Ismét sikertelennek bizonyult az észak-koreai rezsimnek az a kísérlete, hogy Muszudan rakétát juttassanak a célba: áprilisban már háromszor is próbálkoztak, de a fáradozásaik minden esetben kudarccal végződtek. A mostani eset után a szakértők jelezték, szokatlan, hogy egy sikertelen tesztet ilyen gyorsan kövessen egy újabb, ráadásul ezt többször megismételték.
A dél-koreai állami tudományos és műszaki egyetem egyik kutatója úgy nyilatkozott a Reuters hírügynökségnek, hogy valószínűleg Kim Dzsong Un észak-koreai vezetőt feldühítették a kudarcba fulladt próbálkozások, és türelmetlen. De miért olyan sürgős most Phenjannak a rakétaindítás? Egyáltalán, hol tart most a technikai fejlesztések terén az észak-koreai haderő?
Habár az észak-koreai a világ egyik legnagyobb hadereje a több mint egymilliós békelétszámával, és az ország GDP-jének egynegyedét költik védelmi kiadásokra, a nemzetközi felmérések alig értékelik valamire Phenjan fáradozásait. A nemrégiben a Global Firepower – ami többek között az ENSZ és a CIA publikus adataira támaszkodik – számolta ki, hogy az észak-koreai csak a világ 25. legerősebb hadserege.
Függetlenül attól, hogy ez a statisztika a bevethető nukleáris arzenált nem vette figyelembe – így kizárólag a hagyományos hadviselés szempontjából állított fel sorrendet –, még a lengyel és a vietnami haderő is jobban vizsgázott, mint az észak-koreai. A phenjani rezsimet azonban minden bizonnyal nyugtalaníthatja az a tény, hogy Dél-Korea egészen jó osztályzatot kapott, a világ 11. legerősebb hadseregeként, ha mennyiségi értelemben nem is, de minőségben messze felülmúlja északi szomszédját.
Természetesen az észak-koreai kommunisták már régóta érzékelik, hogy sürgős fejlesztésekre van szükség, ha nem csak a gigantikus katonai parádéikkal akarják a komolyság benyomását kelteni. Így az ország védelmi rendszerének sarokköve lett, hogy a 2012-es alkotmány módosításakor atomhatalomnak deklarálták magukat. Ugyan az év elején az észak-koreai állami televízióban közölt bejelentés szerint az ország „teljes sikerrel” tesztelt egy „miniatürizált” hidrogénbombát, később erős kétségek merültek fel, hogy ez valóban ilyen fegyver volt.
Hidrogénbomba ide, hidrogénbomba oda, a világ katonai szakértői ma már egyetértenek abban, hogy Észak-Koreának van atombombája, méghozzá hagyományos, amely az atommaghasadás elvén alapul. Azonban – ahogy a mai kudarcos próbálkozás is megmutatta – a célba juttatáson Kim Dzsong Un szakembereinek még van mit csiszolniuk.
Hasonló véleményen van Csoma Mózes, az ELTE koreai tanszékének vezetője, aki portálunknak vázolta az észak-koreai hadászati fejlesztések állapotát. A szakember hangsúlyozta: az Észak-Korea által hadrendbe állított, illetve fejlesztett ballisztikus rakéták egyáltalán nem jelentenek modern technológiát, mert alapvetően a hetvenes-nyolcvanas évek egykori szovjet és kínai technológiáját fejlesztik tovább.
Azonban az észak-koreai rakétaprogram még így is fenyegetésnek tekinthető, mert ezek a rakéták akár hagyományos, akár nukleáris robbanófejjel 1500 kilométeres távolságra is elérhetnek, ez pedig egy rendkívül sűrűn lakott térség. „Ezekkel a rakétákkal nagyon súlyos pusztításokat lehetne végezni egy esetleges háborús konfliktus esetén” – hangsúlyozta Csoma Mózes.
Habár mind Japánnak, mind Dél-Koreának megvannak a megfelelő rakétaelhárító rendszereik, az északiak atomprogramja továbbra is veszélyt jelent a térségre.
Ami a légierőt illeti, a Global Firepower összesítése szerint Észak-Koreának 458 vadászgépe van, ezzel a létszámmal az Egyesült Államok, Kína, Oroszország és India után az ötödik legnagyobb flottájával bír a világon. Azonban Csoma Mózes szerint ez nagyrészt szovjet típusokat, illetve ezek kínai klónjait jelenti, mellyel még a legfejlettebb gépek is a nyolcvanas évek második felének színvonalát tükrözik. Ugyan a kilencvenes években felröppentek olyan hírek, hogy Észak-Korea már képes lenne önállóan is összeszerelni MiG–29-es gépeket, ezek utólag nem nyertek megerősítést.
Ezért érdemesebb a kommunista rezsim propagandafilmjeit néznünk, ha meg akarjuk ismerni az északi haditechnikai valóságot. A szakember szerint ezekből az derül ki, hogy sokszor hatvanas évekbeli típusú gépeket mutogatnak. De a mai napig emlékezetes, hogy 2010-ben egy észak-koreai vadászgép az eszközeinek meghibásodása miatt Kínába keveredett. A gép egy MiG–21-es volt, meghibásodása a hetvenes évek technológiájáról tanúskodik.
De a szárazföldi egységek és a haditengerészet esetében sem sokkal jobb a helyzet: ezek szinte kizárólag szovjet és szovjet alapokon nyugvó kínai technikával vannak felszerelve. Csoma Mózes felhívta a figyelmet arra, hogy ezeknek a lecserélése óriási összegeket igényel, ezért az észak-koreaiak ma már inkább az atomprogramjukra koncentrálnak, hogy így az elrettentő hatás birtokában ne fizessenek túl nagy pénzeket a hagyományos fegyvernemek szinten tartására.
Kérdésünkre, hogy miért vált ennyire sürgőssé Észak-Koreának most a rakéták tesztelése, a szakértő jelezte: ebben az esetben egy politikai fenyegetésről van szó, amelynek politikai célja van, méghozzá az, hogy tudomására hozzák az Egyesült Államoknak, hogy a koreai kérdést nem tudják katonailag lerendezni. Ezzel szemben azt szeretnék elérni, hogy az 1953-as fegyverszüneti megállapodást – ami Kína, Észak-Korea és az Egyesült Államok között köttetett – egy Észak-Korea és Amerika közti kétoldalú paktum váltaná fel.
Csoma Mózes jelezte: mindezeken túl az észak-koreai rezsim tökéletesen tisztában van azzal, hogy ha egy széles körű háború alakulna ki, akkor az Egyesült Államokkal szemben teljes vereséget szenvednének, ami a rezsim bukását is jelentené. Azonban a rakétakísérletekkel fenn tudják tartani a figyelmet és zsarolni akarják az ellenségeiket, akik innentől kezdve már nem tudják megkerülni Phenjant.
