Szerintük három reakcióról beszélhetünk. Az elsőben a páciens utánozza a látott példákat, és mondjuk maga is agresszív alkoholistává válik. Második esetben az agyműködésre is hatással lévő krónikus elváltozások lépnek fel, míg a harmadikban a génállományra, illetve a génörökítés folyamatára is veszélyes lehet a szervezet reakciója.
Felliti és Anda eredményeit nem csak a CDC, de az ENSZ egészségügyi világszervezete, a WHO is áttörőnek minősítette. A kutatók egyébként azt is leszögezték, noha lassan nyolcvan publikációban taglalták már a témát, ám még sok szakorvos sem foglalkozik a két jelenség ok-okozati kapcsolatával, így nem kérdezősködnek a páciensek gyermekkori traumáiról, megpróbáltatásairól.
Mindezek ellenére akadnak olyan kutatók, akik túlzónak tartják ezt az összekapcsolást. A houstoni Gyerektrauma Akadémia nevű szervezet egyik vezető kutatója szerint nem lehet egyenlőség jelet tenni a két dolog közé, azaz nem jelenthetjük ki, hogy a gyerekkori borzalmak biztos, hogy rákot okoznak. Bruce Perry úgy véli, azt is vizsgálni kellene, hogy van-e különbség az egyszeri, illetve a folyamatosan ismétlődő traumák között.
A kutató ugyancsak fontosnak tartja, azt is vizsgálják, hogy a későbbi pozitív közösségi, illetve családi hatások mennyire képesek mindezt enyhíteni. Perry azt ugyanakkor elismerte, a pszichés szorongás, az ebből fakadó folyamatos stressz igen nagy mértékben hatással van a rákos betegségek kialakulására, ám nem csak gyerekkorban, hanem később, mondjuk fiatal felnőtteknél is indulhatnak el ilyen biokémiai folyamatok egy-egy trauma után.
