Keveseknek cseng ma már ismerősen a Farúk Brigád neve, pedig néhány évvel ezelőtt még Szíria egyik meghatározó milíciája volt. Sokat elmond az egyébként mérsékeltnek bélyegzett szervezetről, hogy azzal a videóval vált hírhedtté, amelyen az egyik harcosuk kivágja egy kormánypárti katona szívét, és vérgőzösen falatozik belőle. A csoportosulás azóta már lényegében eltűnt a szír polgárháború kaotikus történelmének süllyesztőjében, ahogyan száz és száz másik hasonló szervezet is. Ez persze nem jelenti azt, hogy katonáik letették volna a fegyvert, és ma már boldogan élnének valahol, egyszerűen beleolvadtak más, erősebb vagy jobban „eladható” csoportokba. Utánpótlás ugyanis van bőven, a Szíriában harcoló kisebb-nagyobb milíciák számát több mint ezerre becsülik.
Ebben a helyzetben pedig már korántsem olyan egyszerű eldönteni, hogy ki kivel van, ki a terrorista, és ki a barát. Szövetségek köttetnek és bomlanak fel attól függően, hogy az érdekek mit kívánnak. Könnyen elképzelhető, hogy aki egyik nap még Basár al-Aszad hatalmának megdöntéséért küzdött, a következő napon már kegyelmet kap, és a szíriai elnök oldalán harcol. Nem mindenkit hajt ugyanis ideológia, sőt a többség keveset törődik azzal, hogy éppen ki ül a távoli kormányfői székben, amíg őt békén hagyják. A fegyveres alakulatok jelentős része el sem hagyja városa vagy faluja környékét, azt viszont ádázul védi, akár az Iszlám Állam (IÁ), akár a damaszkuszi kormánycsapatok ellenében. Van egy másik motivációs erő is: a pénz. Az Iszlám Állam harcosai sem feltétlenül mind fanatikus muszlim gyilkológépek, egyszerűen a terrorszervezet gazdag, tehát magasabb zsoldot tud ajánlani. Ugyanakkor a mérsékelt erők anyagi forrásait legfőképp külföldi támogatói jelentik, így fontos, hogy ezek előtt „szalonképesek” maradjanak. Ettől függetlenül zászlóik alatt ugyanazok harcolnak, akik korábban esetleg vállalhatatlan szervezetekből „igazoltak át”, legfeljebb nem vágnak ki több szívet.
Ezek a milíciák pedig gyakran egymással szemben ugyanolyan kibékíthetetlenek, mint Aszaddal, vagy az Iszlám Állammal szemben. A rijádi tárgyalásokra például csak a Szíriai Nemzeti Koalíció és szövetségesei kaptak meghívót, míg az egyik legerősebb szárazföldi erő, az Egyesült Államok támogatását élvező, októberben több csoport szövetségéből alakult Szíriai Demokratikus Erők, amelynek gerincét a kurdok adják, nem. Pedig ha nincs megegyezés az ellenzék között, akkor aligha valósul meg a Nyugat politikai rendezési terve, amely egy átmeneti időszakot követően leváltaná Aszadot. Úgy tűnik, hogy a béke kerékkötője nem is annyira a szír elnök személye – és a mögötte húzódó nagyhatalmi ellentét –, hanem a távozása esetén keletkező betölthetetlen vákuum.
Különösen, ha mindenki a saját pecsenyéjét sütögeti. A lépés, hogy a napokban a törökök csapatokat telepíttek Irakba, jól jelzi, hogy Ankara a legkevésbé sem szeretné, ha az IÁ legyőzése után esetleg elhatalmasodnának a kurd függetlenségi törekvések. A félelem pedig nem alaptalan, hiszen nem véletlen, hogy miközben már elfoglalták Szindzsárt, Moszul ostromával már nem annyira sietnek a kurdok sem. Tetszik vagy sem, ráadásul számolni kell az olyan megkerülhetetlen erőkkel is, mint a mindenki által terrorszervezetként kezelt, ám bivalyerős an-Nuszra Front. Annak fényében pedig, hogy az ellenzék még egy kávés-pogácsás konferenciára sem ültethető egy asztalhoz, elég borús kép bontakozik ki Szíria jövőjéről, még az IÁ nélkül is.
Az Iszlám Állam azáltal tudott felhalmozni óriási fegyverkészleteket, hogy Irakba évtizedeken át ellenőrizetlenül áramlottak a legkülönfélébb fegyverek a világ minden részéről – írja friss jelentésében az Amnesty International. Azt már korábbi vizsgálatok is bebizonyították, hogy a terrorszervezet összesen 21 ország – főleg Kína, a Szovjetunió és az Egyesült Államok – hadiüzemében készült töltényeket használt, és még Magyarországon gyártott golyókat is kilőttek. (MN)
