„Terroristák, ezért úgy is kell bánni velük”

Sakir Fakili nagykövet a török puccs utóhatásairól és a halálbüntetés bevezetéséről is beszélt lapunknak.

– Ha mindenütt ott vannak, bizonyára ön is ismeri néhányukat.
– Személyesen nem, csak a televízión, az újságokon keresztül. De az embereknek nincs a homlokukra írva, hogy a Gülen-mozgalom tagjai, a legtöbbjüket ha erről kérdezné, egyszerűen letagadnák. Ezért a titkosszolgálatok feladata, hogy ezt megállapítsák.

– Tehát azt mondja, hogy ezek az emberek terroristák? A megfogalmazás nagyon fontos, hiszen nem mindegy, milyen vádakkal néznek szembe.
– Igen, ez kétségkívül terrorizmus. Mégis minek nevezné, hogy lebombázták a parlamentet és más helyeket? Terroristákról van szó, ezért úgy is kell bánni velük.

– Hogyan lehetséges, hogy a világ egyik legjobbjaként számon tartott amerikai titkosszolgálat nem tudott a puccskísérletről, amit állítólag az országukból szerveztek? Ha pedig tudtak róla, miért nem figyelmeztették a szövetségesüket?
– Személy szerint úgy vélem, hogy bárki is tervelte ki ezt a puccsot, nem ismerte a török nép természetét, nem számolt annak egységével, bátorságával és hősiességével. Éppen ezért valószínű, hogy a felelősök egy részét nem Törökországon belül kell keresni. Egyelőre ugyanakkor nincs elég bizonyítékunk, hogy bármelyik államot is meggyanúsítsuk. Abban biztos vagyok, hogy az amerikai titkosszolgálat nagyon jól ismeri és megfigyeli Fethullah Gülent, de nem tudjuk, hogy volt-e elég információjuk arról, hogy miben mesterkedik.

– Abban még az egész világ egyetértett, hogy a puccskísérletet elítéljék, a válaszlépéseket látva azonban már megszaporodtak a kritikus hangok.
– Nem tudok velük egyetérteni. Azon az estén 246 ember veszítette életét, többségében civilek, akik fegyvertelenül, kezükben legfeljebb egy török zászlóval szálltak szembe a tankokkal. Akik kritizálják Törökországot, jobban tennék, ha ezt is számításba vennék.

– Még a halálbüntetéssel kapcsolatban is?
– Meg kell érteni, hogy a török nép a puccskísérlet okán most nagyon elkeseredett és haragos. Az emberek országszerte nap mint nap az utcán tüntetnek, a halálbüntetés visszaállítását követelve. De a kérdésről a parlamentben fognak dönteni. Egyelőre még nagyon korai bármiről is beszélni, hiszen még csak egy tervezet sincs a parlament előtt, amiről vitatkozni lehetne.

– Tehát még mindig az uniós csatlakozás a cél?
– Törökország természetesen továbbra is az Európai Unió tagja szeretne lenni, viszont az unió az, amely amolyan „se veled, se nélküled” politikát folytat. Egyrészt nem akarja beengedni Törökországot, másrészt viszont végleg kirekeszteni sem szeretné. A törökök megérdemlik, hogy beléphessenek. A népességünk iskolázott és szakképzett, a gazdaságunk szárnyal; ha például már ma belépnénk, azonnal a hatodik legnagyobb gazdaságnak számítanánk. Elkeserítő számunkra, hogy a demokráciánkkal szemben ilyen puccskísérletet hajtottak végre, de a török demokrácia e támadásból megszilárdulva került ki. Ha Törökország utolsó száz évének a történelmét nézzük, akkor kitűnik, hogy valamennyi válságot még inkább megerősödve győzte le. A történteket a négy parlamenti párt is egyöntetűen, közös nyilatkozatban ítélte el.

– Recep Tayyip Erdogan közelgő szentpétervári látogatása mégis mintha azt mutatná, kelet felé is kacsingat.
– Az orosz–török kapcsolatok már túlléptek a rövid válságon, és a két ország tisztában van egymás fontosságával a gazdaságtól az energetikáig minden területen. Az Oroszországhoz fűződő viszonyunk viszont nincs összefüggésben az Európai Unióval való kapcsolatokkal, és ugyanez igaz a fordítottjára is. Oroszország kiemelt stratégiai partnerünk, de nem az Európai Unió alternatívája.