Elszámoltatható brüsszeli politikusokat!

Balázs Péter volt külügyminiszter nagyobb szerepet adna a nemzeti parlamenteknek az EU döntéshozatalában.

Míg az unióból való kilépésről szóló népszavazás után az Egyesült Királyság szinte lefagyott, az EU kemény magja azonnal hangoztatni kezdte, hogy tovább kell lépni egy egységesebb tömörülés irányába – erről is beszélt az MNO-nak Balázs Péter. A volt külügyminiszter úgy látja: a britek kilépésével újra megerősödhet a német–francia tengely, de már Olaszország is bejelentkezett a harmadik pozícióra. Csatlakoznának hozzájuk a Benelux államok is, ezek hatan összezárni látszanak, és gyorsítanának a közös biztonság- és migrációs politika szorosabbra fűzésén, valamint a gazdasági fellendülést célzó intézkedések bevezetésén.

Ezzel szemben úgy tűnik, az Egyesült Királyság kiléptetéséért kampányoló politikusoknak nemigen voltak terveik a népszavazás utánra. Balázs Péter felhívta rá a figyelmet, hogy nemcsak a maradásért kampányoló David Cameron miniszterelnök mondott le, hanem háttérbe húzódott a Konzervatív Párt kilépésért agitáló szárnyának vezetője, Boris Johnson is, Nigel Farage, az Egyesült Királyság Függetlenségi Pártjának (UKIP) vezetője pedig szintén lemondott posztjáról. „Valószínű, hogy a kilépéspártiak vereségre számítottak, bevetettek egy jó adag politikai demagógiát, viszont győzelem esetére már nem volt forgatókönyvük, most pedig úgy oldalognak el, ahogy vereség után szokás.”

A volt miniszter úgy látja, a brit vágyakozás az önállóságra abból is fakad, hogy egy szigetországról van szó, amelynek határait nem tologatták ide-oda a történelem folyamán. Az Egyesült Királyság atomhatalom, Észak-Amerika az ő nyelvét beszéli, Európa tömbjétől nyugatra van, ráadásul az ENSZ Biztonsági Tanácsának állandó tagja – ez már Balázs szerint egy olyan sorozat, amellyel pókert lehet nyerni. „Ilyen helyzetben persze könnyebben álmodnak önrendelkezésről, mégis hideg zuhany érte őket: pusztán a népszavazás hatására ijesztő gyorsasággal roggyant meg a gazdaság.”

A brexit ébresztőként hatott az unió vezető tagállamaira, villámgyorsan összeült a francia, az olasz, a német, a belga, a holland és a luxemburgi külügyminiszter, és ki is adtak egy nyilatkozatot, amelyet nem sokkal később egy német–francia dokumentum is követett. A kettőben szó szerinti egyezések is vannak, ami jól jelzi az országok közti egyetértést. A franciák és a németek előszedtek egy sor olyan problémát, amelyben előrelépésre van szükség. A britek kilépésével nemcsak hogy növekedett ezen országok súlya az uniós döntéshozatalban, de úgy tűnik, a politikai elszántság is megvan ahhoz, hogy éljenek vele, és felgyorsítsák az európai integrációt.

„A visegrádiak relatív súlya egy picit megnőhet ugyan, de nem annyira, hogy a blokkoló kisebbség szerepéhez szükséges tömeget el tudják érni” – vélekedett Balázs Péter, hozzátéve: a térség piacnak jó, mert nagy, de politikai aktornak kevés. Ahhoz, hogy azzá váljon, még egy nagy országra szükség van: a V4 érdekeihez, biztonságpolitikai kitettségéhez, gazdasági bekötöttségéhez a német érdekek állnak a legközelebb a „nagyok” közül.

„Most

a német érdekek ellen próbálunk manőverezni, pedig arra nincs út”

– szögezte le Balázs Péter.

Meg kellene állapodni a migrációs hullám kezeléséről is: a volt kormánytag szerint ugyanúgy hibás elképzelés, hogy mindenkit be kell engedni, mint az, hogy senkinek ne adjunk bebocsátást. Hozzátette: olyan rendszert kell létrehozni, amely által egy menekültstátusért folyamodó holléte az Európai Unió teljes területén követhető, és amely lehetővé teszi, hogy szükség esetén ki lehessen utasítani valakit. Előrelépésként értékelte, hogy az említett francia–német nyilatkozatban már megkülönböztetik a gazdasági migránsokat a menekültektől.

„Egyértelmű, hogy a schengeni rendszert meg kell reformálni, de az, hogy nem engedünk be senkit, önsorsrontó álláspont.”

Bár Balázs Péter szerint az európai uniós döntéshozatal jelenlegi formájában demokratikus, átlátható és többoldalú (hiszen minden tagállamnak van szava), utóbbiból következően értelemszerűen lassú is, ráadásul indokolatlanul sok ülést tartanak az Európai Tanácsban, túl sok a biztos, akit még csak el sem lehet rendesen számoltatni. Az egykori tárcavezető (aki az Európai Bizottság tagja is volt korábban) úgy látja: a biztosokat ma hazájuk jutalomként küldi Brüsszelbe, vagy éppen azért, hogy eltüntesse otthonról. A nemzeti kormányok nem hívhatják vissza őket, vagyis gyakorlatilag öt évre bebetonozott, jól fizető állásuk van. Ismeretes, jelenleg a 28 tagállam nemzeti kormánya küld egy-egy biztost a bizottságba (ami kvázi uniós kormányként kellene hogy működjön), akik egy-egy tárcát felügyelnek. A magyar tag, Navracsics Tibor például a kulturális, oktatási, ifjúságpolitikai és sportügyekért felel.

Balázs ugyanakkor úgy gondolja, hogy fontos lenne kialakítani a bizottság tagjainak elszámoltathatóságát, a mandátumukat ötről három évre csökkenteni, és elérni, hogy ne belpolitikai célok, hanem szakmai rátermettség alapján jelöljék ki őket. Az uniós döntéshozatalban a nemzeti parlamentek akaratának is nagyobb szerepet kellene adni – ez a törekvés egyébként a lisszaboni szerződésben és most a német–francia nyilatkozatban is megjelent, csakhogy ebből eddig kevés valósult meg.

„Van demokráciadeficit az Európai Unióban, nem is csekély,

tehetetlenség van és megszokás.”

Balázs Péter szerint frissítésre szükség lenne, ezzel együtt ennél a „klubnál” nincs jobb a környéken. Meg kell tehát tartani, de javítani ettől még lehet rajta, akár még a vezetőket is le lehetne váltani.

Kérdésünkre a szakértő Jean-Claude Juncker európai bizottsági elnökről is kifejtette véleményét. Mint mondta, Junckernél tapasztaltabb egykori kormányfőt aligha találhattak volna a posztra, luxemburgiként a legszűkebb maghoz tartozik, így amennyire képben van az unió belső ügyeivel, annyira csekély nála a külső, például orosz, ukrán vagy török kapcsolatok ismerete.

A bizottsági elnök furcsa megnyilvánulásaival kapcsolatban – Orbán Viktort egyszer például viccből megpofozta, mást fojtogatni vagy éppen csókolgatni kezdett – Balázs úgy vélekedett: mindez egy családon belüli viselkedéshez hasonlít, Juncker nem veszi észre, hogy az egész világ nézi. „Úgy csinál, mintha egy házibulin lenne, ahol mindenki ismeri egymást, de ami egy bulin elmegy, sőt akár valamilyen szinten még vicces is, azt a nyilvánosság elé nem szabadna kivinni.”

Rendre felmerül az a kritika az Európai Unióval kapcsolatban, hogy annak legerősebb állama, Németország hegemóniára tör. Emlékezhetünk rá: Görögországban a legmélyebb válság idején, amikor a fő hitelező németek kőkemény megszorításokat akartak a segítségükért cserébe, görög tiltakozók többször is Adolf Hitler mintájára ábrázolták Angela Merkel kancellárt.

Balázs Péter szerint ugyanakkor ez nem valódi veszély: a tapasztalatok azt mutatják, hogy a németek mindig igyekeznek partnereket keresni, ahogy ez a brit népszavazás utáni helyzetben is történt. Ráadásul most könnyedén magukhoz ragadhatták volna az irányítást – hiszen Franciaország szakszervezeti válsággal küzd, terrortámadások gyengítik, jövőre pedig elnökválasztás lesz –, mégsem tették.

Az exminiszter kitért az Európai Unió és Oroszország viszonyára is. Elmondta: a Nyugatnak nagyon fontos lenne Moszkvával jó kapcsolatokat ápolni, Oroszország ugyanakkor nehezen mond le a volt Szovjetunió területeiről, de minthogy elfoglalni nem tud mindent, „aláaknázta”, destabilizálta ezek nagy részét. Példák erre Transznisztria, Hegyi-Karabah, valamint Grúzia befagyott területi konfliktusai. Mivel destabilizált államokkal nem tud tárgyalni, az Európai Unió nem terjeszkedhetett ebbe az irányba. Ebben a helyzetben, pláne a Krím elfoglalása után nehéz mit tenni, hiszen az egyoldalú agresszió elfogadhatatlan, de arra sem lehet várni, hogy minden visszatérjen a régi kerékvágásba.

A Nyugat tévedett, amikor a keleti partnerséggel egyoldalúan próbált magához csábítani államokat az orosz érdekszférából – ebből indult ki ugyanis az ukrán konfliktus is.

Ezért óvatos, kis lépésekkel kellene megpróbálni csökkenteni a feszültséget. „Az oroszok értenek a kemény szóból – ők maguk is ekkor kezdik el becsülni a tárgyaló partnert –, de csak ha világos lehetőségeket mutatunk nekik” – mondta a volt diplomata. A Moszkvával szembeni szankciókat tévedésnek minősítette, hiszen azok önmagukban nem érhetnek célt, mivel az oroszok a történelem során megtanultak nélkülözni. „Kellene egy nagy asztal, ahol újra leülünk, és mindannyian megtárgyaljuk, hol legyenek a határok, figyelembe véve az oroszok igényeit is, akik egyébként fekvésük miatt állandóan bekerítve érzik magukat.”

A paksi atomerőmű bővítéséről szóló szerződés megkötésével Balázs szerint az volt az első baj, hogy nem értesítettük előre Brüsszelt. „Világosan el kellett volna mondani, hogy miért akarunk üzletelni Moszkvával: hogy Oroszországból jön a gáz hozzánk, és hogy hatalmas piacot jelent a mezőgazdasági terményeinknek.” A volt külügyminiszter szerint Brüsszel nem akadályozta volna meg az üzletet, ha tud a dologról, és az uniós szabályok szerint járunk el, így viszont túl sokat az oroszoknál sem értünk el, ráadásul az unióban is kételyeket ébreszthettünk.

Balázs Péter úgy látja: a törököket a Nyugat az egyik „klubba”, a NATO-ba bevette, a másikba, az EU-ba viszont nem enged belépést, és ez még akkor sincs rendben, ha a kurdokkal szembeni politikájuk, az iszlám újbóli térhódítása és a sajtószabadság ellehetetlenítése miatt érthető. Szerinte nem kellene elfordulni sem Törökországtól, sem Oroszországtól, hiszen ezeket az országokat nem lehet „megnevelni” azzal, ha hátat fordítunk, inkább ésszerű alkukra lenne szükség A szíriai háború miatt is szükséges lenne rendszeresen egyeztetni velük. „A térség biztonsága egy és oszthatatlan, a konfliktusok pedig súlyosak, és közel vannak. Belpolitikai játszmák helyett most valódi külpolitikai cselekvés kell” – állítja Balázs Péter.