Ursula von der Leyen háborús beszédet mondott
Ezután Bóka János Európai uniós ügyekért felelős miniszter közölte, az őszi politikai szezon elkezdődött az uniós szinten is. Ursula von der Leyen idénynyitó beszéde kapcsán rámutatott, abból a szempontból volt érdekes, hogy várható lesz-e érdemi irányváltás az uniós politikával kapcsolatban, illetve hogyan próbálja majd helyreállítani az iránta megcsorbult bizalmat.
Ehhez képest a bizottság elnöke egy háborús beszédet mondott. A beszédből megtudtuk, versenyképességi fordulat helyett hadigazdálkodásra van szükség, a jóléti politikák helyett Ukrajna finanszírozása lesz a prioritás, centralizáció és hatáskörelvonás várható a tagállamoktól, a tagállami szuverenitás pedig valójában csak illúzió
– mondta. Bóka János hangsúlyozta: ez a bizottsági politika minden elemében elhibázott. Kifejtette, hogy az EU-ban nem lesz valódi migrációs fordulat, nem kerül sor a zöld átmenet érdemi felülvizsgálatára, az Ukrajna-politika felülvizsgálatára sem, a rossz kereskedelempolitikai megállapodásokéra sem.
Az EU politikai értelmében béna kacsa, és annál inkább az lesz, minél inkább támogatja az ukrajnai háborút és le kíván válni az orosz energiahordozóról, rossz kereskedelempolitikát folytat
– magyarázta. A miniszter szerint ennek az lesz az eredménye, hogy az EU egyre jobban bevonódik az orosz–ukrán konfliktusba, ráadásul közpénzek bevonása miatt még nagyobb lesz az eladósodás. Felhívta a figyelmet arra, hogy a magyar kormány és egyes tagállamok saját hatáskörben próbálják tompítani a rossz intézkedések hatásait, ez ellen pedig fellépnek. Hozzátette, két bizalmatlansági indítványt is benyújtottak Ursula von der Leyen ellen.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!