mail és több cégbírósági papír átböngészése után már tudtam, hogy Jász-Suba László ügye jóval több, mint egy külföldön bajba került magyar átlagos története.

Több intézmény munkatársainak segítsége, a Magyar Nemzet kutatásai, valamint az Átlátszó Erdély portál újságírójának eredményes munkája után állt össze az a kronológia, amelyből ugyan még hiányoznak fontos elemek, de azért több kérdésre ad választ.

Jász-Suba Lászlót három éve találta meg egy tanyán az egyik Pest megyei hajléktalanszálló munkatársa. A leromlott fizikai állapotban lévő férfi a szállóra került. Némi idő után egy helyben lakó barátja, vagy ahogy ő fogalmazott, „jótevője” akadt a városban, aki sufnit is bérelt neki, és később céget alapított a nevére. A hajléktalan férfi egyszer csak öltönyben, diplomatatáskával jelent meg a szállón, és arról beszélt társainak, hogy mesés fizetést fog kapni az új vállalkozástól, amelynek „vezérigazgatója” lett.

A cégadatok szerint egyébként a Gold Circle Trans Kft.-t 2013. április 19-én alapították 500 ezer forintos tőkével, élelmiszer-nagykereskedelmi főtevékenységgel. Ügyvezetője Jász-Suba László volt 2013. november végéig, utána egy budapesti, később pedig egy cseh állampolgár lett az ügyvezető. A cég ellen a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Pest megyei végrehajtási osztálya 2014 márciusában bírósági végrehajtást rendelt el. A vállalatnak nem lelhető fel mérlege a nyilvános adatbázisban.

Egy másik vállalkozást is létrehoztak a nevére: egy nagyváradi tömbházlakás címére 2013 májusában Romániában létrejött a Subakka Trans Srl. (főprofilja autókereskedés), amelynek ügyvezetője és tulajdonosa Jász-Suba László. A cég 2013-as mérlege szerint 22 134 lej (körülbelül 1,5 millió forint) profit mellett 355 930 lej (25 millió forint) adótartozást termelt. Tavaly december végén a Bihar megyei adóhivatal határozatot hozott a cég szüneteltetéséről.

2014. január végén újabb magyar cég alakult, szintén 500 ezer forintos tőkével. A Subakka Autómester Kft. (később névváltozással Subakka Metal Kft.) főtevékenysége gépjármű-kereskedelem és éttermi vendéglátás. Ügyvezető igazgatója ennek is Jász-Suba László volt fél évig, őt követte a tisztségben egy litván állampolgár. A cég ellen bírósági végrehajtást rendelt el a NAV Észak-pesti Adóigazgatóságának hátralékkezelési osztálya idén augusztusban. Ennek a vállalatnak sem lelhető fel mérlege a nyilvános adatbázisban. A két magyar cég tartozásának pontos mértékéről a NAV a folyamatban lévő eljárásra hivatkozva nem ad ki részleteket.

A cseh és a litván állampolgár céges élete több ponton találkozik: mindkettőjük kézbesítési megbízottja ugyanaz a ceglédi cég, amelynek főtevékenysége az autókereskedés, és amely ellen – micsoda véletlen – már többször rendelt el bírósági végrehajtást az akkor még APEH-nek nevezett NAV. A litvánnak még két cége van Magyarországon, a csehnek pedig négy – közülük az egyik kényszertörlés alatt. Egy budapesti székhelyű kft.-ben mindketten tulajdonosok.

A hajléktalan férfi a hazaút alatt többször emlegette, hogy volt neki „csehszlovák” cége is, de a szlovák cégnyilvántartásban a nevére rákeresve nem találtunk bejegyzett vállalkozást.

Tavaly egyébként valaki létrehozott egy Facebook-profilt is Jász Suba László névre, ezzel az írásmóddal. Nincs egyetlen bejegyzés sem, más aktivitásnak sincs nyoma, de van egy ismerőse: David Copperfield illuzionista.

Jász-Subát egyébként egyszer már Romániában felejtették – információink szerint idén márciusban Segesváron találtak rá az iratok és pénz nélkül bolyongó, nagyon zavart férfira. Hogy haza tudjon jönni, a csíkszeredai magyar főkonzulátuson adtak neki ideiglenes útlevelet, és felrakták egy Magyarországra induló autóbuszra. A Pest megyei hajléktalanszálló munkatársa hajnali négykor várta őt a buszmegállóban, és bekísérte a férfit a hálóterembe. Nem maradt ott sokáig – Jász-Suba délelőtt tíz és tizenegy között eltűnt, társai szerint érte jöttek egy drága fekete autóval. A férfi az intézményben eltöltött pár óra alatt feltűnően zavart volt (nem ilyennek ismerték meg korábban), de nem volt ittas, és nagyon félt valakitől vagy valamitől.

Amikor megkérdezték tőle, mi történt vele Romániában, azt válaszolta: „Ne akarjátok tudni, mert borzalmas volt.” Olyan forrásunk is van, aki szerint „nemhiába vitték el messzire”, mert valakiknek az volt az érdekük, tűnjön el az országból, és ne beszéljen arról, amit tud.

E márciusi esemény az utolsó általunk fellelt adat a hajléktalan férfi magyarországi tartózkodásáról – bár nyomozás indult ellene itthon, a magyar hatóságok is csak a phnompeni megtalálása után hallottak róla újra. Jogos a kérdés: miért és hogyan vitték el olyan messzire? Budapestről Kambodzsába repülni legalább két átszállást jelent, és a nagy forgalmú repülőtereken nyelvtudás és utazási rutin nélkül elég nehéz egyedül elboldogulni, megtalálni a megfelelő beszállókaput. A repülőjegy több százezer forint, de még az új útlevél kiváltása – főleg sürgős esetben – is belekerülhet akár 63 ezer forintba is. Ilyen nagyságrendű összegek biztosan nem álltak az 54 esztendős férfi rendelkezésére, és érdekes az is: a Romániában elveszített iratok valakinél mégiscsak megvoltak, ha később el tudott repülni velük külföldre.

A dél-ázsiai országban megpróbáltam utánanézni annak, hogy esetleg írattak-e cégeket ott is a nevére, de ennek nem találtam nyomát. Igaz, a helyi cégbíróság épületében a köbméternyi aktahalmokat látva aggályaim támadtak a számítógépes nyilvántartó rendszer naprakészségét illetően.

A phnompeni nemzetközi repülőtér mellett lévő idegenrendészeti hivatalban nem engedtek be az őrizetesek fogdáiba, a magyar férfit az igazgató irodájába hozták az első találkozásra. Az udvaron látottak alapján azonban megállapítható: nem európai körülmények között töltötte a csaknem öt hónapot. Szakadt katonai ing, olcsó és foszlott rövidnadrág és egy papucs volt rajta – igaz, Kambodzsában a múlt héten is folyamatosan harminc fok fölött volt a hőmérséklet. Nagyon örült a magyar szónak, és tudomásul vette, hogy haza kell jönnie. Nem panaszkodott a körülményekre, állítása szerint jól bántak vele, és furcsa módon készpénz is volt nála – nem sok, de pár ezer forintnak megfelelő helyi pénz. Ennek eredetéről annyit mondott: ott is vannak rendes emberek. Egyébként álomvilágban él: megígértette velem, hogy korábbi szállodájából – amelynek nevét nem tudta megmondani – hazaküldetem a tábornoki egyenruháját és az engedéllyel tartott fegyvereit is.

Miután az erődítményként védett kambodzsai német nagykövetségen (többszöri látogatás után) kiállították a férfi hazatéréséhez szükséges iratokat (jó tudni, hogy ha magyar állampolgár olyan országban került bajba – például ellopják az útlevelét –, ahol nincs nagykövetségünk, akkor gyakorlatilag bármelyik uniós ország konzulátusára bemehet, és ott a személyazonosságának igazolása után kiállítanak a nevére egy úgynevezett sürgősségi hazautazási okmányt, azaz emergency travel documentet, amivel hazautazhat – a szerk.), befizettem a túltartózkodásért kiszabott büntetést, bemutattam a hazaútra szóló repülőjegyet, és vittem neki meleg ruhát, alsóneműt és cipőt, egy rendőr átkísért minket a repülőtérre. Előtte még közös fotókra kérték a magyart az őrei – Jász-Suba volt az idegenrendészeti állomás legrégebbi őrizetese, és megszerették a csendes férfit. Egyébként valódi nagyüzem volt náluk, mert aznap hoztak be egy kiskorú, iratok nélküli külföldi prostituáltat, és a parancsnok szerint éppen kiutasítottak-kiadtak egy IÁ-tagsággal gyanúsított idegent Indonéziának is (fontos személy lehetett, mert az indonéz hadsereg különgépet küldött érte).

Mivel úgy értesültem, hogy itthon Jász-Suba nem állt haragban az alkohollal, a repülőgépen úgy ültem, hogy rajtam keresztül történjen a felszolgálás – így én mondtam meg a légikisasszonynak, mit kér angolul nem beszélő utastársam. A Bangkok–Frankfurt járaton azonban a különböző időpontokban megvásárolt repülőjegyeknek, valamint a túlzsúfolt karácsonyi utazószezonnak köszönhetően nem sikerült egymás mellé szóló helyeket foglalni, ezért a felszállás előtt megkértem az egyik légikisasszonyt, hogy ne szolgáljanak fel neki alkoholt. Nem várt felhajtás lett belőle: még a vezető légiutas-kísérő is odajött hozzám, hogy milyen jogon próbálom korlátozni egy másik utas szabadságát. A tizenegy órás repülőút utolsó szakaszában az egyik légikísérő figyelmeztetett engem: az emberem nemhogy alkoholt nem fogyasztott, de ételt sem kért, és még egy pohár vizet sem fogadott el, ezért jó lenne, ha folyadékot vinnék neki, nehogy kiszáradjon a páramentes levegőn. Megsajnáltam a férfit: mivel nem beszélt angolul, azt a stratégiát választotta, hogy inkább nem szólt egy kukkot sem, csak tiltakozva integetett, ha közeledtek feléje valamivel. Még a szomszédját sem kérte meg, hogy engedje ki őt a mosdóba a hosszú út alatt, inkább visszatartotta. A férfival egyébként jól el lehet beszélgetni, ha nem teszünk fel neki határozott kérdéseket – ilyenkor bezárkózik és az álomvilágába menekül. Örömmel beszélt arról is például, hogy milyen magyar ismerősökkel utazott idén repülőn, és milyen útvonalon jutott ki Kambodzsába.

Magyarországra érkezve meglepetés várt: hat rendőr állta el a frankfurti gépről leszálló utasok útját, és mindenki papírját elkérték. Tudtam, hogy őt keresik: országos körözés van Jász-Suba ellen „intellektuális” közokirat-hamisítás bűntettének megalapozott gyanújával. Nem vagyok benne biztos, hogy a rendőrök a legjobb módszert választották a kihallgatásához, mert egyrészt visszavitték arra a településre, ahonnan már kétszer elvitték valakik külföldre, másrészt a határozott és jogi bikkfanyelven megfogalmazott kérdéseiket nem értette, így minden bizonnyal bezárkózott. Már az őrizetbe vétel első pillanatában arról beszélt, hogy a holmijait tartalmazó táska konzuli védelem alatt áll, ezért azt nem nyithatják ki.

A Baptista Szeretetszolgálat biztonsági szolgálatának munkatársa megvárta Jász-Suba Lászlót a Pest megyei város rendőrsége előtt, és miután elengedték a kihallgatás után, elvitte őt egy attól a településtől kellő távolságra lévő úgynevezett védett házba, hogy akik nagyon keresik, ne találják meg újra. Jó lenne elkerülni, hogy legközelebb az Antarktiszról kelljen őt hazahozni.