Könnyen lehet azonban, hogy a mélyülő szociális, gazdasági és politikai válsággal szembesülő Algéria lakossága nem riad vissza a német kapuk bezárulásától, s alternatívaként az egykori anyaország, Franciaország felé veszi az irányt. Mindez persze egyelőre csak találgatás, Algéria válsága ugyanakkor valóság.
Algériát a Franciaország feje felett Damoklész kardjaként lebegő fenyegetésnek nevezte a Le Point Afrique lap hasábjain a válság felé sodródó észak-afrikai országról írva Nicolas Bouzou francia közgazdász. Mint fogalmaz, az idei év Algéria gazdasági és politikai rendszerének összeomlását is elhozhatja, melynek bekövetkezése nagymértékű migrációs hullámot indíthat el Franciaország felé.
Mindennek legfőbb kiváltó oka az olajár esése, de Algéria tragikus jövőképét már a függetlenség utáni politikai vezetéseknek a gazdaság diverzifikálásával nem törődő politikája is előrevetítette. Algéria exportbevételének 97 százaléka származik az olajból, importéhsége pedig óriási.
Ami a lakosságot illeti, manapság 70 százalék körülire tehető a 20 év alattiak aránya, s az alacsony színvonalú oktatás, valamint a munkahelyek hiánya miatt kilátástalan jövő áll előttük. A munkanélküliek aránya mára elérte a 11 százalékot, de az az általános algériai vélekedést, miszerint az áttelepülés Franciaországba a jobb élet reményével kecsegtet, nem igazolják a számok. A francia Nemzeti Statisztikai Hivatal (INSEE) 2013-as adatai szerint, a Franciaországba bevándorló algériai férfiaknak 26, míg a nőknek csupán 7 százaléka talál munkát.
Magreb térségéből származók legnagyobb diaszpóráját alkotva, a francia lakosságnak mára mintegy 14 százalékát alkotják az Algériából betelepülők. Egy éve sokkolta a francia közvéleményt Bernard Emié, Franciaország algériai nagykövetének kijelentése, miszerint manapság mintegy hétmillió francia állampolgár rendelkezik algériai gyökerekkel.
Franciaország a német gazdaság török vendégmunkásokkal kialakított trendjéhez hasonlóan a múlt században algériai férfiak százezreit foglalkoztatta odahaza. A harmincas évek dicsőséges gazdasági eredményeihez hozzájáruló gyarmati munkaerő kezdetben kényelmesnek és olcsónak tűnt, ugyanakkor az 1970-es évektől beinduló családegyesítési folyamat rávilágított, hogy a külföldi munkaerő egyben idegen családok tömegének letelepedését is jelenti.
A francia lakosság tiltakozása a rasszizmus térnyerésében öltött testet, de az ellenpólus kialakulása sem váratott magára sokáig. A szembenállás 1983-ra csúcsosodott ki, amikor nagyjából húsz ember indított szolidaritási menetet a dél-franciaországi Marseille-ből Párizs felé, s az út során mintegy százezerre nőtt a menetelők száma.
Az esetet „Marche des Beursként”, azaz Menet az egyenlőségért a rasszizmus ellen jegyzi a történelem, mely azóta az egyenlőség és az rasszizmusellenesség szimbóluma Franciaországban.
