Az izraeli–gázai–egyiptomi hármashatárnál fekvő Kerem Salom melletti logisztikai központ inkább tűnik egy katonai bázisnak, mint átkelőhelynek. Az öt-hat méter magas és legalább egy méter vastag vasbeton falak, a keresztül-kasul futó szögesdrótos kerítések áttekinthetetlen labirintust alkotnak, amelynek minden kereszteződésénél gépfegyverekkel felszerelt marcona biztonságiak felügyelik a rendet. Az óvatosság nem árt, hiszen alig egy-két kilométerre már a Hamasz az úr, és az aszfaltba tépett lyuk emlékeztet rá, hogy errefelé nem ritkák a bombázások.
A központot az izraeli védelmi minisztérium egyik sokat látott embere, Ami Saked irányítja. Feladata, hogy Gázába semmi olyan ne juthasson be, ami veszélyt jelenthetne, ezért az egyiptomi zárás óta naponta több száz, éves viszonylatban több mint 150 ezer kamiont vizsgálnak át. Legyen szó élelemről, építőanyagról vagy akár élő állatról, mindent ellenőriznek, itt szó szerint még a tehén alá is benéznek. Nem teljesen alaptalanul, Saked szerint nem telik el úgy nap, hogy ne találnának valamilyen csempészárut, tavaly például 750 csempészkamiont füleltek le, és gyakran még a sofőr sem tudott róla, hogy mit rejtettek el szállítmányában.
Az átvizsgálás persze rendkívül körülményes és időigényes, ezért (és mert Izrael attól tart, hogy az építőanyagot alagutak építésére használják fel) a legutóbbi háború után másfél évvel a város újjáépítése még sehol nem tart. Pedig a jelenleginél sokkal nagyobb forgalomra volna szükség, hiszen Gáza szinte mindent Izraeltől kap, nemcsak élelmet, de még ivóvizet, és persze gázolajat és benzint (olcsóbban, mert a piaci árakat nem tudnák megfizetni) is, bár ez is csak naponta hat óra áramszolgáltatásra elég.
A rendszer olyan hihetetlenül körülményes, hogy számomra az is csoda, hogy működik. Az átkelő semmiféle pénzforgalmat nem bonyolít le, az üzletemberek közvetlenül tárgyalnak a Palesztin Hatósággal, akik persze ugyanúgy lecsippentik hasznukat, mint a területet ellenőrző Hamasz. Az alku után a megrakott kamionok nap mint nap Kerem Salomhoz hajtanak, ahol mindent lepakolnak róluk. Ezután először az emberi ellenőrzés jön – úgy tűnt, főleg fiatal lányok kapják meg a munkát –, majd kutyák szimatolják végig az árut, és óriási szkennerekkel is átvilágítják a szállítmányt. Ha mindent rendben találnak, a határ másik oldalán várakozó palesztin kamionok juttatják célba a rendelést. Ugyanez működik visszafelé is, bár Gáza gazdasága romokban van, így az Izraelbe irányuló forgalom elenyésző.
– Én sem szeretem, ha a reptereken a bőröndömben turkálnak, nyilván a palesztinok sem örülnek, hogy belenézünk a szállítmányokba. Ezért is építünk újabb szkennereket. Ezekkel érintetlenül ellenőrizhetjük az árut, ráadásul sokkal biztonságosabb is – tárja szét a kezét Saked már az egyik konténerben berendezett irodájában. Talán bele sem gondol, hogy az építkezések egyben azt jelentik, Izrael hosszú távra tervez. Ha valakinek, az átkelő vezetőjének tudnia kellene, hogy mi folyik odaát, ám minden tapasztalata ellenére még ő is csak a sötétben tapogatózik. A határt pásztázó egyik kamerával egy óriási halom építőanyag képét hozza be. – Látják ezt? A város romokban hever, ezt meg itt gyűjtik hónapok óta. Fogalmam nincs, miért nem használják fel – értetlenkedik. Erre nekem is azonnal beugrik az egyik kamion szállítmánya, amelyet odakint láttam. A platón a felhőkarcolóknál használt óriási ablakok sorakoztak példás rendben. Vajon hol építenek Gázában üvegpalotát?
