Rájár a rúd a szaúdi gazdaságra: február közepén a Standard & Poor’s minősítette le az ország államadós-osztályzatait arra hivatkozva, hogy az alacsony olajárak markáns és tartós hatást gyakorolnak a szaúdi költségvetési és reálgazdasági mutatókra. Ráadásul a cég a leminősítés indoklásában azt is közölte, hogy nem vár érdemi hatást az olajárakra attól a termelésbefagyasztási megállapodástól, amelyet Szaúd-Arábia, Oroszország, Katar és Venezuela energiaügyi miniszterei kötöttek – ez alapján a négy ország a január 11-ei szinten fagyasztja be olajtermelését, ha más olajtermelők is csatlakoznak hozzájuk. Most, amikor a szaúdi olajügyi miniszter bejelentette, hogy a nagy olajtermelők biztosan nem fogják vissza termelésüket, nyilvánvalóvá vált: még sok idő kell ahhoz, hogy újra visszatérjen a 100 dolláros hordónkénti ár.
Az olajárak csökkenése máris érezteti a hatását az ország gazdaságában: a kormányzati projektek késnek, kiadási korlátokat szabtak meg a minisztériumoknak, s tárgyalásokat folytatnak olyan intézkedésekről is, amelyek korábban elképzelhetetlenek voltak, beleértve az adókivetést és az állami tulajdonú Saudi Aramco részvényeinek eladását. A The New York Times utánajárt annak, hogy milyen hatást gyakorol az olajár esése a szaúdi fiatalok életére.
„Az idősebb nemzedéknek könnyebb volt” – vág a dolgok közepébe a 20 éves Abdulrahman Alkelaifi, miközben éppen szünetet tartott a munkahelyén, amely nem más, mint a rijádi McDonald’s. Mikor ugyanis a szülei elvégezték az egyetemet, azonnal kaptak egy jól fizető állami állást.
Mindezt a magas olajárak tették lehetővé; a szegény, többnyire vidékies ország helyett ma már felhőkarcolókkal teli városokat láthatunk. Amellett, hogy az olajnak köszönhetően a királyi család is megtarthatta a hatalmát, a szaúdiak jövedelme nőtt, a felsőoktatásban részt vevő férfiak és nők száma pedig megsokszorozódott.
A gazdaság azonban továbbra is strukturálatlan maradt, a közgazdászok szerint a kormányzat bevételeinek 90 százaléka az olajbevételekből származik, a szaúdiak 70 százalékát pedig a kabinet foglalkoztatja. De még a versenyszektor is erősen függ a kormányzati kiadásoktól. A munkakultúra sem fejlődött sokat: az országban a mérnökök és az egészségügyi dolgozók többsége külföldi, miközben az állami alkalmazottak már kora délután vagy azelőtt hazamennek a munkahelyükről.
Most azonban a fiataloknak már egyre nehezebb ilyen állást találniuk, hiszen a kormányzat csökkenti a kiadásait, a fiatalokat pedig arra ösztönzi, hogy inkább a versenyszférában vállaljanak munkát, ahol a munkahelyek nem csupán bizonytalanabbak, de a fizetések is alacsonyabbak.
A szaúd-arábiai gazdasági modell fenntarthatósága problémás, így az olajárak esését ébresztésnek is lehet tekinteni – ez már Fahad Alturki, a rijádi Jadwa Investment vezető közgazdászának véleménye, aki szerint az országnak még mindig van mozgástere, köszönhetően a készpénztartalékainak, az alacsony államadósságnak és az új infrastruktúrának, amelyek segítik a gazdasági növekedést. A Standard & Poor’s azonban már kevésbé optimista: az előző évben jósolt 3 helyett most már csak 2 százalékos átlagos éves növekedésre számít a szaúdi gazdaságban a 2016–19-es időszakban.
A lapnak megszólalt egy nő is, aki nemrég szerezte meg a phd-fokozatát az Egyesült Államokban, s névtelenséget kért, mert állítása szerint ezzel csak akadályozná azt, hogy otthon találjon munkát. A gyógyszerészeti területen dolgozó hölgy megerősítette: míg a szülei annak idején azonnal találtak munkát, ő azért küzd, hogy találjon valamilyen állást, pedig magasabb iskolai végzettsége van, és angolul is beszél. Hozzá hasonlóan a férje – aki szintén az Egyesült Államokban tanult – is munkanélküli.
Nem sok jót ígér a jövőre nézve az sem, hogy évente legalább negyedmillió szaúdi fiatal ömlik a munkaerőpiacra, így a legfőbb kihívás ma az, hogy ők hatékonyan tudjanak dolgozni. A nagy állami egyetemek ugyanis nem tudják biztosítani nekik azokat a készségeket és nyelvtudást, amelyet a munkaadók megkövetelnek tőlük. Ugyanis nekik, a szüleikkel ellentétben, már a versenyszférában kell helytállniuk.
Egy kórházi dolgozó ugyanakkor azt mondja, hogy a munkaadóik szívesebben alkalmaznak külföldieket alacsonyabb fizetésért. Ugyan a kormány az elmúlt években megpróbálta rábírni a vállalatokat arra, hogy több szaúdit foglalkoztassanak, a munkaadóknak nem tetszik ez a program: szerintük ezzel arra kényszerítik őket, hogy a cégüket olyan emberekkel duzzasszák fel, akik nem sokat dolgoznak.
A rijádi McDonald’s személyzetének egyébként csupán egyharmada szaúdi állampolgár. Miközben ugyanazt a munkát végzik, mint a külföldiek, jóval többet keresnek. Egy külföldi dolgozó havi fizetése itt 320 dollárnál kezdődik, míg a szaúdi állampolgár 1460 dollárt kap, ugyanis a kormány az utóbbiakat támogatja.
És bár a vállalat a szaúdiaknak direkt gyorsított programokat kínál, hogy mielőbb a menedzsmentben dolgozzanak, a gyorsétteremben dolgozó fiatalok amiatt aggódnak, hogy már nem lesznek olyan sikeresek, mint az apáik, akiknek a kormány adott munkát. A fiatalok is tudják, hogy a mostani helyzetben a kabinetnek egyre kevesebb pénze van arra, hogy alkalmazza a polgárait, így az ő nemzedéküknek már sokkal keményebben kell dolgozni a jövőben.
