Így jutunk el Belgium legnagyobb problémájához, a totális széttagoltsághoz. Belgiumnak három közössége (flamand, vallon, német), négy nyelvi körzete (francia, flamand, német és a kétnyelvű Brüsszel), három adminisztratív régiója (Vallónia, Flandria, Brüszszel) van. Valamennyi önálló, külön választott parlamenttel, kormánnyal, széles jogkörökkel. Van ugyan szövetségi parlament, szenátus és kormány, sőt egy király is (aki hangsúlyozottan nem Belgium, hanem a belgák királya), de hierarchikus viszonyról a föderális és a regionális szintek között nem beszélhetünk, a régiók pedig jellemzően nem kommunikálnak egymással. Ugyanez igaz a rendőrségre is, az 1,2 milliós Brüsszelnek hat rendőri hivatala van, tizenkilenc polgármester kerülete között elosztva, akik gyakran egymás politikai ellenfelei.
Jan Jambon belügyminiszter (N-VA) most kijelentette, rendet tesz, kitakarítja Molenbeeket, a széttagolt rendőrséget pedig egyetlen hivatalba sűríti. Vallon részről persze máris jött a cáfolat: az ötletet „flamand fantazmagóriának” minősítve kijelentették, ragaszkodnak a francia nyelvű hivatalaikhoz. Abszurd helyzet, amelyben a flamand nacionalisták ismételten igazolva látják: egy ilyen államalakulat nem életképes. Vagy, ahogy pár éve Yves Leterne belga miniszterelnök találóan megjegyezte: „a flamandokat és a vallonokat nem köti más össze, csak a király, a labdarúgó-válogatott és néhány sörmárka.”
