Még egy Bige bukkant fel a Tisza Párt környékén

Miután Bige László a közelmúltban legalább százmillió forinttal támogatta Magyar Péteréket, most mintha a milliárdos egyik fia sorolt volna be a Tisza mögé. Egy minapi vidéki vállalkozói fórumon Bige Dávid erősen kormánykritikus előadást tartott, beszédét a Tisza pártmédiája adta közre. A dolog már csak azért is érdekes, mert Bige Dávid egy korábbi budapesti előadásáról kitiltották a Magyar Nemzetet, pedig megkérdeztük volna a milliárdos fiát a kartellügyükről, a családi cégcsoport legnagyobb vállalatát érintő vagyonkimentési botrányról és arról, miért támogatják Magyar Péteréket. De az is érdekes lehet, miért vállalt a család szerepet bécsi, genfi és luxemburgi cégekben.

2025. 08. 01. 5:05
Fotó: Czeglédi Zsolt Forrás: MTI Fotószerkesztõség
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nem várnak tehát csodára az előnyös üzleti környezetben reménykedő Bige családban. Talán ez is indokolhatta, hogy korábban Bige László másik fiát, Zoltánt Ausztriában, Luxemburgban és Svájcban bejegyzett vállalkozások igazgatójává, vezetőjévé nevezték ki. Az ottani társaságokat az általánosnál jobban védik a cégjogi és más előírások, a köznyelvben ezért nevezik is azokat gyakran offshore-jellegű vállalkozásoknak.

Aki mindig Orbán Viktor kihívóját támogatja

Érdemes megemlíteni, hogy az óriási vagyonokhoz vezető utat Bige László esetében erős baloldali kapcsolatok szegélyezték. Bige Horn Gyula miniszterelnöksége alatt lett milliárdos, miután a privatizáció során megszerezte a Tiszamenti Vegyiműveket. Később Medgyessy Péterrel is közeli viszonyban volt, olyannyira, hogy alkalmanként Péterkémnek szólította a szocialista politikust. Bige feltűnt támogatóként Márki-Zay Péter kampányánál is. Márki-Zay-val, aki akkor már a baloldali összefogás miniszterelnök-jelöltje volt, lencsevégre is kapták 2021-ben egy luxusétteremben, amint együtt vacsoráztak.

A huszonegyedik

És ha már luxus: Bige László szereti a fényűzést. Vadászatai mellett 2022-ben például azért írt róla a sajtó, mert egymilliárd forintért ünnepelte meg saját születésnapját, a partin Rod Stewart privát koncertet adott. Bige hatalmas birtoka Nyíregyháza közelében található, rendelkezik saját helikopterleszállóval, speciális vizesárokkal, vadasparkkal, tórendszerrel és biztonsági szolgálattal. Bige vagyonát legutóbb 126 milliárd forintra becsülték, ezzel a 21. leggazdagabb magyar volt.

A milliárdos fiai is szeretnek kérkedni a vagyonukkal, az elmúlt évek során luxusautókat vettek és luxusvadászatról tettek közzé képeket.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.