Bűnbakkeresés belga módra

Flamand–vallon egymásra mutogatás az iszlám szélsőség megerősödése miatt.

Úgy tűnik, a válasz pártállástól és nyelvi, területi hovatartozástól függ. Karl Vanlouwe flamand szenátor a napokban kijelentette, az elmúlt húsz év nemtörődömsége a francia nyelvű szocialisták (PS) bűne, amely Brüsszelt az iszlám barbárság bázisává tette. Hasonló végkövetkeztetésre jutott Bart de Wever, Antwerpen polgármestere, a legnagyobb parlamenti támogatottsággal rendelkező jobboldali flamand nacionalista tömörülés, az Új Flamand Párt (N-VA) vezetője is.

Wever nincs egyedül véleményével, miszerint a problémák gyökere Brüsszel hírhedtté vált kerületében, Molenbeekben, konkrétan a körzetet közel húsz évig vezető Philippe Moreaux vallon szocialista párti politikus tevékenységében keresendő. Moreaux kezdetben maga is azt tartotta, képtelenség integrálni a Brüsszelbe érkező migránsok tömegeit, majd hirtelen taktikát váltott. Ráérzett ugyanis a bevándorlók mint potenciális szavazók jelentette lehetőségre, sőt szenátorként a nevéhez fűződött annak a 2004-es törvényjavaslatnak a beterjesztése, amelynek köszönhetően a helyi választásokon a migránsok állampolgárság nélkül is szavazhatnak.

Rossz nyelvek szerint Moreaux polgármestersége alatt idővel megtiltotta, hogy a rendőrség járőrözzön a kerületben, sőt a ramadán idején a rendőrök nem ehették meg az utcán, a muszlim vallásúak szeme láttára szendvicsüket, nem kávézhattak. A flamandok azt is a szemére vetik, hogy a kallódó muszlim fiatalok radikalizálódását mindvégig tagadta, a probléma felvetését rasszizmusnak bélyegezve több megértést kért a nehéz sorsú fiatalok iránt. Szavazói bázisa így háborítatlanul gyarapodott, „iszlám szocializmusnak” nevezett időszaka alatt Molenbeek lakossága 30 százalékkal nőtt.

Azért tegyük hozzá, az új polgármester, a 2012 óta hivatalban lévő liberális Francois Schepmans vezetése alatt sem történtek mélyreható változások. Épp egy hónappal a párizsi terrortámadás előtt Schepmans kapott egy listát, rajta több mint 80 molenbeeki – köztük a későbbi párizsi akciókat is végrehajtó – nevével, címével, akik a rendőrség szerint dzsihadisták lehetnek. Schepmans semmiféle intézkedést nem tett, sőt utólag azt nyilatkozta: – Mit kellett volna csinálnom velük? Nem az én dolgom, hogy nyomon kövessem a terroristákat.

Így jutunk el Belgium legnagyobb problémájához, a totális széttagoltsághoz. Belgiumnak három közössége (flamand, vallon, német), négy nyelvi körzete (francia, flamand, német és a kétnyelvű Brüsszel), három adminisztratív régiója (Vallónia, Flandria, Brüszszel) van. Valamennyi önálló, külön választott parlamenttel, kormánnyal, széles jogkörökkel. Van ugyan szövetségi parlament, szenátus és kormány, sőt egy király is (aki hangsúlyozottan nem Belgium, hanem a belgák királya), de hierarchikus viszonyról a föderális és a regionális szintek között nem beszélhetünk, a régiók pedig jellemzően nem kommunikálnak egymással. Ugyanez igaz a rendőrségre is, az 1,2 milliós Brüsszelnek hat rendőri hivatala van, tizenkilenc polgármester kerülete között elosztva, akik gyakran egymás politikai ellenfelei.

Jan Jambon belügyminiszter (N-VA) most kijelentette, rendet tesz, kitakarítja Molenbeeket, a széttagolt rendőrséget pedig egyetlen hivatalba sűríti. Vallon részről persze máris jött a cáfolat: az ötletet „flamand fantazmagóriának” minősítve kijelentették, ragaszkodnak a francia nyelvű hivatalaikhoz. Abszurd helyzet, amelyben a flamand nacionalisták ismételten igazolva látják: egy ilyen államalakulat nem életképes. Vagy, ahogy pár éve Yves Leterne belga miniszterelnök találóan megjegyezte: „a flamandokat és a vallonokat nem köti más össze, csak a király, a labdarúgó-válogatott és néhány sörmárka.”