Indul az amerikai szavazógép

Az iowai jelölőgyűléssel veszi ma kezdetét az elnökjelölt-állítás.

Államról államra szegeződik a figyelem a következő mintegy fél évben, ahogy az egyes szövetségi államokban érvényes helyi szabályok szerint a szavazók eldöntik, melyik, a Fehér Házat célba vevő politikus mögött sorakoznak fel – azt azonban tudni kell, hogy ez a jelöltállítási rendszer nincs rögzítve az amerikai alkotmányban, és folyamatosan változik. Az előválasztásokat a helyi kormányzatok rendezik, és hasonlatosan bármilyen választáshoz, hivatalos légkörben zajlanak. A jelölőgyűlések (az úgynevezett caucusok) ezzel szemben kifejezetten pártesemények, a helyi alapszervezetek akár egy kocsmában sörözgetve, kézfeltartással is elvégezhetik a rájuk háruló feladatot.

A rendszer bonyolult és valósággal hemzseg a helyi sajátosságoktól. Természetesen a két domináns párt küldötteinek száma sem egyenlő. A republikánusok esetében 2472 delegált megy a konvencióra júliusban az ohiói Clevelandbe, míg a demokratáknak a pennsylvaniai Philadelphiában megrendezendő gyűlésén 4764 küldött vesz részt. A szövetségi államok nagyjából lélekszámuknak megfelelő arányban részesednek ezekből a létszámokból. Van, ahol a küldöttek arányosan reprezentálják az előválasztás eredményét a konvención, van, ahol a „győztes mindent visz alapon”, vagyis minden helyi elektor az első helyezett aspiránsra szavaz majd. Ha azonban ez nem volna elég, vannak soraikban „nem elkötelezett” elektorok is – általában párttisztségviselők –, akik bárkire szavazhatnak. A legtöbb államban az elektorokat törvény kötelezi, hogy a „küldöttutasítás” szerint szavazzanak, néhány államban azonban nincs ilyen kötöttség. Pár helyen egy állami, illetve megyei szintű konvenciót is közbeiktatnak, mint az éppen a ma, elsőként sorra kerülő Iowában.

Nem mellékes, hogy az előválasztások és caucusok között vannak nyílt, zárt és félig zárt típusúak is. A többségben levő zárt típus esetében csak az adott párt regisztrált szavazója voksolhat. A félig zártnál őket kiegészíthetik a regisztrált független szavazók, a nyitottnál viszont bárki bárhol szavazhat. Egy 2000-es legfelsőbb bírósági döntésig néhány államban arra is lehetőség volt, hogy ugyanaz a személy a demokratáknál és a republikánusoknál is szavazzon!

A lépcsőzetes, elnyújtott előválasztási rendszer előnye abban áll, hogy az aspiránsoknak nem kell egyszerre az egész országban kampányolniuk, hanem koncentrálhatnak egy-egy államra, illetve azok csoportjára. Így sem gyerekjáték azonban a jelenlétek, illetve a hirdetések időzítése és a logisztika, az idén március 1-jére eső úgynevezett „szuperkedden”, az előválasztási szezon legzsúfoltabb napján 24 államban zajlanak a rendezvények. A bonyolultság jegyében azt talán mondani sem kell, hogy a két párt előválasztási és jelölőgyűlési dátumai javarészt egyeznek ugyan, de nem mindig.

Hátrányként azt szokták említeni, hogy az előválasztási szezon derekára, a begyűjtött delegáltak számából már kiderül, hogy ki lesz az elnökjelölt, így a később sorra kerülő államok – még ha a népesség-, s így küldöttszámuk magasabb is – jelentősége kisebb. Persze lehetnek meglepetések. 1976-ban egészen a republikánus konvencióig nem derült ki, hogy Ronald Reagan alulmaradt a hivatalban lévő (Nixon bukása miatt alelnökből elnökké előrukkolt) Gerald Forddal szemben, akit viszont az elnökválasztáson megvert a demokrata jelölt, Jimmy Carter.