Berlin szerint túl vagyunk a migránsválság csúcsán

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A török recept jó recept, idén már nem lesz akkora a nyomás, mint tavaly – mondta a német belügyér.

MTI
2016. 04. 03. 20:40

Hasonlóan nyilatkozott a CDU/CSU pártszövetséggel kormányzó szociáldemokrata párt (SPD) egyik tekintélyes politikusa, Martin Schulz, az Európai Parlament (EP) elnöke is, aki a Bild am Sonntag című német vasárnapi lapban közölt interjúban kiemelte, hogy szerinte az idén az enyhülés szakasza következik a menekültválságban.

„Eléggé biztos vagyok abban, hogy 2016-ban nem érzünk majd akkora nyomást, mint tavaly” – mondta az EP elnöke.

Arra a kérdésre, hogy az esetleg Észak-Afrika felől meginduló hullám miatt nem fenyeget-e az a veszély, hogy Dél-Tirolban a görögországi Idomenit idéző állapotok alakulnak ki, elmondta, hogy az olasz kormány már kiépítette az uniós menedékkérő-regisztrációs központokat – hot spotokat – az ország déli határainál, és jól felkészült egy ilyen helyzet kezelésére.

Ugyanakkor nem valószínű, hogy nagyon sok ember érkezik Észak-Afrika felől, mert a menekültválságban egyszerre több kedvező fejlemény tapasztalható. Így a fegyvernyugvás Szíriában már több mint két hete tart, ami minden eddiginél hosszabb idő, az Iszlám Állam dzsihadista szervezet pedig egyre inkább visszaszorul. Továbbá a februárban tartott londoni adományozói konferencia révén összegyűlő támogatásokkal jelentősen javul majd a Libanonban és Jordániában élő menekültek helyzete, és menekült-visszafogadási egyezmények lépnek életbe a térség országaival. Mindennek következtében a menekülthullám az idén csillapodik – mondta Martin Schulz.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.