Vatileaks: angyalok és démonok

Ez a történet olyan, mint egy rossz Dan Brown-regény. Van benne Opus Dei, szex meg egy elég esetlen pápa.

Múlt pénteken a vatikáni bíróság felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt egy spanyol papot, Lucio Vallejo Baldát és egy csinos római jogászlányt, Francesca Immacolata Chaouquit. Azzal vádolták őket, hogy titkos vatikáni iratokat adtak át olasz újságíróknak, akik tavaly az egyházi államon belüli bankbotrányokról, luxuséletről, pénzügyi machinációkról könyvet jelentettek meg.

Don Balda és Chaouqui végül elvitte a botrányt – a Vatikán az ügy gyors lezárásában és elfeledtetésében volt érdekelt.

A hivatalos narratíva, amelyet a média is átvesz, úgy szól, hogy Ferenc pápa megpróbálja megtisztítani az egyházi államot a gyanús pénzügyi üzelmektől, de sokak keresztbe tesznek neki – nem véletlenül jelent meg az egyik olasz újságíró könyve Keresztút címmel, amelyben Ferenc pápa „korrupcióellenes harcát” mutatja be.

A kép azonban nem ilyen egyszerű: a pénteki ítélet jogilag lezárta ugyan a mostani botrányt, de itt Ferenc pápát aligha lehet reformerként feltüntetni: inkább az ügyben tanúsított dilettantizmusával tűnt ki. Mivel azonban az olasz média is felettébb kedveli a mostani a pápát, ez az olvasat valószínűleg kevésbé tükröződik majd a lapokból.

A Vatikánt ezek az ügyek már régóta kísértik: már az előző egyházfő, XVI. Benedek is rendet akart tenni a pápai állam pénzügyeiben. Főleg az „Egyházi Művek Intézet” megtévesztő név alatt működő vatikáni bank és a pápai államot uraló belső hálózatok, köztük az állítólagos vatikáni meleglobbi létezését vagy viszonyait szerette volna tisztázni. 2011-ben azonban a pápa akkori szárnysegédje, Paolo Gabriele a belső vizsgálatokkal kapcsolatos titkos dokumentumokat juttatott ki az olasz sajtónak. Botrány lett – de megtisztulás nem.

Sokak szerint éppen azon körök voltak érdekeltek a dokumentumok nyilvánosságra hozatalában, amelyeket XVI. Benedek megpróbált volna kiszorítani. A sajtó azonban csupán annyit látott az ügyből, hogy a pápa körül kétes figurák mozognak. Vannak, akik szerint XVI. Benedek lemondásához sok tekintetben éppen e kudarca vezethetett.

Az új pápa, Ferenc médiakedvencként vágott neki újra a feladatnak. Egy nyolctagú bizottságot bízott meg a pénzügyek áttekintésével, nemzetközi adótanácsadó cégek pedig a Vatikán gazdálkodását vizsgálták meg. A nyolctagú testületet Ferenc pápa személyesen állította össze, és tudatosan olyan személyeket választott be, akik nemcsak hogy nem a vatikáni belső világból jönnek, de akár eleve nem is egyházi személyiségek. Így került e testületbe – amely teljes és közvetlen hozzáférést kapott a pápai állam minden pénzügyi dokumentumához – egy kevéssé ismert, de annál csinosabb, fiatal római jogászlány, Francesca Immacolata Chaouqui.

A konzervatív körök már akkor bírálták a pápát: Chaouquiról ugyanis azt állítják, karrierjét nem tehetségének, szakmai tudásának, hanem szépségének és így elért kapcsolatainak köszönheti. A római politikai szálakat évtizedek óta a háttérből mozgató Marisa Pinto Olori bárónő – a korrupt olasz volt kormányfő, Giulio Andreotti egykori bridzspartnere – karolta fel Chaouqui kisasszonyt, aki olasz anyától és marokkói apától született egy délolasz faluban. Gyorsan ívelt felfelé a karrierje, és nem volt még harmincéves, amikor már a római politikai és gazdasági elit partijain vehetett részt.

Silvio Berlusconi 2011-es és XVI. Benedek 2013-as visszalépése megrázta e római elitet, amelynek új arcokra lett szüksége. Ahogy Matteo Renzi a politikában, úgy Ferenc pápa az egyházi államon belül ígért új stílust, nyitottságot. Chaouqui pedig kiválóan beleillett e koncepcióba. Ugyan továbbra is számíthatott Silvio Berlusconi befolyásos testvérének, Paolónak a támogatására, de ügyesen helyezkedett: Renzi és Ferenc pápa reformjaiban is szerepet akart magának.

A jogász végzettségű, de PR-szakértőként dolgozó Chaouquit tehát 2013-ban mindenki meglepetésére Ferenc pápa meghívta azon nyolcfős bizottságba, amely a vatikáni pénzügyeket volt hivatott átnézni. Az egyházfő így olyan embert engedett a titkos dokumentumok közelébe, aki a katolikusellenes pletykalapnak, a Dagospiának is dolgozott már.

Azt Ferenc pápa naivitásával vagy dilettantizmusával magyarázhatjuk csak – ha jóindulatúak akarunk lenni –, hogy miért csak akkor döbbent meg, amikor Chaouqui valóban ki is adta a rábízott titkos dokumentumokat olasz újságíróknak 2015-ben. Egyik fő támogatója ebben azon Balda atya volt, akit pénteken szintén elítéltek, és akit Ferenc pápa szintén a pénzügyek áttekintésével bízott meg.

Az olasz sajtó szerint persze Chaouquinak viszonya volt az Opus Deihez tartozó spanyol pappal, de a jogászlány ezt tagadta: „Miért feküdnék le egy idős pappal, aki nem is a nőkhöz vonzódik, amikor milliárdosokkal feküdhetnék le mindennap?” – csattant fel nem éppen diplomatikusan.

Balda atya azonban éppen azért kért elnézést, ami elvileg nem történt meg: „Szégyellem magam azért, amit Chaouquival csináltam. De ő azt mondta nekem, hogy az olasz titkosszolgálatnak dolgozik, és a házassága csak fedősztori.” Az atya ugyanis azt állította az olasz sajtóban megjelent hírek szerint, hogy Chaouqui elcsábította. Persze egy pap számára nem felmentés, hogy nem vette komolyan szexuális partnere házasságát.

Chaouqui tehát egy volt azon nyolc ember közül, aki a vatikáni bank és pénzügyek minden iratát láthatta. Nem csak a vatikáni bank körül voltak botrányok ugyanis. Eleve számos püspöknek 200-300 négyzetméteres lakásokat bérelt a pápai állam Rómában, és a vádak szerint főleg a „Péter-fillérek” néven a világ minden egyházközségéből a Vatikánba küldött támogatásokból finanszírozták egyes papok luxuséletmódját. XXIII. János és II. János Pál pápák boldoggá avatásának idejére például éppen Chaouqui kisasszony szervezett VIP-partit egy vatikáni teraszra, ahonnan pezsgő és kaviár mellett nézhette a szertartást a vatikáni egyházi és a római politikai-kulturális elit. (A kínos fotókat pedig Chaouqui adta ki akkor is a sajtónak, azaz felmerül a gyanú, hogy az egész partit provokációból szervezte, mintegy ráerősítve az egyházellenes kritikákra.)

Tény persze, hogy a kiszivárogtatott dokumentumok számos tényleges és felettébb problematikus machinációra mutatnak rá. Például a vatikáni államon belül működő boltokban adózatlanul lehet elegáns ruhákhoz, élelmiszerhez, háztartási gépekhez jutni, és a lehetőséggel olasz állampolgárok is élnek. Ráadásul egyes papoknak külön engedélyük van arra, hogy havi 10 000 szál cigarettához, 400 liter benzinhez és többliternyi alkoholhoz jussanak ingyen. Nem véletlen, hogy a hivatalos statisztikák szerint Vatikán államban fogy a legtöbb bor a világon: fejenként több mint 70 liter évente. Természetesen a vatikáni papok nem cigarettáznak, vezetnek és isznak el mindent, amihez ingyen hozzájutnak, hanem hivatalosan jótékonysági célokra adják a termékeket tovább. Ezt azonban olyan alapítványokon keresztül teszik, ahol a segélyek útja gyakorlatilag alig követhető nyomon.

Chaouqui mindezen belső ügyekről értesült, és – amint az előélete alapján várható volt – az információkat (sokszor eltúlozva, de mindenképp önkényesen csepegtetve) két olasz újságírónak adta ki.

2015 őszén meg is jelent két könyv, amely ezen adatok alapján mutatta be a vélt vagy valós vatikáni visszásságokat. Míg azonban a 2011-es esetnél XVI. Benedek pápát kritizálta leginkább a sajtó, ezúttal Ferenc pápa áldozatként szerepelt. Pedig XVI. Benedekkel ellentétben, akit egyszerűen elárult legközelebbi munkatársa, és akit eleve ki akartak szorítani, Ferenc pápa nagyon is felelős lehet mindazért, hogy egyáltalán az adatok ellenőrizetlenül kikerülhettek: Chaouquit ugyanis ő hívta meg, kétes múltja ellenére, ellenőrnek.

A 2011-es eset után a vatikáni büntető törvénykönyv immár büntetni rendeli, ha valaki a pápai államnak ártva juttat ki belső dokumentumokat. XVI. Benedek azonban egykoron megkegyelmezett elárulójának, mondván, gyerekei vannak. Ferenc pápa elárulóit – akiket maga engedett be a Vatikánba – ezúttal szabadságvesztésre ítélték: 2015 végén kezdődött a per többek között Chaouqui kisasszony, Balda atya és a botránykönyveket író két olasz újságíró ellen.

Utóbbiakat felmentette a vatikáni bíróság, mondván, nem illetékes az ügyükben, sőt nem is akarta „a sajtószabadság isteni jogát” azáltal korlátozni, hogy újságírókat ítélne el. A L’Espresso hetilap egyenesen „a sajtószabadság győzelméről” írt a pénteki ítélet kapcsán, ugyanis a római arisztokrácia világában otthonosan mozgó Giuseppe Dalla Torre del Tempio di Sanguinetto vezette bírói tanács külön hangsúlyozta, hogy „nem lehet felelőssé tenni azt, aki kapott információt közzétesz”.

Mindazonáltal az információk forrásait, Chaouquit és Balda atyát elítélték: tizennyolc, illetve tíz hónapnyi, de öt évre felfüggesztett szabadságvesztésre. Chaouquit egy ismert feminista ügyvéd, Giulia Bongiorno védte a vatikáni bíróság előtt: a fiatal jogászlány amúgy tagadta, hogy ártani akart volna a pápának a dokumentumok kiszivárogtatásával. Éppen ezért bízik kegyelemben, mert állítása szerint ő csak azért adta ki a papírokat, nehogy Ferenc pápa ellenfelei eltussolhassák az ügyeket. „A pápámért, az egyházamért, a családomért, az igazságért állok itt” – mondta a tárgyalás során Chaouqui.

Az ilyen botrányok azonban sohasem a megtisztulást segítik: hangosak, és sokat ártanak az egyház tekintélyének, de mihelyt kikerülnek a félinformációk, a zavarodott helyzetben a tényleges felelősök könnyen alámerülhetnek ismét. Ferenc pápa tehát felettébb meggondolatlan volt, amikor a római elit köreiben mozgó, botrányújságírókkal barátkozó, Paolo Berlusconi által támogatott Chaouquit engedte a titkos dokumentumok közelébe.

Ha hiszünk az összeesküvésekben, akkor a lánynak akár az is lehetett a feladata, hogy botrányt csapjon – megelőzendő a tényleges és teljes tisztulást. „Persze, egyenesen a kínai maffiától vagyok” – terelt a jogászlány mindig, amikor háttérkapcsolataira kérdeztek rá.