Amint arról beszámoltunk, Hillary Clinton és Donald Trump nyerte a nevadai demokrata és dél-karolinai republikánus előválasztást. A jóval heterogénebb republikánus mezőnyből az előző körökben is sorra hullottak ki a jelöltek: Iowa után Mike Huckabee, Rand Paul és Rick Santorum szállt ki; New Hampshire után az egyetlen női republikánus aspiráns, Carly Fiorina mellett Chris Christie és Jim Gilmore adta fel, most pedig jött Bush. Persze végül is nem kell szégyenkeznie, hiszen szinte az összes elnökjelölt-aspiráns kampánya bukással végződik.
Bush 2014 decemberben jelentette be, hogy beülne a Fehér Házba, pártja milliárdos támogatói örömmel fogadták indulását, és mindenki a régi politikai klánoknak számító Bush–Clinton párharcot vizionált. A tavaly augusztusban országosan még második helyen álló Jeb november óta 4-5-6 százalékon állt a közvélemény-kutatásokat összesítő Real Clear Politics adatai szerint. Annak ellenére lett csak negyedik Dél-Karolinában, hogy beszállt mellé a kampányba bátyja, az Obama előtt két cikluson át az Egyesült Államokat is vezető George W. Bush.
Érthető hát, ha csalódott, családja körében a dél-karolinai Columbiában, hívei előtt mondott beszédében megrendülten ezt mondta: „Büszke vagyok a kampányunkra, amelyet országunk újraegyesítése érdekében folytattunk, és amelyben olyan konzervatív politikára tettünk javaslatot, amely még több amerikainak teremtette volna meg a lehetőséget a felemelkedésre és Isten adta lehetőségeinek kiteljesítésére. ( ) Iowa, New Hampshire és Dél-Karolina népe azonban kinyilvánította akaratát, és én ezt tiszteletben tartom.”
A kampány legeslegelején vizionált Bush–Clinton csatározás a mostani küzdelem legerősebb felhajtóereje miatt azonban nem jöhetett létre. Ugyanaz az oka annak, hogy Hillary Clintonhoz fokozatosan egyre közelebb került a magát szocialistának valló Bernie Sanders, mint ami miatt Bush most kénytelen volt kiszállni a versenyből: az elitellenes hangulat. Ami korábban előnynek tűnt, hirtelen hátránnyá vált: a vezetéknév. Ráadásul sokszor felhozták, hogy míg a sokszor ügyetlen, de karizmatikus George-ból valahogy elnök lett, az okosabb, de Trump szerint „nem energikus” Jeb nem lett olyan sikeres politikus.
„Az apja elnök volt, a bátyja is elnök volt. Hogyan bízhatnék abban, hogy megváltoztatja azokat a dolgokat, amiket az apja és a bátyja nem tett meg?”
– mondta a The New York Timesnak Maria Losito 65 éves, Florida államban élő nyugdíjas (ebben az államban volt egyébként 2007-ig két cikluson át kormányzó Jeb Bush). Férje, a szintén 65 éves Frank Losito hozzátette: „Azért bizonyos szempontból szomorú ez. Minden pénzét beleölte ebbe, mégse jutott sehová.”
A pártelitek sokáig nem ismerték fel, hogy a régi klánok elhasznált figurái nem, vagy a vártnál kevésbé rúghatnak labdába.
„Néha nem az a legfontosabb hír, ami a címlapokon van. Szerintem most ez. Nem Trump nyeresége, nem Sanders előretörése. A Roosevelt- és a Kennedy-klán után úgy tűnik, ismét véget ért egy amerikai politikai dinasztia aspirációja az elnöki pozícióra”
– írta ezzel kapcsolatban Lakatos Júlia, a Méltányosság Politikaelemző Központ nemzetközi igazgatója a Facebookon (igaz, egy Kennedy még labdába rúghat a középtávoli jövőben: Joe Kennedy massachusettsi kongresszusi képviselő, aki „még csak” 35 éves).
Persze Bush bukásában nem csak az elitellenes hangulat játszott közre. A visszalépését kommentáló első elemzések kiemelték kampányának tisztességes és visszafogott hangnemét. Pont ez volt az, ami miatt nem lehetett sikeres, hiszen egy olyan jelölt-jelölttel is szembe kellett szállnia, aki sosem volt rest belerúgni a többiekbe. Bush Trump kapcsán októberben még ezt mondta:
„Egy csomó menő dolgot tudnék csinálni ahelyett, hogy ülök, nyomorultnak érzem magam, hallgatom, ahogy mások démonizálnak és kényszert érzek arra, hogy én is démonizáljak másokat. Ez egy vicc. Válasszátok meg Trumpot, ha ilyet akartok.”
Jeb tényleg nem vette át a trumpi–cruzi populista nyelvezetet, mindig pozitív maradt, de tényleg gyengén kampányolt: szlogene csak annyi volt, hogy „Jeb!”; az elnökjelölt-aspiránsi vitákban elkerülte a komoly harcokat; New Hampshire-ben képes volt tapsot kérni a hallgatóságától; amikor pedig már látta, hogy nagyon nagy bajban van, bevetette a nehézfegyverzetet is. Itt nemcsak a bátyó és az édesanya, Barbara Bush aktivizálásáról volt szó, hanem posztolt olyan képet is, amelyen névre szóló pisztolya volt látható, ennyit írva alá: „Amerika.”
A gyenge kampány okát a The New York Times abban látja, hogy Mike Murphy, aki Bush politikai akcióbizottságát vezeti (ún. super PAC: ők felelnek a kampányfinanszírozáshoz szükséges források összegyűjtéséért) hatással volt a folyamatokra. Murphy nagyon jól ismerte Jeb erősségeit és gyenge pontjait, ám törvény tiltja, hogy a super PAC vezetője a kampánycsapatban is szerepeljen, így a Bush-csapat stratégiai hibát vétett.
Ugyan Murphyék képesek voltak a kőkonzervatív Bush-t mérsékelt jelöltként bemutatni, de végül minden rosszul sült el, így nem csoda, hogy Iowában és New Hampshire-ben hihetetlenül sokat, 795 dollárt (220 ezer forintot) költött minden egyes szavazatra, ezen a héten pedig sorra jöttek a hírek arról, hogy a donorok pénzcsapjai elzáródtak, nem adnak többet Jebnek.
A dél-karolinai negyedik helyezett kénytelen lesz korábbi protezsáltját támogatni az elnökjelöltségért vívott harcban. A legutóbbi előválasztási körben Busht-t megelőző Marco Rubióról van szó, akihez a pártelit és a mögötte álló gazdasági körök átpártoltak Jebtől az utóbbi hónapokban. Bush egykor barátjának tartotta Rubiót, akinek sokat tanított a politika világáról, ám a Politico beszámolója szerint az utóbbi napokban nagyon kiábrándult belőle, privátban személyeskedő megjegyzéseket tett vele kapcsolatban, másoknak még csak nem is beszélt róla.
A populista Ted Cruz és Donald Trump győzelmétől rettegő pártelit reménye Rubióban (és John Kasich-ben) van, így Bush-nak közülük kellene választani. A republikánusok szerint mindenképpen jó lenne minél hamarabb letennie a voksát, mert a március elsejei* szuperkedd egyre közelebb van: ekkor 99 elektor sorsa dől el, ráadásul Floridában (Rubio és Bush államában) még mindig Trump vezet. Márpedig róla születnek sorra a cikkek azzal kapcsolatban, hogy győzelme megállíthatatlan vagy sem.
Ha Bush és Rubio nem teszik félre az ellentéteket, akkor jó eséllyel az ingatlanmágnás lehet a Republikánus Párt elnökjelöltje az őszi elnökválasztáson.
* Cikkünk korábbi változatában március 15-i dátum szerepelt, hibásan, ezért elnézést kérünk.
