Tízezrével érkeznek a menekült gyerekek

Csak tavaly több mint 88 ezer fiatalkorú menekült érkezett felnőtt kíséret nélkül Európába.

Ruzsbaczky Zoltán
2016. 05. 19. 17:50
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az Európai Unió statisztikai hivatala (Eurostat) nemrégiben közölt részletes statisztikákat a fiatalkorú menedékkérőkről. Eszerint közülük 88 300-an folyamodtak menedékért az Európai Unió területén tavaly úgy, hogy nem volt velük felnőtt kísérő. A szám óriási megugrást jelent, hiszen 2008 és 2013 között évente 11-13 ezren érkeztek gyám nélkül kontinensünkre. Számuk 2014-re ennek már mintegy duplájára, 23 ezerre emelkedett, 2015-ben pedig újabb négyszereződést produkált a mutató. Idén, a balkáni útvonal lezárásával akár mérséklődés is jöhet, igaz, az is kérdés, hogyan alakul a földközi-tengeri helyzet.

A tavaly érkezettek túlnyomó többsége, 91 százaléka egyébként férfi, több mint felük 16-17 éves. Noha Svédországban nagyságrendekkel többen kérnek menedéket, mint nálunk, Magyarország is az élbolyhoz tartozik. Lázár János kancelláriaminiszter is arról beszélt korábban, hogy a gyerekek különleges elbírálás alá esnek, a magyar menekültügyi rendszer megengedőbb velük szemben. Az Eurostat adatai szerint tavaly 8800 kísérő nélküli fiatalkorú menekült érkezett hazánkba, ami tehát a teljes európai szám tizede. Csakhogy e fiatalok nagy része szinte egyből tovább is áll a gazdagabb északi és nyugati tagállamok felé.

A hazánkba érkező, gyám nélküli fiatal menekülteket Fóton és Hódmezővásárhelyen szállásolják el. A többnyire fiatal fiúk zöme azonban továbbáll, embercsempészek – akiket ők segítőknek hívnak – segítségével az első adandó alkalommal elindulnak eredeti céljuk felé, Nyugatra, ahol dolgozni akarnak. Nem kis összeget emészt fel az utazás, már hozzánk is körülbelül ötezer euróba kerül eljutni, gyakran az egész család gyűjtöget, hogy a gyerek békés helyre kerülhessen.

Olvassa el a Magyar Nemzet riportját!

A tavalyi „első helyezett” messze kilóg a mezőnyből: Svédországban 35 500-an kértek menedéket, miközben a második Németországban is „mindössze” 14 440-en. Őket követi Magyarország, utánunk pedig Ausztria jön, ahol tavaly 8300 kísérő nélküli fiatal adott be menedékkérelmet. Olaszország volt ugyanakkor az a tagállam, ahová az összes 18 év alatti menedékkérő közül a legnagyobb arányban érkeztek felnőtt nélkül, a fiatalok csaknem 57 százaléka.

A több mint 88 ezer árva vagy más okból egyedül érkező ifjú több mint fele Afganisztánból indult útnak. A közép-ázsiai országban gyakorlatilag évtizedek óta háborús körülmények uralkodnak, jóval régebb óta, mint mondjuk Szíriában. A 45 300 vakmerő fiatal több mint fele, 23 400 fő Svédországban kért menedéket. Magyarországon is az afgánok voltak többségben, 2015-ben 4875-en adták le nálunk kérelmüket. Afganisztánból Európába 2008 óta (ekkortól létezik statisztika erre vonatkozólag) 76 700 18 év alatti, kísérő nélküli menedékkérő érkezett.

Népszerű úti célok a szíriaiak körében

Természetesen sokan jöttek Szíriából is, az Európába érkező összes magányos fiatal 16 százaléka, 14 300 fő, legtöbben Németországban (4000 fő), Svédországban (3800 fő) és Magyarországon (2200 fő) próbálkoztak.

Nyolcéves távlatban ugyanakkor nagy változásokat lehet észrevenni a célállomások tekintetében. Svédországot 2008-ban még csak alig több mint tíz százalékuk vette célba, míg az összes elárvult fiatalkorú mintegy harmada jutott el az Egyesült Királyságba. 2015-ben viszont már csak 3 százalékuk próbálkozott a szigetországban. Ennél azért nyilván többen próbálnak bejutni, de rengetegen hosszabb ideig kénytelenek a franciaországi kikötővárosban, Calais-ban rostokolni. Az Egyesült Királyság egyébként a tervek szerint közvetlenül a Közel-Keletről és Észak-Afrikából vesz át háromezer fiatalt, most arról vitáznak Londonban, hogy más uniós tagállamoktól is átvállaljanak-e hasonló helyzetben lévőket.

Bár értelemszerűen a tengerentúlon nem a közép-ázsiai és közel-keleti menekültek vannak többségben, az Egyesült Államokban is hasonló jelenség játszódik le. Vakmerő fiatalok 2008 óta ezrével próbáltak a mexikói határszakaszon átjutni „az ígéret földjére” – csak 2014-ben több mint 68 ezren –, és ugyan 2015-ben a számuk csökkent, a 2016-os adatok azt mutatják: visszatérni látszik a korábbi migrációs hullám.

A legtöbben – nem meglepő módon – közép-amerikai országokból érkeznek, El Salvadorból, Guatemalából, Hondurasból és Mexikóból.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.