A tetemek millióinak szagát nehéz feledni

A Disney segítene a Nagy-korallzátony megmentésében, de talán már túl késő.

Richard Vevers harminc éve búvárkodott már szabadidejében, de ilyet konkrétan még nem érzett. Az Ocean Agency vezérigazgatóját a Nagy-korallzátonynál merülve a halál szaga csapta meg, milliónyi rothadó állattetem szaga. Az óceánokban tapasztalt természeti katasztrófákkal foglalkozó szakember egyik szívügye a Nagy-korallzátony, illetve az ott is tapasztalt korallfehéredés lett. Mint a The Guardian cikkében is olvasható, munkája roppant morbid: a világot járva dokumentálja a halott vagy haldokló korallzátonyokat, gyakran épp elkapva a vég pillanatait is. Ezeket mindannyian elcsíphetjük egyébként: a leghosszabb és talán a legkeményebb korallfehéredési folyamat zajlik, amelynek vége könnyen a Nagy-korallzátony eltűnése lehet. Az utóbbi északi harmadánál, a Lizard-sziget körül látott pusztulás azonban még a tapasztalt szakembert is megdöbbentette.

Bár a korallfehéredés évtizedek óta probléma, a Lizard-sziget körüli világot korábban még egészséges állapotában szemlélhette Vevers, hogy aztán az idén a fehéredés rohamléptekkel meginduljon. Állítása szerint gusztustalanabb dolgot nem tapasztalt még: a halott kőkorallokat alga borította, olyan volt, mintha évekkel ezelőtt pusztultak volna el. A szarukorallok haldoklottak, a halott állatok rothadó húsa pedig bomlasztja a korallstruktúrát.

A korallfehéredést a klímaváltozás, a víz fokozatos felmelegedése hozta magával. A korallpolipok ennek hatására kilökik magukból az algákat, így pedig átlátszóvá válnak, feltárva fehér, merev csontvázukat. A korall 90 százalékban a benne lévő algákból él, így éhezni kezd, ha pedig a hőmérséklet nem vált vissza megfelelőre, elpusztul, hogy aztán hínártakaró temesse maga alá. Még megfelelő körülmények közt is egy évtized kellene ezután a korall felépüléséhez.

Mondani sem kell, mindez mivel jár: felborul az ökoszisztéma, a halak sem használhatják tovább menedékül a zátonyt. A korallban rejtőző, algákon élő kis halak elpusztulnak vagy elköltöznek, így eltűnnek az őket megevő nagy halak is, a madarak nem tudják elkapni a halakat, és persze a zátonyok világából élő, világszerte csaknem félmilliárd ember is elveszti fő megélhetési forrását. A korall pedig egyre gyorsuló ütemben fehéredik.

Hasonló a helyzet, mint az erdőkben, ahol a fák versengenek a fényért – ezt már a Queenslandi Egyetem biológusprofesszora, Justin Marshall fejtette ki. Csak itt a korallok és a hínár harcát látjuk, jelenleg utóbbi áll nyerésre. A kellően meleg hőmérséklet a hínárnak kedvez, a rothadó környezet termékenyítőleg hat rá. A korallok felépülése lassabbra vált, és nagy az esélye, hogy örökre el is pusztulnak.

Földünk legnagyobb korallzátonya az űrből is látható, 2300 kilométeren terül el, és 2900 zátonyból tevődik össze. Ezerhatszáz halfaj, 130 cápa- és rájatípus és több mint 30 bálna-, illetve delfinfaj él a Nagy-korallzátonynál. Csaknem kétmillió ember keresi fel évről évre, ők együtt mintegy hatmilliárd dollárral járulnak hozzá az ausztrál gazdasághoz. A 2300 kilométernyi zátony felső harmadán nagyjából a korall fele elpusztult már. A fehéredés a 2900 zátony 93 százalékát érinti, és a korallok negyede már átadta magát az enyészetnek. Ausztráliában ugyanakkor választásokra készülődnek, a felmérések szerint a klímaváltozáshoz való viszonyulás döntő lehet a választók szemében. Malcolm Turnbull miniszterelnök ennek ellenére kampánybeszédében említést sem tett a klímaváltozásról és a szükséges lépésekről.

Az első korallfehéredést 1911-ben Floridánál jegyezték fel, és hasonló zajlott a Nagy-korallzátonynál is 1929-ben. Utána évtizedekig semmi, hogy aztán 1979-ben jöjjön az első tömeges fehéredés a karib térségben. A katasztrófa globálisra váltott, az igen szélsőséges változatában először 1982-ben jelentkező El Niño (a csendes-óceáni térség felmelegedése) pedig növelte a bajt. Egy 1990-ben kihozott jelentés egyértelműen megállapította, hogy a klímaváltozás okozza a fehéredést, ami folytatódhat egész addig, amíg a korall dominálta zátonyok teljesen meg nem szűnnek. A klímaváltozás korában már elmondhatjuk, hogy újabb végzetes katasztrófa küszöbén állunk.