Az Aral-tó kiszáradása ma legalább akkora környezetvédelmi kihívás, mint az Amazonas erdeinek kivágása. A tó ugyanis az elmúlt harminc évben egykori felszínének 10 százalékára zsugorodott. A megmaradt vízmennyiség sókoncentrációja jelentősen megnövekedett, míg a kiszáradt mederben maradt sót nemcsak a környéken hordja szét a szél, de eljut az Antarktiszig és az Északi-sarkkörig is, gyorsítva így a jég olvadását. Közép-Ázsia országai évek óta küzdenek e problémával, s már 1993-ban megalakították az Aral megmentését célzó alapítványt, amelyhez konkrét anyagi segítséget nyújtva csatlakoztak nemzetközi szervezetek is. Ez idő alatt az alapítványhoz mintegy 10 milliárd dollár érkezett, a tagországok azonban eltérően gazdálkodtak a pénzzel. Ma lényegében Kazahsztán az egyetlen, amely valóban komolyan küzd e globális következményekkel járó ökológiai probléma megoldásáért.
Az Aral-tó még a 90-es éveiben két részre, a nagyobb délire és a kisebb északira szakadt. A régió legnagyobb folyója, az Amu-darja által táplált első Üzbegisztán, míg a Szir-darjára támaszkodó második Kazahsztán területén van. A Szir-darja Tádzsikisztánon, Türkmenisztánon és Üzbegisztánon át jut el idáig, s vizére alapozzák ezen országokban a mezőgazdasági termelést. Lényegében ez az öntözéses földművelés az Aral végzete.
Kazahsztán a múlt század 90-es éveitől tesz erőfeszítéseket a tó saját területére eső részének megmentésére. Földgátat építettek, amellyel megakadályozták, hogy a víz délre folyjon, ahol a párolgás miatt csak eltűnt volna. S bár ez a gát 1999 áprilisában átszakadt, s így megsemmisült, e kísérlet megmutatta, hogy ily módon elvileg meg lehet emelni a tó vizét, s csökkenteni a só koncentrációját. Mikor néhány év múlva az elképzelésekhez csatlakozott a Világbank, az általa nyújtott 85 millió dollárból az északi és a déli tavat összekötő Berg-szorosban 2005 végére megépült a 13 kilométer hoszszú, 6 méter magas, a víz átjutását zsilippel szabályozó Kok-Aral duzzasztógát. Így Kazahsztán az Aral északi részét lényegében zárt tóvá változtatta. Csupán egy év alatt két métert emelkedett a víz szintje, míg a felülete 18 százalékkal növekedett meg. Felére csökkent a sótartalom is, ám ez még mindig háromszorosa a katasztrofális változások megindulása előtti szintnek. A víz viszszatérésével megélénkült a környék lakóinak élete is, újraindult a halászat, s javultak a régió környezeti mutatói is.