A szlovák hatóságok vizsgálódni kezdtek, mivel a Panama-iratokban megemlítettek egy szlovák céget is – írta a The Slovak Spectator kedden. A TASR állami hírügynökség a pozsonyi Latem Trading s.r.o.-t nevezte meg mint a botrányban érintett vállalkozást. A Sme napilap beszámolója szerint a Gustaaf David Poelen tulajdonában álló céggel kapcsolatban azt gyanítják, hogy bűnözésből szerzett jövedelmet segített legalizálni. Poelen nem tagadta a panamai kapcsolatot, de nem nyilatkozott bővebben.
A Panama-iratokban 106 szlovák magánszemélyt is megneveztek, közülük hatan profitáltak az adóparadicsomokban bejegyzett offshore cégeikből. Egyelőre nevüket nem hozták nyilvánosságra, de állítólag ketten nagy cégek igazgatói, néhány másik személynek pedig korábban is meggyűlt a baja a törvénnyel.
A háború sújtotta országban nem más, mint az elnök, Petro Porosenko sáros offshore-ügyben. Ennek ellenére hétfőn a korrupcióellenes hatóság még azt közölte, hogy nem vizsgálják a pénzügyeit (mert nem terjed ki az államfőre a hatáskörük), a főügyészség vezetője pedig kijelentette: nem lát bűncselekményt Porosenko üzleti tevékenységében.
Kedden viszont változott a helyzet: Roman Naszirov, az ukrán pénzügyi felügyelet elnöke már azt mondta az MTI szerint, hogy ellenőrzik, valóban vannak-e offshore vállalatai a Magyarországon korábban Tibi csokis oligarchaként is emlegetett elnöknek. Akinek egyébként a gyanú szerint a Brit Virgin-szigeteken van bejegyzett vállalata, amelyet azért hozhatott létre, hogy értékesítse a Roshen édesipari vállalatot.
Az Ukrajinszka Pravda hírportál pedig arról adott hírt az MTI szerint, hogy a panamai dokumentumok között nyilvánosságra került egy olyan irat is, amelyből nyilvánvalóvá válik, hogy Julija Timosenko, valamint Pavlo Lazarenko is érintett. Mindketten voltak az ország miniszterelnökei a kilencvenes-kétezres években, Lazarenko ült is börtönben zsarolás, pénzmosás és csalás miatt. Timosenko tagadta a vádakat.
Keleti szomszédunkban az erdélyi Verespatakra tervezett aranybánya-beruházás kezdeményezője, Vasile Frank Timis kerülhet bajba – írja az MTI a román Rise Project oknyomozó újságírói csoportra hivatkozva. A román származású üzletember mellett a román ipar stratégiai vállalatait megkaparintó oligarchák is ügyfelei voltak a panamai Mossack Fonseca ügyvédi irodának, amely nemcsak az adótörvények kijátszásában, hanem vagyonaik elrejtésében is segítette őket.