Függetlenként elindul az elnökségért, s így konzervatív alternatívát kíván felmutatni Donald Trumppal szemben a volt CIA-ügynök Evan McMullin – jelentette be hétfőn a jelenleg a Republikánus Párt szövetségi képviselőházi politikai igazgatójaként tevékenykedő politikus. Ő jó eséllyel nem rengeti meg az ingatlanmágnás kampánygépezetét, van azonban egy másik jelölt is, aki még okozhat problémákat mind a manhattani fenegyereknek, mind a demokrata jelöltnek, Hillary Clintonnak.
Gary Johnsonról van szó, a Libertárius Párt jelöltjéről. A 63 éves politikus a déli Új-Mexikó két cikluson át republikánus színekben regnáló exkormányzója, alelnökjelöltje, a 71 éves Bill Weld pedig az északkeleti Massachusetts első embere volt korábban. A Libertárius Párt május végén, a floridai Orlandóban tartotta meg konvencióját, és ezen választották meg Johnsont, aki 2012-ben is a jelöltjük volt. Akkor egyébként az alakulat eddigi legjobb eredményét hozta, 1,2 millió szavazatot, ezzel a voksok egy százalékát szerezte meg.
Júniusban a CNN-en beszélt Welddel közösen arról, miben különböznek Clintontól és Trumptól. „Kezdve a bevándorlástól a szabad kereskedelem témakörén át a muszlim terroristák családtagjainak megöléséig, bajom van mindennel, ami csak kijön Trump száján” – fogalmazott Johnson. Éles szavakkal bírálták riválisuk illegális bevándorlásról alkotott álláspontját, kiálltak az abortuszhoz való jog mellett, a fegyverviselés és -tartás körüli vitában pedig a szabad fegyvervásárlás mint alkotmányos jog mellett szólaltak fel, de nyitottnak mondták magukat a párbeszédre a szigorítás híveivel. Azóta ismét szerepeltek a CNN-en, akkor pedig azt emelték ki, hogy mindkét nagy versenytárs hangzatos kijelentéseivel, szenzációhajhász természetével szemben Gary Johnson a mérsékelt jelölt.
A mostani kampánytól sokan megcsömörlöttek, tömegek érzik úgy, hogy valójában lehetetlen helyesen választani, sem a demokraták, sem a republikánusok nem lesznek jó gazdái a Fehér Háznak. Legalábbis ezzel magyarázzák szakértők a harmadik utasnak számító Johnson népszerűségének növekedését. A különféle közvélemény-kutatásokat összesítő RealClearPolitics kimutatása szerint a libertárius aspiráns június elején még 4,5 százalékon állt, ma már az amerikaiak 8,6 százaléka szavazna rá. Egyes közvélemény-kutatásokban ennél jobban is áll: 10-12 százalékon.
Libertáriusok Amerikában
Az Egyesült Államok klasszikus liberalizmusban hívő gondolkodói az 1950-es években kezdték libertáriusoknak hívni magukat. A hatvanas években indult az első libertárius az elnöki székért (Barry Goldwater), azóta saját intézetük van (Cato Intézet), és a magyar származású, nemrég elhunyt Tibor R. Machan munkája révén lapjuk is (Reason).
A politikai térben viszont nem egyértelmű az elhelyezkedésük, sokan a Republikánus Pártban találták meg a „szerencséjüket”: Ron Paul (aki amúgy most a Libertárius Párt elnöke) és fia, Rand Paul is a színeikben indult az elnökjelöltségért, eddig sikertelenül. Rand Paul februárban, az iowai előválasztást követően adta fel a küzdelmet, az egykori republikánus Gary Johnson azonban kitart.
A libertárius kötődésű Reason magazin azért nincs hasra esve a növekedéstől, szerintük a média túloz. Ugyanakkor megemlítik, hogy a Zöld Párt színeiben induló Jill Stein (aki orvosként végzett a Harvardon, a kilencvenes években pedig countryénekes is volt) szintén történelmi magasságokban jár – őt a RealClearPolitics adatai szerint a szavazók négy százaléka választaná, ezzel ő minden idők legnépszerűbb zöld jelöltje az Egyesült Államokban.
Az amerikai választási rendszer sajátosságai miatt „harmadik” párt és annak jelöltje nem tud igazán megerősödni. Az ún. Duverger-szabály szerint a többségi választási rendszerek gyakran kétpártrendszerhez vezetnek, hiszen a győztes mindent visz elve miatt harmadik erő nem képes labdába rúgni (ez a UKIP keresztje is az Egyesült Királyságban).
Nem csoda, hogy az USA-ban 1968 óta (akkor George Wallace 13,5 százalékot szerzett) csupán egyszer teljesített tíz százalék felett a harmadik számú jelölt az elnökválasztáson. Ross Perot 1992-ben a győztes Bill Clinton és a vesztes George H. W. Bush mögött lett harmadik 18,9 százalékkal, 19,7 millió szavazatot szerezve. Igaz, egyetlen államban sem nyert, így elektora sem lett. Rajta kívül a harmadik számú jelöltek kampányait a fokozatos kimúlás jellemezte, hiszen a választás napjának közeledtével az emberek egyre inkább úgy érezték, hogy ha a harmadik jelöltre voksolnak, elvesztegetik a szavazatukat.
Sok esetben a két nagy párt jelöltállító konvenciója volt a legnagyobb hatással a harmadik jelöltek eredményére, ugyanis ezen rendezvényeknek általában konszolidáló jellegük van. Idén ez elmaradt: Bernie Sanders rajongói tüntettek a konvención, Trumpot pedig azóta is folyamatos viták övezik párton belül.
Az egyelőre még nem jósolható meg, hogy Johnson melyik „nagy” jelölt szavazói bázisából szipkázhat el és mennyit, ám üzenete – fiskális konzervativizmus, liberális társadalompolitika, katonai izolacionizmus – mindkét párt kedvelőinek körében szimpatikus lehet. Ezt ő maga is tudja, nemhiába járt a demokraták jelöltállító konvencióján is. Johnson egyébként nyugaton a legerősebb a New York Times szakblogja, a The Upshot szerint: otthonában, Új-Mexikóban, Coloradóban és Utahban – utóbbit a Trumpot nagyon nem kedvelő mormonok lakják nagy számban.
Egy harmadik párti jelöltnek egyébként két komoly lécet kell megugrania kampánya során: az egyik – és ezt Johnson már teljesítette –, hogy minden államban rákerüljön a szavazólapokra. A másik, hogy részt vegyen az elnökjelöltek tévévitáján. Ehhez arra van szükség, hogy a pártfüggetlen Elnöki Viták Bizottsága által meghatározott követelményeknek eleget tegyen: öt országos közvélemény-kutatásban kell elérje a tizenöt százalékos népszerűséget pár héttel az esemény előtt.
A szeptember 26-i vitán való részvétel tehát még egyáltalán nem kizárt, akár az is segíthet, ha Mitt Romney – a republikánusok 2012-es jelöltje, aki ki nem állhatja Trumpot – mellé áll. Erre tett utalást júniusban, amikor azt mondta: meg akarja ismerni Johnsont, hogy megbizonyosodjon arról, olyan-e, akire tudna szavazni.
Az mindenképp biztató, hogy az említett bizottság úgy készül, lehet, hogy lesz harmadik jelölt. „Egyelőre nem tudjuk, hány személynek küldünk meghívót a tévévitára, ez majd szeptember közepén dől el” – mondta a Politicónak a társelnök Mike McCurry. A szeptember 26-i, New Yorkban rendezendő vita mellett még kettőt tartanak a kampány hajrájában: október 9-én St. Louisban, október 19-én pedig Las Vegasban csapnak majd össze a felek. Hogy pontosan hányan, az tehát még a jövő zenéje.
