Mit tanult a világ Edward Snowdentől?

Három éve robbant fel az amerikai megfigyelési atombomba, manapság inkább mindenki újra titkosít.

Érdekes volt nézni Laura Poitrasnak az Edward Snowdenről készített, A négyes számú állampolgár (Citizenfour) című dokumentumfilmjét, amiben a felvétel idején még Hongkongban tartózkodó és nyilatkozó informatikus az én Kis Testvéremet olvassa – mesélte a lapunknak adott interjújában másfél éve Cory Doctorow. A népszerű kanadai–brit sci-fi író pedig nem beszélt a levegőbe, hiszen Kis Testvér (Little Brother) című regényében hat évvel Snowden felbukkanása előtt gyakorlatilag megírta az egyszerű állampolgárok nagyüzemi hatósági megfigyelésén alapuló rendőrállam vízióját, amit sokan csak az új generációs 1984-nek tartanak.

No de miről is rántotta le a leplet az amerikai Nemzetbiztonsági Hivatalból (NSA) 29 évesen lelépő informatikus? Arról, hogy az amerikai kormányzat mindenféle bírósági végzés nélkül indított el egy olyan tömeges megfigyelési programot, amely – a későbbi oknyomozások szerint – legalább kilenc nagy szolgáltató forgalmát szűrte. A Snowden által megszerzett és a sajtónak kiszivárogtatott információk szerint a különféle megfigyelésekbe olyan technológiai cégek is belekeveredtek, mint a Microsoft, a Google, a Yahoo!, az Apple, a Facebook, miközben az amerikai hírszerzés a Playstation és az Xbox játékkonzolok felhasználóit is megfigyelte. Különféle kémprogramokat helyeztek el többek között az UNICEF vagy épp a brazil olajvállalat, az amúgy manapság a korrupciós ügyeivel a hírek címlapjain szereplő Petrobras gépein. Emellett számtalan állam- és kormányfőt figyeltek meg, többek között Angela Merkel német kancellárt vagy épp Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnököt. Idővel az is kiderült, hogy a németeknek sem kellett a szomszédba menni egy kis lehallgatásért, s végül már úgy tűnt, mindenki megfigyel mindenkit.

Snowden kiszivárogtatásai után a korábban ez irányú tényfeltáró munkája miatt csodált, Julian Assange alapította WikiLeaks kispályásnak tűnik, főleg hogy állítólag még nagyon sok mindent nem adott ki a saját kormánya szemében a mai napig hazaárulónak számító informatikus fiatalember. Az is látszik, hogy a 2013-as kiszivárogtatás örökre megváltoztatta az ilyen jellegű ügyek módszertanát. Ahogy nemrég lapunknak adott interjújában a világ egyik legjobb egyetemének tartott Massachusettsi Műszaki Egyetem (MIT) professzora, William Uricchio fogalmazott, az volt az egészben a briliáns, hogy az amerikai hírszerzést elhagyó fiatalember nem egy lapnak, nem egy ország médiumainak, hanem globálisan, számos ország vezető sajtótermékének – például az amerikai The New York Timesnak és a The Washington Postnak, a brit The Guardiannek vagy épp a német Der Spiegel hetilapnak – tálalt ki egyszerre. Ez a fajta globális terítés a legutóbbi Panama-iratoknál is jól és hatékonyan működött.

Külön érdekes látni, miként reagált az informatika világa a megfigyelésekre. Miközben ugyanis az amerikai kormányzat, illetve maga Barack Obama elnök is hangsúlyozta: leállították a Snowden által leleplezett programokat – amit vagy elhiszünk nekik, vagy sem, sokan inkább utóbbi mellett vannak –, addig sok technológiai cég átesett a ló túloldalára. Miközben 2013 júniusa előtt sokan a színfalak mögött összekacsintottak a megfigyelési programokkal, addig ma úgy látszik, a kínos fiaskók után a személyes adatvédelem rendíthetetlen őreivé váltak. Jól látszik ez az iPhone okostelefonokat gyártó Apple viselkedésén is. Új eszközeiket ma már olyan egyedi titkosítással látják el, amit saját bevallásuk szerint maguk sem tudnak feltörni, s a felhasználók egyetemes személyi adatvédelmére hivatkozva még egy bizonyítottan terroristamészárlást elkövető személy készülékét sem voltak hajlandóak feltörni. A San Bernardinó-i mészáros esete – amely ügy alakulásáról lapunkban is többször beszámoltunk – jól példázza ezt a Snowden utáni korszakot. Az egyedi titkosítás, a személyes kommunikációban alkalmazott egyedi, így elvileg nehezen visszafejthető kódolás reneszánszát éli, és többek között a Facebook is alkalmazni fogja saját chatalkalmazására, a Messengerre.

Az amerikai kormány persze a mai napig esküdt ellenségként tekint a Hongkongból szinte azonnal Moszkvába távozó és azóta is ott élő, most 32 éves fiatalemberre. Gyakorlatilag minden kormányzati megnyilatkozás csak fenyegető szavakkal, minden szempontból elítélően jellemezte tevékenységét. Érdekes ugyanakkor, hogy a minap épp a botrány kirobbanásakor az igazságügy-miniszteri posztot betöltő Eric Holder nyilatkozott némiképp meglepően. A Chicagói Egyetem politológiai tanszékén rendezett vitafórumon ugyanis arról beszélt, „noha továbbra is úgy gondolom, amit Edward Snowden tett, és ahogy titkos kormányzati dokumentumokat kiszivárogtatott, törvénybe ütköző, ugyanakkor kétségtelen tény, cselekedetével közfeladatot látott el”. A volt miniszter felszólalásában hangsúlyozta, a kiszivárogtatással hasznos közvita kezdődhetett a kérdésről, arról, hogy mit és hogyan ildomos felfedni, bemutatni a közvéleménynek. Ugyanakkor továbbra is kiállt amellett, hogy Snowdennek hazájában, az Egyesült Államokban bírósági tárgyaláson kellene vállalnia a felelősséget tettéért. Utóbbi azonban leszögezte, addig nem tér haza, amíg ügyét az 1917-es kémkedési törvény alapján tárgyalnák. Emellett szerinte amúgy sem lenne korrekt és részrehajlástól mentes a bíróság, ahogy a WikiLeaksnek állítólag kiszivárogtató Chelsea Manning ügyében sem volt az a Fort Meade-i katonai törvényszék.

S hogy az amerikai kormányzat hozzáállása vajon mennyit változik, jól illusztrálja, hogy a vállalati titkosításokon felpaprikázott hatóság nyomására úgy néz ki, épp Snowden kiszivárogtatásának évfordulóján módosítják az elektronikus kommunikáció adatvédelmét szabályozó törvényt, aminek értelmében a jövőben az FBI a felhasználók teljes internetes előzményeihez is hozzáférhet.