„Ahogy körbenézek a teremben, látom, hogy pozitív a hangulat, nincs ellenvetés, a párizsi klímamegállapodást elfogadtuk” – jelentette be Laurent Fabius francia külügyminiszter, az ENSZ 21. klímakonferenciájának elnöke a jelenlévők viharos tapsa közepette. A delegációk tagjai hosszú perceken át állva, egymást átölelve ünnepelték a megállapodás elfogadását, amelyet a 2009-es koppenhágai kudarc után több évig készítettek elő.
„Ez egy kis kalapács, de nagy dolgokra lehet képes” – mondta Laurent Fabius, amikor a kalapáccsal jelképesen leütötte a klímaegyezmény elfogadását.
A tribünön jelen volt Francois Hollande francia államfő és Ban Ki Mun, az ENSZ főtitkára is.
Al Gore volt amerikai alelnök fantasztikusnak nevezte a történteket a több száz miniszter és delegált, köztük John Kerry amerikai külügyminiszter gyűrűjében.
A hírügynökségek történelmi jelentőségűnek nevezték a megállapodást, amelynek tervezetét a házigazda Franciaország még elfogadása előtt ambiciózusnak és kiegyensúlyozottnak minősítette.
Az ENSZ november 30-án kezdődött 21. klímakonferenciája a Párizshoz közeli Le Bourget városban az eredeti tervek szerint péntek este ért volna véget, de lezárását – ezzel az átfogó klímavédelmi megállapodás elfogadását – előrelépés hiányában szombatra halasztották.
Az utolsó, szombat esti plenáris ülés előtt a két nagy környezetszennyező országot, Kínát és Indiát, valamint az egyik legjelentősebb olajtermelő Szaúd-Arábiát is magában foglaló fejlődő országok csoportja, a G77+Kína már jelezte, elégedett a klímamegállapodás végleges tervezetével, amelynek szövegén még az utolsó éjszaka is módosítottak.
A klímamegállapodás megerősíti azt a központi célkitűzést, hogy a Föld légkörének felmelegedését a 195 ország 2 Celsius-fok alatt tartja az iparosodás előtti mértékhez képest, és folytatja az erőfeszítéseket annak érdekében is, hogy a felmelegedés csak 1,5 fokos legyen.
Az 1,5 fok megemlítése a megállapodásban a tengerszint emelkedésével létükben fenyegetett szigetállamok kérése volt, amelyet több mint száz ország, köztük az Európai Unió tagállamai, és legvégül az Egyesült Államok is támogatott, de a legjelentősebb fosszilisenergia-termelők, Szaúd-Arábia, Venezuela, India és Oroszország péntek este még nem akart támogatni.
A házigazda francia diplomácia vezetője szerint a szöveg differenciált az országok felelősségében, igazságos, tartós, dinamikus, kiegyenlített, és jogilag kötelező érvényű.
Az évi százmilliárd dolláros támogatás, amelyre az északi fejlett országok tettek javaslatot a déli, fejlődő országok technológiai átállásának finanszírozására 2020-ig egy lépcsőfok, „az új számszerűsített célt legkésőbb 2025-ig meg kell határozni” – mondta a szöveg délelőtti bemutatásán Laurent Fabius. A kötelezettségvállalásokra 2025-től vonatkozó ötévenkénti felülvizsgálat is belekerült a megállapodásba.
„Ez a megállapodás az egész világ és minden ország számára elengedhetetlen. Segíteni fogja a szigetországokat abban, hogy védekezni tudjanak a partjaikat fenyegető tengerszint-emelkedés ellen, pénzügyi segítséget biztosít Afrikának, támogatja Latin-Amerikát az erdők megőrzésében, és az olajtermelőknek is segít energiatermelésük diverzifikálásában – hívta fel a figyelmet a francia külügyminiszter. – Ez a megállapodás olyan nagy ügyeket fog szolgálni, mint az élelmezésbiztonság, a szegénység elleni küzdelem, az alapjogok és ezáltal a béke.”
A végleges tervezetet más környezetvédő szervezetekhez hasonlóan a Greenpeace is fordulatnak minősítette. „A kerekek lassan őrölnek, de Párizsban őröltek. A szöveg egyértelműen a történelem szemétdombjára helyezte a fosszilis energiákra épülő ipart” – mondta Kumi Naidoo, a Greenpeace International vezetője.
A világ országai most először írtak alá globális klímavédelmi egyezményt, amelynek céljairól 2011-ben a dél-afrikai Durbanban határoztak. Az országok által az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentésére tett önkéntes felajánlásokkal és a környezetkímélő technológiákra való átállással párhuzamosan a megállapodás általános és kötelező érvényű keretet teremt a következő húsz-harminc évre, és a 2020-ban lejáró kiotói egyezményt váltja fel.
Barack Obama amerikai elnök szerint a párizsi ENSZ-konferencián szombaton elfogadott, átfogó klímavédelmi megállapodás jelenti „a legnagyobb esélyt arra, hogy megmentsék a Földet”.
A párizsi döntést követően a washingtoni Fehér Házban nyilatkozva Obama kijelentette, hogy mint minden szerződés, ez sem lehet tökéletes, a megvalósítás útja pedig nehéz és kihívásokkal teli, mégis fordulópontot jelenthet a káros éghajlatváltozás elleni nemzetközi fellépésben, és „megmutatja, hogy mi minden lehetséges, ha a világ összefog”. Az egyezmény szerinte hosszú távra teremti meg azokat a kereteket, amelyekre a nemzetközi közösségnek szüksége van a klímaválság megoldásához.
A megállapodást szombat este számos más vezető politikus is méltatta. Angela Merkel német kancellár például azt emelte ki, hogy az emberek milliárdjainak segíthet megfelelő életfeltételeket biztosítani a távolabbi jövőben is. Ő is hozzátette ugyanakkor, hogy még sok munka vár az érintett országokra a tényleges eredmények eléréséhez.
David Cameron brit miniszterelnök fogalmazása szerint Párizsban létfontosságú lépéseket tettek, amelyek révén „gyermekeink és unokáink is látni fogják, hogy ez a generáció megtette kötelességét a bolygó jövőjének biztosítása érdekében”.
A klímakonferenciának otthont adó Franciaország köztársasági elnöke, Francois Hollande világossá tette, hogy a megállapodás csak a kezdetét jelenti az éghajlatváltozás elleni küzdelem új szakaszának. Arra szólította fel az országokat, hogy próbálják meg nemzeti vállalásaikat a megállapodásban szereplőnél is korábban felülvizsgálni és teljesítésüket elkezdeni.
Az európai uniós központi intézmények vezetői történelminek nevezték az egyezményt. Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke azt tartotta a legfontosabbnak, hogy a világ egységet mutatott a klímaváltozás elleni küzdelemben. Szerinte ez az utolsó lehetőség arra, hogy a jövendő generációk számára „stabilabb világot, egészségesebb bolygót, tisztességesebb társadalmakat és virágzóbb gazdaságokat” hagyjanak hátra.
Hosszú távú célok:
A megállapodás hosszú távú célja biztosítani, hogy a globális felmelegedés az iparosodás előtti értékhez képest \"jóval\" két Celsius-fok alatt maradjon. Emellett \"törekedni kell arra\", hogy a felmelegedés ne haladja meg az 1,5 Celsius-fokot. Az iparosodás előtti időszakhoz képest a globális átlaghőmérséklet napjainkra már körülbelül egy Celsius-fokkal emelkedett. A cél érdekében a kormányok vállalták, hogy \"amilyen rövid időn belül csak lehet\", megállítják az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának növekedését. A megállapodás szerint továbbá valamikor 2050 után - egy közelebbről meg nem határozott időpontra - az emberi tevékenység okozta kibocsátásokat olyan szintre kell csökkenteni, amelyet az óceánok és az erdők még képesek felszívni.
Kibocsátási célértékek:
A hosszú távú cél elérése érdekében az ENSZ-tagországok megegyeztek abban, hogy ötévenként nemzeti célkitűzéseket határoznak meg az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának csökkentésében. A megállapodás aláírásáig több mint 180 ország tett máris felajánlást az első, 2020-ban kezdődő ciklusra. Számszerűsített kibocsátási célokat várhatóan csak fejlett országok fognak megadni, de a fejlődő országokat is \"bátorítják\", hogy tegyenek hasonlóan, az ő kibocsátási értékeik ugyanis várhatóan változni fognak gazdasági fejlődésükkel párhuzamosan. Amíg konkrét vállalásokat nem tesznek, addig az az elvárás velük szemben, hogy tartsák kordában a kibocsátásaikat.
Felülvizsgálat:
A kezdeti célkitűzések nem elegendőek ahhoz, hogy a hosszú távú hőmérsékleti célok teljesüljenek. Ezért a megállapodás szövege szerint a kormányokat felkérik arra, hogy a következő négy évben vizsgálják felül célkitűzéseiket. Ez nem kötelezi ugyan az országokat arra, hogy fokozottabban csökkentsék a felmelegedést okozó anyagok kibocsátását, de a remények szerint ez is lehetővé fog válni azáltal, hogy a megújuló energiaforrások idővel jobban elérhetőek és hatékonyabbak lesznek.
Átláthatóság:
A megállapodás nem ír elő büntetést a célkitűzéseiket nem teljesítő országokkal szemben. Ugyanakkor átláthatósági szabályokat fektet le, amelyek célja ösztönözni az országokat, hogy valóban azt tegyék, amire ígéretet tesznek. Ez volt az egyik olyan pont a megállapodásban, amelyben a legnehezebben jutottak közös nevezőre. Kína a fejlődő országokra vonatkozóan enyhébb előírásokat kért. A szöveg, amelyben végül megállapodtak, úgy szól, hogy minden országnak rendszeresen jelentést kell tennie kibocsátásainak mértékéről és a csökkentésükre tett erőfeszítésekről. Némi rugalmasságot is lehetővé tesz azonban az egyezmény azon fejlődő országok tekintetében, amelyeknek „erre szükségük van”.
Finanszírozás:
A megállapodás szerint a gazdag országoknak továbbra is pénzügyi támogatást kell felajánlaniuk a szegény országok számára kibocsátásuk csökkentéséhez és ahhoz, hogy alkalmazkodjanak a klímaváltozás következményeihez. Más országokat is bátorítanak arra, hogy önkéntesen járuljanak hozzá a támogatáshoz. Ez utóbbi megfogalmazás lehetővé teszi, hogy a későbbiekben olyan fejlődő gazdaságok is részt vegyenek a finanszírozásban, mint Kína. Az egyezmény szövegében konkrét összeg nem szerepel, de korábban a fejlett országok összesen 100 milliárd dollár pénzügyi támogatást ajánlottak fel klímafinanszírozásra 2020-ig.
Károk és veszteségek:
A tengerszint emelkedése miatt veszélyeztetett kis szigetországok sikerét jelenti, hogy az egyezménybe bekerült egy olyan szakasz is, amely elismeri a klímaváltozással összefüggésbe hozott természeti katasztrófák okozta károkat és veszteségeket. Az Egyesült Államok hosszú ideig ellenezte, hogy a téma belekerüljön a megállapodásba, attól tartva, hogy az a szélsőséges időjárás okozta károk miatti kártérítési keresetekre adhatna alapot. A témát végül belevették a megállapodásba, de egy külön lábjegyzetben kikötötték azt is, hogy a károk és veszteségek említése nem jelent felelősségre vonhatóságot és kártérítési igények elismerését.
