Anya, meguntam az öldöklést, haza akarok menni

Szép szóval és integrációval vagy börtönnel várja Európa a Szíriából hazakullogó dzsihadistákat?

Márciusi információk szerint 27 ezer (!) külföldi harcos csatlakozott a szíriai polgárháborúhoz az elmúlt öt évben Malajziától Nagy-Britanniáig. Csicsmann László, a Budapesti Corvinus Egyetem Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Karának dékánja úgy tudja, 4-6 ezer európai jelenleg is a konfliktuszónában harcol, nagyrészt az Iszlám Állam kötelékében. Ami nem meglepő, hiszen ez a terrorszervezet támaszkodik a leginkább az „idegenlégiósokra”.

Hogy mi hajtja az európai, jellemzően muzulmán bevándorló gyökerekkel rendelkező fiatalokat arra, hogy az otthon kényelmétől távol, egy szíriai sivatagban lövessék agyon magukat egy olyan háborúban, amelyhez semmi közük, már sokan megénekelték: szociális problémákkal küzdenek, a társadalom perifériájára szorultak, Európa képtelen identitást adni nekik. Márpedig a sehová sem tartozás érzésénél még egy terrorcsoporthoz csatlakozás is vonzóbb lehet – a jól szituált osztrák tinilányok és terhes nők számára is.

Ugyanakkor már tavaly megindultak híresztelések arról, hogy a harcosnak állt fiatalok elkezdtek hazaszállingózni, legutóbb pedig a The Wall Street Journal írta meg, hogy francia és más külképviseleteken több mint másfél száz egykori dzsihadista jelentkezett önként.

A szikár valóság ugyanis sokak kedvét egyszerűen elvette az egésztől – állítja Páll Zoltán. Az európai harcosoknak rengeteg különféle identitású és gondolkodású emberrel kellett együtt élniük és együttműködniük – tunéziaiakkal, malájokkal, csecsenekkel –, akik teljesen más kultúrából érkeztek – magyarázza a kultúrsokkot a nemzetközileg elismert iszlámkutató. Emlékezetes példa erre Omar Hussein nagy-britanniai dzsihadista panasza, aki felháborodottan tapasztalta, hogy az arab harcostársai nem tudnak sorban állni, rondán esznek és még a cipőjét is ellopják. Másrészt a harci cselekmények is elüthettek a romantikus dzsihádképtől: a kezdeti diadalmas előrenyomulást sokszor szánalmas menekülés váltotta fel.

Az Iszlám Állam csúcsvezetői hullanak, mint a legyek, a terrorkalifátust jelenleg több oldalról is ostromolják. Az iraki és szír hadsereg mellett a kurdokkal, a mérsékelt szíriai lázadókkal és a Hezbollahhal szemben is sokfrontos háborút vívnak, nem beszélve a nyugati és az orosz légicsapásokról, amelyek elviselhetetlenné teszik a mindennapjaikat. Az IÁ területe egyre zsugorodik, és hamarosan ostrom alá kerül – a rengeteg európai születésű dzsihadista miatt csak Kis-Londonként emlegetett – Manbidzs városa is.

Eközben az Iszlám Állam egyre nyomorúságosabb anyagi helyzetbe kerül, ez pedig kihat a harcosok moráljára és ellátására is. A líbiai szárny dzsihadistái már csirkét árulnak, hogy fedezzék a megélhetésüket. Emellett rengetegen el is estek az európaiak közül. Statisztikák szerint az európai (és a jóval kevesebb amerikai) szélsőségesek 40 százaléka mára már halott, 39 százalék még mindig a konfliktuszónában van, a maradék 21 százalék hazakullogott Európába.

„Nem csoda, ha megunták a balettot”

– fogalmazott Páll.

Természetesen vannak, akik nagyon is megtalálták számításukat a terrorállamban, elfogadták az ideológiát és sikeresen beilleszkedtek, akadnak viszont, akik a kezdetektől kiábrándultak: ők alkotják a hazavágyók zömét – mutatott rá Csicsmann.

Mindenesetre ezrével akarnak visszatérni Európába, ez pedig két fontos kérdést vet fel:

Ami az első kérdést illeti, Csicsmann szerint hatalmas biztonsági kockázatot jelentenek a hazatérők, nem véletlenül vannak annyian börtönben (a hazatért 21 százalékból 18), illetve szigorú titkosszolgálati megfigyelés alatt. De megfigyelés alatt tartják a környezetüket is, esetleg őket magukat is beszervezik a különféle titkosszolgálatok.

Ugyanakkor rengetegen vannak, akiket nem tudnak követni és akik a migránshullámot kihasználva, azonosítatlanul tértek haza Európába. Róluk most sem tudni, hogy merre tartózkodnak, és jogos a félelem, hogy egyesek közülük terrorcselekményeket terveznek a párizsi és brüsszeli merényletek mintájára. Hiszen nem feltétlenül szakítottak a világ uralására teremtett iszlám ideológiájával, még ha haza is tértek.

Elsőre úgy tűnhet, az európai politikának az az érdeke, hogy minél kevesebb dzsihadista harcoljon Szíriában, a nyugatiak pedig szépen térjenek haza és pacifikálódjanak. Ehhez képest Franciaország például éppen azért kezdett heves bombázásba a térségben, hogy a szíriai és iraki terrorszervezetek kötelékében azonosított polgárai közül minél többet likvidáljon. Több százat sikerült is megölni közülük.

A kiutasításuk és az állampolgárságtól való megfosztásuk is napirenden van, de az biztos, hogy nem megoldás, ha mindenkit lecsuknak, hiszen a börtön a további radikalizálódás melegágya: a madridi robbantás résztvevői is itt szervezkedtek annak idején. Ami a legfontosabb lenne tehát, hogy elkülönítsék azokat, akik továbbra is szélsőségesek azoktól, akik kiábrándultak az egészből és be akarnak illeszkedni a társadalomba.

Nem kell mindenkit tárt karokkal fogadni és tejben-vajban füröszteni, igenis be kell börtönözni azt, aki megérdemli

– így Páll.

Az iszlámkutató és a dékán ezzel együtt egyetértett abban, hogy meg kell próbálni a hazatérőket visszailleszteni a társadalomba, hiszen ha ugyanabba a kilátástalan közegbe térnek vissza, amelyből Szíriáig menekültek, annak akkor is katasztrofális hatásai lehetnek, ha az illető már nem fanatikus.

Egy sereg fegyveresen kiképzett, frusztrált, erőszaktól vissza nem riadó fiatal férfi, ha nem jut tisztességes megélhetéshez, csakis a maffiát erősítheti.

Jó kérdés persze, hogy mennyire sikerülhet akár a börtönből, akár azon kívül szakpszichológiai programokkal és képzésekkel munkához juttatni ezeket az embereket. Csicsmann szkeptikus, de nem lát más lehetőséget, mint próbálkozni, Páll viszont úgy véli, hogy megfelelő szakértőkkel a skandináv modell keretein belül, fokozatosan megnyitott lehetőségekkel – például munkalehetőséggel már a börtönben is – van még remény. A folyamatos titkosszolgálati megfigyelésük viszont mindkét szakértő szerint elengedhetetlen. Figyelmeztetnek: minden reintegrációs megoldás rövid távon a szélsőjobboldal malmára hajtja a vizet, hiszen az emberek érthetően fel vannak háborodva azon, hogy közpénzből „rehabilitálják” az egykori dzsihadistákat. Azt viszont mindenki beláthatja, hogy ha nem sikerül a visszaillesztés, az hosszabb távon még több konfliktushoz vezet.

Kontinensünkön egyébként szokás kizárólag biztonsági kockázatként tekinteni a muzulmánokra, holott ott vannak a csoportot sújtó szociális és gazdasági problémák is. Többségük szeretne beilleszkedni, a feszültség és az őket övező gyanakvás pedig nekik sem jó – fogalmazott Csicsmann. Páll szerint Európában sokan ötödik hadoszlopként tekintenek a muszlimokra, holott neki személyes tapasztalata, hogy például Hollandiában a második-harmadik generációs marokkói és török bevándorlók már inkább az európai értékrend szerint élnek.

Az európaiság nem csak egy szlogen

– vélte az iszlámkutató. Szerinte Európát éppen a humanizmus különbözteti meg a világ számos más részétől. És ez az, ami alternatívát kínálhat a kiábrándult dzsihadistáknak is azzal szemben, hogy utolsó töltényig harcoljanak egy terrorállamért.