Tiszta levegő, zöld környezet, madárcsicsergés, gyönyörű kilátás az Urft folyóra. A nácik is tudták, hol kell kiképzőközpontot építeni. A nyugat-németországi Eifel Nemzeti Parkban felhúzott Vogelsang-kastély (már a hely neve is beszédes, jelentése madárdal, madárcsicsergés) igazi náci szimbólum, amely két másik hasonló intézmény mellett 1934-ben azzal a céllal született, hogy kinevelje a leendő tökéletes vezetőket. Az „elitképző” rövid működéséről keveset tudni. Az ide jelentkező (pontosabban beajánlott) fiatal, 20–30 év közötti német férfiaknál nem volt követelmény a felsőfokú végzettség, előnyt jelentett viszont az atletikus termet, a tiszta árja eredet, de még a házasság is, ugyanis úgy vélték, aki 25 éves koráig nem nősül meg, az nem elég érett a vezetéshez. Az iskolában az elméleti órákon a tananyagban hangsúlyos volt a fajelmélet, amely már megalapozta a holokausztot és az eutanáziaprogramot, de fontos szerepet kapott a testmozgás is, és összességében annak a tudatnak a kialakítása, hogy a diákok egy kiválasztott elithez tartoznak. Az első évfolyam ’37-ben indult, azonban a háromévesre tervezett képzésben diplomát már senki nem kapott – közbeszólt a háború. A tanulók többségét egyszerűen besorozták, később 70 százalékuk a harcmezőn halt meg, mások hadifogságba estek, a be nem fejezett épületeket a hadsereg foglalta el.
A háború után a mintegy ötvenezer négyzetméteren elterülő komplexum a britek kezébe került, majd belga irányítású NATO-központ lett az egykori náci iskolából. Különösebb átépítésekre nem volt szükség, így néhány elem, például az egyik terem padlóján egy ötméteres horogkereszt, az uszoda falára festett izmos árja atléták, vagy a teuton lovagok domborműve a mai napig a náci múltat idézik. Hatvan évig ez különösebben senkit nem zavart, ám hirtelen feltűnt valakinek, ezért a belgák összepakoltak, az évtizedekig katonai bázisként működő Vogelsanggal pedig kezdeni kellett valamit. És hogy mit lehet csinálni egy egykori náci kiképzőtáborral egy nemzeti park közepén? Természetesen múzeummá alakítani, bár nemrégiben még az is felmerült, hogy esetleg menekülteket lehetne elhelyezni benne. A Vogelsang 2006 óta már nyitva áll a nagyközönség előtt, egy 45 millió eurós beruházásnak hála pedig mostantól megújult kiállítás várja az érdeklődőket. Az intézmény, kihasználva történelmét és elhelyezkedését, két legyet üt egy csapásra: egyrészt emlékeztet a náci múltra, különös tekintettel az oktatási rendszerére, másrészt pedig a természetet is bemutatja. Mint azt a Deutsche Welle is megjegyzi, az efféle emlékhelyek nagyon is látogatottak – például iskolás csoportok által –, így nem csoda, hogy egyre több is van belőlük. Az eredetileg évi harmincezer vendég fogadására tervezett obersalzbergi látogatóközpontra – amelynek közelében Hitler hírhedt Sasfészke is található – például tavaly több mint 170 ezren voltak kíváncsiak, de a berlini, egykori Gestapo- és SS-székházban megnyílt múzeum is az egyik legnépszerűbb turistacélpontnak számít. Hasonló náci emlékhelyből pedig akad még bőven Németországban, a nürnbergi nagygyűlések egykori helyszíne például alapos felújításra szorulna. Mint ahogy például a Hitler ausztriai szülőháza körüli huzavona mutatja – az épület évek óta üresen áll, egyesek lerombolnák, mások hasznosítanák –, ezekben az ügyekben ugyanakkor mindig élénk vitára lehet számítani, különösen a neonáciktól való félelem miatt.
