„Szívemben hordom a magyarságot”

Cséfalvay Katalin önazonosságról, Dél-Szlovákia fejlesztéséről és a nemzetiségi iskolákról.

– Eltelt már egy kis idő a kormányalakítás után, mik a tapasztalatok? Mit lát a kormányzati munkából, Ficónak is újdonság a négyes társbérlet?
– Ez mindannyiunk számára újdonság. A Háló még nagyon fiatal párt, megalapítása óta ez volt az első választási sikere. A választás váratlan eredményei alapján, mikor parlamentbe jutott a szélsőjobb, illetve olyan pártok, amelyeknek nem volt választási programjuk, tagjaik, és csak a populizmus miatt lettek sikeresek, a Háló úgy érezte, felelősséget kell vállalni az országért ahelyett, hogy hátat fordít az Irány-Szociáldemokráciának vagy Szlovák Nemzeti Pártnak, amelyekkel március előtt csak nehezen volt elképzelhető az együttműködés. Mind a négy, koalíciót alkotó párt ezeknek a nem szokványos pártoknak az ellentéte. Tőlük, de az előző, egyszínű kormánytól is különbözően ennek a koalíciónak az alapja a párbeszéd, a kompromisszum, és főleg az olyan közös megoldások keresése, melyek mindenki számára elfogadhatók.

– Mit tesz a Háló, hogy ne csak egyfordulós párt legyen, amelyet a jobboldalon tapasztalható légüres tér emelt fel. Ismerik-e önöket országosan?
– Tisztában vagyunk azzal, hogy a mi sikerünk vagy kudarcunk az elkövetkező választásokon az elvégzett munkánk bizonyítványa lesz, amelyet a választók állítanak ki nekünk. Ezzel a tudattal léptünk a koalíciós tárgyalásokba, és ezzel a tudattal lettünk kormánytagok. A sikerbe vetett bizalmunk azon alapul, hogy a választási programunk legfontosabb pontjait sikerült a kormányzati prioritások közé beiktatni. Az elkövetkező négy évben ez ad lehetőséget, hogy konkrét munkát végezzünk az emberek érdekében, ami, reméljük, olyannyira látható és érezhető lesz, hogy önmagáért beszél. Azt, hogy tudunk és akarunk dolgozni, és van hozzá energiánk, igazolja az a tény is, hogy nem egészen két év alatt sikeres pártot alakítottunk széles és szilárd tagsággal, amely szinte néhány hónap alatt lett a semmiből kormánypárt.

– A választás után minden média felhördült a szélsőjobb parlamentbe kerülésétől. Ne feledjük, koalíciós társuk, a Szlovák Nemzeti Párt is az volt régebben. Tényleg levetkőzték a régi reflexeket az SNS-ben? Személyesebb oldalról nézve: ön tapasztal a mindennapi életben kirekesztést?
– Bízom abban, hogy az új pártelnökkel az SNS sokat változott. Kiveszett belőlük a szélsőséges nacionalizmus, valamint az olyan alpári nyilatkozatok, amelyek régebben jellemzők voltak rájuk. Ezt a változást Európa is látja. Tíz évvel ezelőtt, mikor a régi SNS kormányt alakított az Iránnyal, Fico miniszterelnöknek és pártjának felfüggesztették tagságát az Európai Szocialisták Pártjában. Ma azonban már nemzetközi szinten is elfogadható, bizalmat érdemlő partner a Szlovák Nemzeti Párt. Személyes tapasztalatból mondhatom, hogy az SNS-frakció tagjaival problémamentes a kommunikáció. Ráadásul néha még magyarul is folyik.

– Kisebbségi magyarként vagy szlovákként, európaiként definiálja magát?
– Nem hiszem, hogy az embernek, főleg manapság, csak egy kategóriába kellene magát beskatulyáznia. Egyszerre európainak, szlováknak és kisebbségi magyarnak tekintem magam. Előszeretettel állítom, hogy számomra az európai projekt a 20. század legsikeresebb története, és úgy gondolom, hogy valamennyien, különösen mi, a vasfüggöny túloldaláról, joggal lehetünk büszkék az „európai állampolgárságunkra“. Ezt annál inkább ki kell emelnünk, minél több negatív szó hangzik el Európa ellen az utóbbi hónapokban. Európát néhány ország kivételével bejártam, több európai nyelvet beszélek, két évet Párizsban éltem, és több európai országban kimondottan otthon érzem magam. Ami azonban nem áll ellentétben azzal, hogy egyúttal szlováknak is érzem magam, hisz Szlovákiában születtem, nevelkedtem, ide jöttem vissza külföldről, mert ez a hazám, itt van a családom, a barátaim. Ugyanakkor természetesen büszke vagyok a magyar nemzetiségemre, a magyar kultúrára, szokásokra, a Csallóköz konyhájára, hiszen épp ezek voltak rám hatással kiskorom óta, alakították ki személyiségemet, és a szívemben hordom őket mint személyazonosságomat.

– Hogyan látja a szlovák–magyar együttélés lehetőségeit? A Háló például olyan hely, ahol fel lehet hozni a bezárás előtt álló, kiüresedő magyar iskolák ügyét?
– A kormány nemzetiségileg is vegyes, és megelégedéssel érzékelem, hogy senkinek sem érdeke ártani a szlovák–magyar kapcsolatoknak, vagy visszaélni az esetleges félreértésekkel. A vegyes területeken a békés együttélés a feltétele a lakosok életminősége javulásának, és minden erőmből igyekezni fogok a békés kapcsolatok kialakításáért. A nemzetiségi iskolák érdekében már az elkövetkező napokban felszólalok a parlamentben.

– Mit tart az elszlovákosodás nagyon is tapasztalható, érzékelhető, akár nemzedékeken átívelő jelenségéről?
– Elsősorban az az érdekem, hogy ezen a területen mindenki jól érezze magát – úgy a szlovákok, mint a magyarok, vagyis hogy senki ne érezzen hátrányt abból, hogy a kisebbséghez tartozik. Mint a magyar kisebbség büszke tagja, ügyelni fogok arra, hogy az alapvető jogok mindenkit megillessenek. Így járulok hozzá az önazonosság erősítéséhez, mely oly fontos a szlovákiai magyar közösség túléléséhez.

– Milyen szakpolitikákban dolgozik, mik a kedvenc területei?
– Azokon a szakterületeken dolgozom, melyek szakmailag is a legközelebb állnak hozzám, és amelyekkel naponta foglalkozom. Egyetemi dékánhelyettes vagyok a Pozsonyi Közgazdaságtudományi Egyetem nemzetközi kapcsolatok szakirányán. A parlamentben két bizottságban dolgozom: az európai ügyek bizottságában és az oktatási bizottságban. Az iskolaügy és Európa problematikáját közösségünk jövője szempontjából is fontosnak tartom.