A kalifátus viszont a katonai kudarcai nyomán egyre kegyetlenebb lett: miután a harcosaik Irakban elveszítették Ramadi városát, élve égették el őket Moszul főterén. Az Al-Alam szerint a brutális kivégzést figyelmeztetésnek is szánták, hogy így járhat a jövőben, aki nem védi Moszul városát. Más források viszont már ekkor arról számoltak be, hogy az IÁ gyerekeket és nőket is kivégzett kémkedés vádjával. Michael Pregent biztonságpolitikai szakértő már ekkor figyelmeztetett: ahogy az IÁ repedezik, paranoiássá vált, így a nőket és gyermekeket megfélemlítés céljából végzik ki.
Úgy látszik, az amerikai légicsapások érzékeny veszteségeket okoztak a kalifátusnak, ugyanis amikor ezek során az IÁ parancsnokait likvidálták, azonnal tisztogatás kezdődött a terrorszervezet soraiban. Nem is akárhogy. Nemrég például kitudódott, hogy miután márciusban az amerikaiak végeztek egy tunéziai dzsihadista parancsnokkal Irakban, az IÁ hajtóvadászatot indított a kémek ellen, akik szerintük információkat adtak át a katonai vezető hollétéről. Végül 38 gyanúsítottat végeztek ki nyilvánosan, egyeseket savas kádba dobtak, hogy így rettentsék el a helyieket a kémkedéstől.
A terrorkalifátusban azonban ma már az is elég ahhoz, hogy valaki ellenségnek számítson, ha a harc helyett megpróbálja elhagyni a csatateret. Júniusban, miután es-Sarkát városát visszafoglalták az iraki kormánycsapatok, az IÁ szó szerint megfőzte hét katonáját, akik a visszavonulás mellett döntöttek.
Ilyen kegyetlen büntetések közepette több mint hősiesség, ha valaki belülről, valóban felveszi a harcot a dzsihadistákkal. Májusban, amikor már javában folyt Falludzsa ostroma, kikerült az internetre egy videó, amelyen egy burkába öltözött nő kérte a kormányhadsereg segítségét, hogy szabadítsák fel a várost. A Facebookon közzétett felvételen – amelyet néhány óra alatt negyedmillióan néztek meg – a nő jelezte: a városban az emberek a gyerekeikkel inkább öngyilkosok lesznek, a folyóba vetik magukat.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!