Nézőpont kérdése, hogy azt mondjuk, sikerrel járt a koalíció, és megállították, vagy megszerezte, amit akart, és idén már magától megállt az Iszlám Állam. Talán az is hozzájárult a megtorpanáshoz, hogy a terrorszervezet már ellőtte a puskaporát, nem maradt több külföldi újságíró, akit le lehetett volna fejezni, vagy kisebbség, amelyet el lehetett volna űzni, le lehetett volna gyilkolni. Az első hónapokban ezt mind megtették, így maradt a műemlékek robbantgatása, a kalifátus építgetése, no meg a külföldi merényletek szervezése.
Az is egyértelművé vált, hogy az Iszlám Állam elérte fizikai határait. A tavalyi területszerző villámháború sikerei után jött a keservesebb feladat, a hódítások megőrzése, amely már nehezebb falatnak bizonyult. Ahogy az ellenfél mindinkább magára talált, úgy jöttek sorra a vereségek, a török határnál Kobani visszafoglalása, majd Tikrít ostroma, később Szindzsár felszabadítása, most pedig éppen Ramádi ellen indítottak rohamot. Friss elemzések szerint a terrorszervezet a területeinek 14 százalékát veszítette el – miközben a kurdok által ellenőrzött részek 186 százalékkal növekedtek –, amint azonban a fenti felsorolásból is látszik, ezek közül több kitüntetett és szimbolikus jelentéssel bírt. Tekintve ugyanis, hogy Irak és Szíria jelentős része sivatagos és lakatlan, a területek meghódítása legtöbbször az utak ellenőrzésében, egy-egy falu és város irányításában merül ki.
Pedig a konkrét területek feletti uralom az Iszlám Állam számára az egyik legfontosabb cél, hiszen önmagát nem rejtve működő terrorszervezetként, hanem muszlim kalifátusként határozza meg, amely most vívja meg harcát a létezésért. Ez a képződmény ennek megfelelően az állandó csaták árnyékában is igyekszik államszerű feladatokat ellátni. Közülük a legfontosabbak, hogy az igazságszolgáltatásban bevezették a saría (az iszlám vallásjog) radikális értelmezését; hogy próbálkoznak egyfajta szociális ellátórendszer, illetve hierarchikus hivatali struktúra kiépítésével; illetve hogy saját gazdaságot próbálnak kialakítani. Utóbbi legfőbb forrásai egyrészt a lakosságra – hiszen a meghódított területeken sem csak terroristák élnek – kivetett adó, másrészt az illegális kereskedelem az olajjal, azaz szintén rendszerszinten működő mechanizmusok.
Nem véletlen, hogy néhány szakértő már annak az ötletét is felvetette, hogy az Iszlám Állam idővel pacifikálódik, és olyan tényezővé válik, mellyel már valódi államként is számolni kell.
Ennek lehetősége ugyanakkor most, ennyi borzalom és a merényletek után már különösen csekély. Jelenleg inkább úgy látszik, hogy az Egyesült Államok tavalyi előrejelzései, melyek szerint a harc évekig is eltarthat, igaznak bizonyulnak. A nagy sietség senkinek sem érdeke, az áldozatokat már az Egyesült Államoktól Oroszországon át Európáig mindenki számításba vette, hiszen pontosan tudják, nem lehet egyszerűen az összes terroristát megölni. Amíg nincs alternatívája a hatalmi vákuum betöltésének, az egyik probléma megszüntetésével csak megszületne egy újabb, így nincs mást tenni, mint bombázni és tárgyalni. Hogy az Iszlám Állam mint óriási területeket uraló kalifátus napjai meg vannak számlálva, az biztosra vehető. A kérdés csak az: mi lép majd a legyőzött szörnyeteg helyére?
