Az elmúlt másfél évtized európai közbeszédében szimbolikus jelentőségűvé vált a hidzsáb és nikáb – mondta el megkeresésünkre Sayfo Omar arabszakértő. A különféle katonai beavatkozásokat, mint az afganisztáni vagy iraki háborúkat is végigkísérte a diskurzus, miszerint a muszlim nőket fel kell szabadítani a muszlim férfiak és saját kultúrájuk elnyomása alól. A beilleszkedési válság nyomán pedig új jelentőséget kaptak ezek a viseletek: jelképeivé váltak az integráció kudarcának és a párhuzamos társadalmak körüli vitáknak. Sayfo Omar szerint a kevésbé beilleszkedett európai muszlim közösségek nőtagjai valóban sokszor a környezet nyomása miatt hordanak kendőt. Ugyanakkor a hidzsáb és nikáb lehet vallási kötelesség teljesítése, politikai állásfoglalás és egyszerű megszokás is. A burkini-ügy is azt a kérdést feszegeti, melyik kultúráé a közterület: különösen jelképes ez a francia Riviéra vagy bármely strand esetében, ahol a fedetlen testek a nyugati szabadság, nemek közti egyenlőség jelképeiként jelennek meg. A vita így a szakértő szerint nemcsak a ruhadarabról szól, hanem közvetetten arról is, van-e helye a muszlimoknak és az iszlámnak a francia publikus szférában és a társadalomban. Ugyanakkor európai muszlim feminizmus is létezik, aminek egyes irányzatai iszlám jogforrásra vezetik vissza a nők jogait, és személyes döntésként, a szabadság jelképeként értékelik a kendő viseletét. Ráadásul más szempontok mellett a higiénia és a személyes szabadságjogok vetülete is felvethető: miközben egy meghatározott ruhadarabot tiltanak a strandon, sokan viselnek jelenleg is úszósapkát vagy egyrészes úszódresszt.
A francia tiltást láthatóan komolyan is veszik: Cannes városában augusztus 18-ára máris meglettek az első kiszabott bírságok – azért, mert a gyermekükkel strandoló, 29 és 57 év közötti nők az egész testet fedő úszóruhát viselték. Már a burkinivel szembeni harc meghirdetése is nagy vitákat váltott ki korábban, és ezúttal is sikerült egy lépéssel továbbmenni, jogi úton kötelezve a nőket arra, hogy máshogy öltözzenek fel. Ahogy a hidzsáb vagy nikáb, úgy a burkini esetében is megosztott a közvélemény. Radikális jobboldaliak mellett liberális véleményformálók is vallják: a muszlim nők elnyomásának eszközéről van szó, ezért nem lehet valaki egyéni szabad döntéseként meghatározni, hogy ilyen ruhadarabot ölt. (Az érvelés itt hasonló, mint a prostitúció esetében: többek szerint ha a nő maga dönt is róla, valójában csak szenvedő alany.)
Az elméleti vitákat pedig ezúttal tettek követték. Láthatóan már nem ugyanúgy áll a helyzet, mint két éve: akkor a Párizshoz közeli Wissous önkormányzata tiltotta be a helyi strandon a burkini viselését. A Franciaországi Kollektíva az Iszlamofóbiával Szemben (CCIF) akkor sikerrel támadta meg a bíróságon a határozatot, majd amikor mégis visszaállították a támadást, másodszor is sikerrel szállt szembe azzal. Iimmár viszont tizenöt francia városban is betiltották a ruhadarabot, és Manuel Valls miniszterelnök is kiállt a szabályozás mellett, a burkinit a nők rabszolgasorba taszításához hasonlítva. A kormányfő úgy vélte, a teljes testet fedő úszódressz nem kompatibilis a francia értékrenddel. (Más kérdés, hol és miféle öltözködési szabályokat fektet le a francia értékrend, és mondjuk egy egyrészes úszóruha, úszódressz vagy búvárruha megfér-e még vele.) Valls azért elmondta a La Provence-nak: ezzel együtt nem támogatja, hogy a kérdést állami szinten szabályozzák. Az önkormányzati döntésekkel viszont a jelek szerint ki van békülve. Ilyenek pedig bőven akadnak már: Leucate polgármestere, Michel Py például a higiénia fontosságát és a szekuláris berendezkedést említette érvként a tiltásra.
Nemrég egy korzikai városban is betiltották a burkinit, miután több konfliktus is kialakult a helyi születésű lakosok és észak-afrikai gyökerekkel rendelkező fürdőzők között. Míg olyanról is lehetett hallani, hogy nudistastrandon rontottak csupasz fürdőzőkre migránsok, akiknek láthatóan problémát okozott a meztelenség, addig a Disco városához közeli parton ennek ellenkezője történt. Itt már fiatal helyiek kezdték fotózni a burkinit viselő hölgyeket, és ez vezetett a konfliktus kirobbanásához. Mindenesetre Discóban, ahogy Villeneuve-Loubet-ban is, úgy döntöttek, nincs több burkini. Lionnel Luca polgármester egészségügyi okokkal magyarázta a döntést, ugyanakkor az AFP-nek azért elmondta azt is: Franciaországban nem azért megy valaki a strandra, hogy ott kifejezze vallási meggyőződését. Azt már a The Independent tette hozzá: nem tudni, hogyan fogják betartatni a döntést, és a tiltás magában foglalja-e mondjuk a búvárruhákat is. Az első kérdésre aztán azonnal meg is született a válasz: az előállított nők közül négyet 36 euróra bírságoltak, azaz egyenként több mint tízezer forintjukba került, hogy egész alakos viseletben mentek ki a strandra. Figyelmeztetést is kaptak, és felszólították őket a terület elhagyására. Helyi források szerint rendkívül elkeserítette őket, ahogy bántak velük, úgy érezték, bűnözőkként kezelik őket.
Elsőként egyébként Cannes-ban lépett életbe ez a fajta tengerparti dress code, és bár David Lisnard polgármestert személyesen is többen támadták emiatt, ő kiállt a döntés mellett, a rendkívüli állapottal és biztonsági problémákkal érvelve. Lisnard határozatát jogi úton is támadták, de a bíróság kimondta: a szabályozás nem ellenkezik Franciaország törvényeivel, a vallásos meggyőződés kifejezése ugyanis nem léphet túl egy határt, a döntések pedig a rendkívüli helyzet, illetve az iszlamista támadások kontextusában értelmezendőek. Egyértelműen megnevezték az egy hónappal korábbi nizzai mészárlást is: Cannes innen mindössze harminc kilométerre található.
Arról a cannes-i strandról van szó egyébként, ahol Brigitte Bardot is feltűnt híres-hírhedt bikinijében az 1953-as filmfesztiválon. Akkor még ezt a darabot tiltották több ország mellett a francia tengerpartok egyes részein is. És ugyanitt készült kép az Iszlám Állam befolyása alá került Amedy Coulibalyról, aki tavaly négy embert gyilkolt meg egy kóser üzletben.
A képen mellette pedig ott volt barátnője, falatnyi kétrészes fürdőruhájában.
A tiltásnak persze ellenzői is szép számmal akadnak. A The Washington Post szerzője szerint például a döntés annak a jelenségnek a része, amikor férfiak határoznak kizárólag nőket érintő kérdésekben. A The Guardian – egyébként muszlim – újságírója, Remona Aly pedig felvetette: hatvan éve még a bikinit üldözték ugyanilyen vehemenciával, ráadásul akkor meg sokan úgy érezték, hogy az a viselet nem felel meg az ő vallásuknak.
Kerestük a Magyar Iszlám Közösséget (MIK) is a tiltással kapcsolatban. Mint Tóth István alelnök az elnökség nevében az MNO-nak elmondta, a testület több tagja megbeszélte a kérdést, így született álláspontjuk. Úgy látják, a burka és burkini esetében az egyetlen közös vonás, hogy mindkettő egy ruhadarab. „Az arcot eltakaró burka (vagy a nikáb) betiltására fel lehet hozni jogi érveket, továbbá ez a vallás szerint sem kötelező, a burkini betiltása viszont indokolatlan, és sérti az emberi jogokat” – fogalmazott a szervezet, feltéve a kérdést: ha valaki fürdőzni szeretne egy strandon, miért kellene kötelezően idegen emberek előtt mutogatnia a testét? Szerintük ha egy nőnek joga van a fürdőhelyen majdnem teljesen meztelenre vetkőznie, arra is joga kell legyen, hogy eltakarja magát. Továbbá a MIK szerint a burkinit azok a hölgyek is előszeretettel hordják Európa-szerte, akiknek érzékenyebb a bőrük a napsugárzásra, de nem szívesen kenik be magukat vastagon különféle szerekkel. A ruhadarab ráadásul megszólalásig hasonlít a szörf- vagy a búvárruhához, így ha csak ezt tiltják, az egy vallási csoport hátrányos megkülönböztetése. Amennyiben tiltják mellette a búvárruhát is, „akkor viszont »csak« az alapvető emberi jogok sérülnek.”
