A Financial Times publicistája a világot eluraló erős embereket veszi sorra, természetesen Donald Trump republikánusként aratott sikereire reflektálva. Gideon Rachman szerint a történészek 2012-t fogják fordulópontként megjelölni, ugyanis ekkor vette vissza a hatalmat Putyin, majd néhány hónapra rá Hszi Csin-ping is a kormányrúdhoz jutott. „A következő évben Recep Tayyip Erdogan, aki korábban 11 évig volt miniszterelnök, beleült az elnöki székbe. Azon nyomban megkezdte az elnöki rendszer megerősítését, ellehetetlenítette politikai ellenfeleit, és lecsapott a médiára” – írja.
A török példát is említve kijelenti, hogy a demokráciák is szenvednek az erős emberektől. Itt kerül elő Orbán Viktor neve is, olyan illusztris társaságban, mint az indiai miniszterelnök és a Fülöp-szigetek első embere, Rodrigo Duterte, akinek kijelentései viharként söpörtek végig a sajtón. „És ott van Mr. Trump. Az amerikaiakat a hideg rázná még a puszta gondolattól is, hogy a politikájuk egy lapon említhető a Fülöp-szigetekéivel és az oroszországival. Pedig Mr. Trump – akinek republikánus jelölése szinte biztos – a jelenlegi erős emberek sok jellemvonásával rendelkezik.”
A publicista itt jellemrajzot készít a fenti politikusokról, akik a bizonytalanságra, félelemre és frusztrációra építenek. És kifejti, hogy a kezdetekben a hasonló vezetők nagyon jól el is vannak egymással, burkoltan a csókolózó Putyin–Trump műalkotásra, nyíltan pedig Hitler és Sztálin '39-es paktumára utalva. „A megrázó igazság azonban az, hogy az erősember-politikusok hatása ritkán zárható nemzeti határok közé. Általában az erőszak, amit a helyi politikába kavarnak, a nemzetközi porondra is kijut” – zárul az írás.
A demokraták már egyértelműen Trump ellen kampányolnak: a mai napon kapta fel a magyar sajtó Bill Clinton közelmúltban tett kijelentéseit, melyek szerint a magyarok diktatúrát szeretnének.
