Szorul a hurok az Iszlám Állam körül Szíriában és Irakban. A terrorszervezetet persze még korai lenne leírni, a háború hosszú ideig elhúzódhat, de az tisztán látszik, hogy a halálkalifátus egyre zsugorodik. Ennek ellenére, bármilyen furcsán is hangzik, ellenfeleinek, különösen a Nyugatnak nem érdeke a sietség.
Hiszen a politikai kilátástalanságon túl – Szíriában egyelőre nincs, aki betöltené a hatalmi vákuumot – az is egyértelmű, hogy nem lehet minden terroristával végezni. Akkor viszont felvetődik a kérdés: mégis mi lenne ezeknek a rendkívül veszélyes embereknek a sorsa? Valószínűleg vagy hazatérnének, vagy elmenekülnének egy másik kaotikus zónába, importálva módszereiket.
Erre utal az is, hogy miközben az Iszlám Állam még jelentős területeket ural, a terrorszervezet már Líbiában is megvetette a lábát. Egyes jelentések szerint számos vezetőjük a Földközi-tenger partján, a korábbi diktátor, Moammer Kadhafi szülővárosában, Szirtben keresett menedéket, az országban tartózkodó harcosaik száma pedig rövid időn belül megduplázódott, és hatezer fölöttire nőtt.
Sokan támogatják őket az egykor Kadhafihoz hű törzsek közül is, ráadásul van még egy vonzerejük, a pénz. Miközben a polgárháború dúlta országban magas a munkanélküliség és alacsonyak a fizetések, a terroristák magas zsoldot ajánlanak, nem véletlen, hogy elsődleges célpontjaik az olajkutak. Az irakihoz hasonló villámháborús sikerekre itt nincs esélyük, de egy terrorista fellegvár Európa partjaitól mindössze 300 kilométerre így sem túl megnyugtató.
Úgy tűnik, hogy ezt felismerve ezúttal komolyabban veszi a fenyegetést a Nyugat. Az eddig is nyílt titok volt, hogy amerikai, francia és brit titkosszolgálat, felderítés, illetve a különleges egységek segítik a terroristák elleni harcot – ennek egyik jelentős sikere volt a napokban Bengázi megtisztítása –, tegnap pedig bejelentették, újabb olasz csapatokat vezényelnek az észak-afrikai országba.
Hogy Szíria és Irak mellett Líbia katonai prioritása megnőtt, annak egyik legjelentősebb bizonyítéka az, hogy a korábban a Perzsa-öbölbe irányított Charles de Gaulle francia anyahajót visszarendelték a Földközi-tengerre. Januárban francia repülők állítólag már csapásokat is mértek Líbiában az Iszlám Államra, a nagyhatalmú tábornok, Kalifa Haftar fia pedig Párizsban járt egyeztetni.
A nyílt beavatkozás egyelőre mégis várat magára, és ezúttal is az a veszély fenyeget, hogy túl sokáig tart a tétlenség. Bár egyre szaporodnak azok a hangok, amelyek szerint az Iszlám Állam problémája nem oldható meg hathatósabb külföldi segítség nélkül, a Nyugat még mindig egy líbiai egységkormány megalakulására vár.
Február közepén született ugyan egy megállapodás az ENSZ közvetítésével a Katar és Törökország által támogatott, tripoli székhelyű iszlamista, illetve a nemzetközileg elismert, főként Egyiptom és az Egyesült Arab Emírségek által pénzelt tobruki kormány között, ám parlamentjeik azóta sem szavazták meg, és csak halogatják az egységkormány megalakítását.
Ugyanakkor a stratégia kidolgozásánál azzal is számolni kellene, hogy a veszély nem áll meg Líbiánál. Akárcsak a mitológiabeli hüdrának, ha az Iszlám Államnak levágják egy fejét, kettő nő a helyére. Ahogyan Szíriából és Irakból Szirt környékére kezdték áthelyezni sejtjeiket, ugyanúgy a környező országokat, így Tunéziát, Algériát, Marokkót – ahol egy nemrég őrizetbe vett terrorcsoport tagjainál állítólag biológiai fegyvert is találtak –, illetve Nigert és Csádot is könnyen megfertőzhetik, Egyiptomban pedig már jelen vannak.
Algéria ugyan ötvenezer katonát vezényelt a határra, hogy megelőzze a terroristák átszivárgását, és Tunézia is megerősítette a határait (brit és olasz közreműködéssel), dél felé azonban aligha tudnák megállítani őket. Az afrikai államok már a Nyugat segítségét is kérték, hogy harapófogóba foghassák a terroristákat.
