Itt élek, ha kell, együtt halunk. Nem félek – zárta rövidre aggodalmas kérdéseimre a választ magyar forrásunk, aki három éve Tripoliban él, és nyugalma megőrzéséért inkább névtelen akart maradni. Ehhez képest engem már az is meglepett, hogy a polgárháború sújtotta Líbiában valaki könnyedén internetezik és strandra jár, mintha csak minden a legnagyobb rendben lenne. – Ez azért nem Szíria Mindent lehet kapni, csak drágábban. Igaz, gyakran elmegy az áram – ami viszont ingyen van –, és semmilyen előfizetés nincs, de lehet venni feltöltőkártyás internetet. Mi ráadásul szerencsére nagyon jó helyen lakunk, távol minden veszélyes góctól, például a rendőrségtől, katonaságtól, hivatali épületektől – mesélt mindennapjairól forrásunk.
Az is gyorsan kiderült ugyanakkor, hogy azért az élet a városban nem teljesen veszélytelen. – Mikor én kijöttem, még nagyjából másfél évig nem volt háború, aztán jöttek a bombázó repülőgépek, a mindennapos lövések, robbanások. Tavaly a mellettünk lévő üres telekre esett le egy bomba iszonyú zajjal és füsttel, egy napra el is költöztünk, hátha nem robbant fel teljesen. Egy másik alkalommal, amikor a benzintartályokat bombázták, azt hittem, beszakad a fal, ezért a ház elé menekültünk, míg véget nem ért a támadás. Egyébként itt minden családnak van fegyvere, de csak védekezni veszik elő – írta le a háborús helyzetet.
Ami a migránsokat illeti, forrásunk nem volt olyan borúlátó, mint sokan Európában. – Valóban rengeteg a migráns, többségükben feketék, de nem okoznak különösebb gondot. Mivel itt mindig meleg van, bárhol tudnak aludni, a mecsetekben pedig enni is kapnak, aki pedig dolgozik, az lakást bérel – mondta. Mint rámutatott, van azonban egy óriási különbség a Líbiába és az Európába érkező migránsok között: még ha az észak-afrikai országban élők egy része tovább akar is utazni, sokan munkát vállalnak. – Itt nem látni hajléktalan embereket. A bevándorlók nappal csoportokba gyűlnek, és munkára várnak, este pedig védett helyekre húzódnak. A líbiaiak alapvetően nem végeznek fizikai munkát, inkább tulajdonosok, vagy hivatalt viselnek, így a földeken, az építkezéseken vagy a szolgáltatóiparban a vendégmunkások dolgoznak.
Érdekes módon, miközben a nemzetközi média a Líbiában is megjelenő szélsőségesektől és a Szirt városában az Iszlám Állam helyi ága ellen indított offenzívától hangos, ezek a hírek nem vertek túl nagy visszhangot Tripoliban. – Sajnos főleg vidéken még mindig harcolnak, és emberek halnak meg. Szirtben is vallási fanatikusok gyilkolnak, rosszul és félreértelmezve a vallást. Líbiában azonban nincs jelen az Iszlám Állam, csak néhány ember szivárgott be bomlasztani, de őket mindig elkapják – mondta a dzsihadistákról forrásunk, igaz, azt is elismerve, hogy a helyi hírekbe és politikába túlzottan nem mélyedt bele. És hogy a hatalmi csatározás, két különböző vezetés, egy ENSZ által felállított, kínlódó egységkormány, fanatikus iszlamisták és megannyi külön utat járó törzs uralta mindennapok közepette az emberek mégis mit akarnak? – A lakosság csak nyugalmat szeretne. Egy olyan elnököt, aki nem lopja el az ország pénzét, hanem a népre és az országra fordítaná – fogalmazta meg a Tripoliban élő magyar nemcsak a líbiaiak, de alighanem mindannyiunk óhaját.
