A szakértő hangsúlyozta, hogy bár a dokumentum szerint „törekedni kell arra”, hogy a felmelegedés ne haladja meg az 1,5-2 Celsius-fokot, ez csupán egy iránymutató szám, vagyis átlaghőmérsékletet kell érteni alatta. Így lehetnek majd helyek, ahol nagy problémák adódnak, máshol pedig meg sem érzik a változást.
Glied rámutatott arra is, hogy a megállapodás az eredeti célt – vagyis a fosszilis energiahordozók felhasználásának visszavágásával elért kibocsátás-csökkentést – szinte teljesen zárójelbe helyezte, ezzel szemben a technikai innovációra helyezte a fókuszt, ami a kutatás-fejlesztést, így a gazdasági teljesítményt serkenti. De megint nem esett szó az országúti és légi közlekedésből származó üvegházhatású gázok kibocsátásáról, pedig ez nagyon komolyan növeli a felmelegedés kockázatát.
Mint ismert, a megállapodás nem ír elő büntetést a célkitűzéseiket nem teljesítő országokkal szemben. Ugyanakkor átláthatósági szabályokat fektet le, amelyek arra ösztönözhetik az országokat, hogy valóban azt tegyék, amit ígérnek. A felek most abban állapodtak meg, hogy minden csatlakozónak rendszeresen jelentést kell tennie kibocsátásának alakulásáról és a csökkentésére tett erőfeszítésekről.
Glied Viktor szerint a nemzetközi egyezmények legnagyobb problémája mindig is az volt, hogy nagyon nehéz őket betartatni, a legtöbbször a következmények hiánya miatt siklottak ki.
„Az Egyesült Államokat vagy Kínát aligha fogja valaki szankcionálni, így lényegében az aláíró országok és vezetőik lelkiismeretére bízták a végrehajtást”
– hangsúlyozta.
A szakember kiemelte: eddig jellemzően azok a regionális együttműködések tudták betartani az ilyen jellegű egyezményeket, amelyeknek volt szankcionálási lehetősége. Így például az unióban az Európai Bizottság megszabta, hogy mekkora mértékű kibocsátás-csökkentést kell végrehajtani. Amennyiben ezt egy tagország nem tartotta be, akkor akár vissza is tarthattak bizonyos pályázati forrásokat, vagy büntethettek.
