Nincs rossz tartalékjuk a republikánusoknak 2020-ra – ez juthatott az ember eszébe, amikor Paul Ryan képviselőházi elnök fellépését követte figyelemmel a pártgyűlés második napján. A politikai erő új generációs, de nem újonc tagjai közül az előválasztás során ő volt az a kulcsfigura, aki Trump menetelését látva nem vette fel a kesztyűt, mint azt a pártelit követelte, hanem lassan, de fokozatosan beállt az „elefánt a porcelánboltban” módszerrel élre tört ingatlanmilliárdos mögé. Azok közé tartozott, akik a lényegre mutattak rá: nem az a fontos, hogy kivel, hanem az, hogy meg kell akadályozni a Demokrata Párt fehér házi regnálásának újabb négy évét, melyet ráadásul nem is akárkinek, hanem a jobboldalon belül és azon túl is gyűlölt Hillary Clintonnak a neve fémjelezne.
Mindezt azért érdemes – úgymond ünneprontó módon – a Trump elnökjelöltségét hivatalossá tevő rendezvényről írt cikk elején leszögezni, mert a New York-i mágnás esélyeit az elnökválasztás megnyerésére épp olyan, teljességgel kiszámíthatatlan bizonytalanság veszi körül, mint amikor belevágott abba a sokak által kinevetett vállalkozásba, hogy meggyőzze a Republikánus Pártot. Csak az tűnik biztosnak, hogy felfedezetlen területre tévedt vele az amerikai politológia, ami éppúgy vezethet meglepő diadalhoz a megkövesedett washingtoni politikai elit megbízható jelöltjének számító Clintonnal szemben, mint megalázó vereséghez, de az sem kizárt, hogy az ország példátlan megosztottságának leképeződéseként kiegyensúlyozott, és így újabb veszett vitára okot adó eredmény születik novemberben. Nem mindegy tehát, hogy ha Trump sokkoló, pimasz és ellentmondásos kísérlete elbukik, négy év múlva kivel lehet újra próbálkozni Clinton ellenében, s ha valaki, hát Ryan az a figura, aki némi érlelődés után – a képviselőházi elnökség igencsak jó poszt erre nézve – bizonyosan készen állna a „B” terv végrehajtására.
Addig azonban Trumpon a világ szeme. Miután ma – lánya, Ivanka felkonferálását követően – megtartja fogadóbeszédét, a jövő héten pedig Clinton teszi ugyanezt a demokraták philadelphiai gyűlésén, mindenki arra számít, hogy a felek várhatóan végleg megszabadulnak a bokszkesztyűtől, melyet eddig még föl-fölvettek. Ha rendelkeznek valamivel, amit bevethetnek a másik ellen, mostantól bizonyosan előkerül. Trumpnak azonban nemcsak védekezésben kell jeleskednie, hanem kerülni kell azokat a vehemens stílusából, politikai tapasztalatlanságából adódó hibákat, melyekből már jó párat elkövetett. Ebben nyújthat segítséget alelnökjelöltje, Mike Pence, Indiana kormányzója. Másfelől viszont meg kell őriznie a védjegyévé vált kéretlen stílusát is, mely önmagában a legnagyobb kihívás az ellen az establishment ellen, melyet az elégedetlen amerikaiak többsége a háttérbe szorítana. Ez azért fontos, mert pontosan ezzel bírhat szavazásra, akár tömegesen olyanokat, akiket a megszokott minták alapján, piros (republikánus), kék (demokrata) és lila (ingó) államokban gondolkodó politológusok nem képesek felmérni és részévé tenni az esélylatolgatásoknak.
