Szociális lázadás az Iszlám Állam?

Gyökeresen új megvilágításba helyezi a terrorszervezet felemelkedését Thomas Piketty francia közgazdász.

Újszerű gondolattal állt elő Thomas Piketty a Le Monde oldalán vezetett blogján: a neves közgazdász szerint elsősorban közgazdasági okai vannak annak, hogy az Iszlám Állam (IÁ) felemelkedett – írja a The Washington Post abban a cikkében, melyben a közgazdász magyarázatát a legellentmondásosabb elméletnek titulálják.

Piketty érvelése szerint a közel-keleti államok politikai és szociális rendszere törékeny, mivel az olajvagyon olyan kis országok kezében összpontosul, amelyeknek viszonylag kicsi a lakossága. Így ha az Egyiptom–Irán-tengelyen szétnézünk – ez magába foglalja Szíriát is –, olyan államokat találunk, amelyek a térség vagyonának 60-70 százalékát birtokolják, miközben a régió 300 milliós lakosságának csak 10 százaléka él ezekben az országokban.

Ugyan a közgazdász nem nevesítette a gazdag országokat, egy korábbi tanulmányban, amelyet társszerzőként írt a közel-keleti egyenlőtlenségről, rámutatott, hogy itt Katarról, az Egyesült Arab Emírségekről, Kuvaitról, Szaúd-Arábiáról, Bahreinről és Ománról van szó. Ezek az országok 2012-ben a régió lakosságának 16 százalékát adták, a bruttó hazai terméknek azonban nagyjából a 60 százalékát.

Piketty szerint amiatt, hogy a vagyon így a kis lakosságszámú országok kezében összpontosul, a világ legegyenlőtlenebb régiójává teszi ezt a térséget. Ezekben az országokban egy szűk csoport ellenőrzi a gazdaságot, miközben a többséget – beleértve a nőket és a menekülteket – gyakorlatilag a félrabszolgaság állapotában tartják. Mint írja, az ilyen gazdasági körülmények igazolást adnak a dzsihadistáknak, és lőporos hordóvá változtatják azt a térséget, amelyben a háborúkat éppen a nyugati hatalmak idézték elő.

Mivel a terrorizmus az egyenlőtlenségben gyökerezik, a közgazdász úgy látja, hogy leginkább gazdasági eszközökkel lehet harcolni a terrorizmussal szemben: a nyugati államok jobban tennék, ha a régió társadalmi fejlődését szorgalmaznák oly módon, hogy az olajból származó pénzekből erre is jusson, beleértve az oktatás fejlesztését is.

Portálunk Piketty állításai kapcsán felkereste Pogátsa Zoltán közgazdászt, aki egyáltalán nem találta ellentmondásosnak az elméletet. Sőt felhívta a figyelmet az Acemoglu–Robinson szerzőpáros Miért buknak meg a nemzetek? című könyvére, melyben a közgazdászok azt írják, hogy kétféle politikát lehet folytatni. Az inkluzív gazdaságpolitika során szétterítik az erőforrásokat és abba ruháznak be, hogy minél szélesebb rétegek jussanak lehetőséghez, extraktív politika esetén pedig egy szűk elit magához vonzza a forrásokat, és ezeket luxusfogyasztásra költi – a szerzőpáros szerint ez utóbbi országok buknak meg.

Pogátsa Zoltán úgy látja, hogy a Közel-Keleten gyakorlatilag minden diktatúra az utóbbi kategóriába tartozott, beleértve Egyiptomot, Líbiát és Irakot, de ide tartoznak az olajmonarchiák is. Így miközben népességrobbanás van ezekben az országokban és a globális felmelegedés miatt egyre kevesebb élelmiszert tudnak termelni, az elit radikálisan koncentrálja az erőforrásokat. „Ebből nem nagyon jöhet ki más, mint hogy a tömegével elszegényedő fiataloknak nem lesz megélhetésük, így csak háború lehet” – hangsúlyozta a szakértő, majd hozzátette: az iszlám fundamentalizmus ehhez már csak ideológia.

A közgazdáz felhívta a figyelmet, hogy Európában is hasonló a helyzet, ahol a francia és brit társadalomból kiszorulók sodródnak a terrorizmust támogató csoportok közé. Természetesen középosztálybelieket is találunk a terroristák soraiban, ilyen esetben ezek a fiatalok nem látják a fogyasztói társadalom értelmét, ezért visszatérnek az őseik vallásához és keresnek egy ügyet, ami mögé beállhatnának.

Kérdésünkre, hogy vajon gazdasági intézkedésekkel valóban elejét lehetne-e venni a terrorizmus terjedésének, Pogátsa Zoltán elmondta: ha a Nyugat stabilizálni is tudná a helyzetet a Közel-Keleten, elkerülhetetlen, hogy konszolidálják a régió társadalmait. Ehhez azonban óriási pénzekre lenne szükség, mert csak ezzel lehetne elérni, hogy az érintett országokban jól működő oktatás, egészségügy legyen, vagyis hogy a fiatal generációk reményt kapjanak arra, hogy valaha emberi körülmények között fognak élni.