Brüsszelig jutott Kossuth édesanyja

Kossuthot a száműzetés körülményei megfosztották attól, hogy jelen legyen édesanyja temetésén.

Kossuth Lajos édesanyjának brüsszeli tartózkodása korán szomorú fordulatot vett, a kimerítő utazást követően a hatvankilenc éves asszony megbetegedett, majd 1852. december 28-án elhunyt. Nem sikerült találkoznia fiával, aki pedig Angliából minden követ megmozgatott ennek érdekében. Ahogy azt a Liberté (Szabadság) című belga lap megírta: „Kossuth száműzetésének egyik legnagyobb megpróbáltatása volt, hogy nem lehetett jelen anyja utolsó pillanatainál.” A temetésre, az ott élő magyarok demonstrációját elkerülendő, titokban került sor a Saint-Josse-Teen-Nood-i temetőben, ahogy Jósika Miklós emlékirataiban említi, „setétben, egyetlen kis lámpa világításában”. A temetőt még a 19. században áthelyezték, a csontok egy osszáriumba kerültek.

– Kossuthot annak idején a száműzetés körülményei megfosztották attól, hogy jelen legyen édesanyja temetésén, és méltó síremlékről gondoskodjon. Úgy éreztem, mi, magyarok örököltük meg ezt az erkölcsi kötelezettséget – magyarázza Balogh András. Emlékbizottságot hoztak létre, amelyben tevékeny részt vállalt Csorba László, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója is. A költségeket közadakozásból fedezték, a támogatók között voltak magyarországi és határon túli önkormányzatok, brüsszeli magyarok, európai parlamenti képviselők. A Veres Alpár tervei alapján készült emlékművet Csirpák Viktória szobrászművész készítette. Az avatásra 2015 júniusában került sor, Herczegh Anita, a köztársasági elnök felesége és Nagy Zoltán nagykövet leleplezték a síremléket, Sógor Csaba református lelkész, európai parlamenti képviselő és Havas István, a brüsszeli katolikus misszió vezetője pedig felszentelték a sírt.

A brüsszeli magyarok magukénak érzik az emlékhelyet, és örömmel gondozzák a sírt. Bucz Júlia zenepedagógus tíz éve él Brüsszelben, édesanyjával rendszeresen kijár az emlékoszlophoz. – Balatonkenesén a Kossuth utcában nőttem fel, és a házunkhoz közeli Kossuth-szobor miatt gyermekkorom óta sokat jelentett számomra a ’48-as szabadságharc emléke. Otthonról hoztam azt a késztetést is, hogy a síremlékeket gondozni, elődeinkre emlékezni kell. Természetesnek éreztem, hogy halottak napján kimegyünk Kossuth édesanyja sírjához pár mécsessel, tavasszal pedig virágokat ültetünk az emlékoszlop köré – mondja. Balogh András abban bízik, a brüsszeli magyar cserkészcsapat is továbbviszi ezt a küldetést. Felidézi, egy idős brüsszeli magyar így fogalmazta meg ennek a jelentőségét: „Több ez számunkra, mint egy síremlék, itt idegenben összeforrasztja az ismeretlen katona sírját az ismeretlen édesanya emlékművével. Olyan hely ez, ahová mindenki elhozhatja az emlékezés és a szeretet virágait.”