Teljesen bevett gyakorlat az unió országaiban, hogy EP-képviselőkből kerül ki a kormányváltó ellenzék vezetője – érvelt tavaly júniusban Magyar Péter a közösségi oldalán, ahol „megszavaztatta” a híveivel, hogy felvegye a brüsszeli mandátumát. A voksolást június 17-én indította, három nappal azután, hogy Budapesten tárgyalt Manfred Weberrel, az Európai Néppárt elnökével, akivel megegyeztek a következő időszakban követendő stratégiáról. A szavazás a Tisza szimpatizánsok és a közvélemény számára rendezett színjáték volt, hiszen ekkor már eldöntötték, hogy Magyar Péter beül az Európai Parlamentbe.
Cikksorozatunk korábbi részeiben részletesen bemutattuk, miért is fontos Magyaréknak a brüsszeli mandátum, mire használja azt szoros együttműködésben a néppárti vezérkarral.
A Tisza elnöke az EP fórumait is az Orbán-kormány elleni kampányakciókra használja, közben a képviselőik szavazataikkal is támogatják a Néppárt számára meghatározó előterjesztéseket, a migrációt és a genderpolitikát, a magyar gazdákat sújtó uniós agrárreform tervezetét, és felszólalnak a rezsicsökkentés ellen.
Ezúttal azt idézzük fel, hogy milyen álláspontot képviseltek a háborút és Ukrajnát érintő kérdésekben.
Folyamatos egyeztetések a Néppártban
A Tisza Párt számtalanszor hitet tett Ukrajna EU-s csatlakozása mellett, hiába próbálják azt a látszatot kelteni, hogy az Európai Néppárton belül független álláspontot képviselnének. Ahogy arról lapunk beszámolt, Gerzsenyi Gabriella, Magyar Péter pártjának az EP-képviselője idén februárban egy műsorban arról beszélt, hogy a néppárton belül már 2024 decemberében elindult egy informális egyeztetési folyamat, amely során kéthetente találkoznak a költségvetési ügyekben érintett képviselők.
Gyorsított ukrán uniós csatlakozás
A bővítés kapcsán különböző forgatókönyveket vitattak meg, beleértve azt a lehetőséget is, hogy Ukrajna, Moldova vagy valamelyik nyugat-balkáni állam már 2030-ban csatlakozhat az unióhoz. Gerzsenyi kiemelte, hogy fontos felkészülni ezekre a lehetséges csatlakozásokra a következő költségvetési csomagban, hiszen az új tagállamok azonnal jogosulttá válnak az EU-s támogatásokra (19:18-tól a videón).